Trienti Káté/NEGYEDIK RÉSZ. XIV. FEJEZET.

← NEGYEDIK RÉSZ. XIII. FEJEZET.

Trienti Káté
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
NEGYEDIK RÉSZ. XIV. FEJEZET.

NEGYEDIK RÉSZ. XV. FEJEZET. →

XIV. FEJEZET.

Az ötödik kérésről.

És bocsásd meg nekünk a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk ellenünk vétetteknek.

I. Krisztus szenvedéséből eredt minden bűneink bocsánata.

Ámbár oly sok az, a mi Istennek határtalan bölcsességgel és jósággal párosult végtelen hatalmát hirdeti, hogy bárhová fordítsuk szemeinket és gondolatunkat, véghetetlen hatalmának és jóságának legbiztosabb jeleire találunk: mindazáltal semmi sincs, a miből véghetetlen szeretető és csodálandó kegyessége irántunk jobban kitűnnék, mint Jézus Krisztus szenvedésének megmagyarázhatatlan titka, melyből ama kiapadhatta forrás ered a bűnök szennyének lemosására, melylyel Isten vezetéséből és kegyelméből megmosatni és kiengeszteltetni óhajtunk, midőn tőle azt kérjük: „bocsásd meg nekünk a mi vétkeinket.”

II. Mit foglal magában ezen ötödik kérés?

Eme kérés némileg azon javak összegét foglalja magában, melyekkel Krisztus Jézus elhalmozta az emberi nemet. Mert ezt tanítá Izaiás: „Megbocsáttatik,^[1] úgymond, Jákob házának gonoszsága; és ez leszen minden gyümölcse, hogy elvétetik az ő bűne.” Ezt bizonyító Dávid is, boldognak hirdetvén azokat, kik azon üdvös gyümölcsben részesülhettek, e szavakkal:^[2] „Boldogok, kiknek megbocsáttattak gonoszságaik.” Azért a lelkészeknek pontosan s szorgalmasan ki kell jelelni és megmagyarázni e kérés értelmét, mely mint tudjuk, a mennyei élet elnyerésére oly nagy fontossággal bír.

III. Hogyan különbözik itt e kérés módja attól, mely a fönnebbiekben volt?

Uj módja kezdődik itt a kérésnek. Mert eddig Istentől nemcsak örökkétartó és lelki jókat, hanem múlandó, ez életre vonatkozó javakat is kértünk : most pedig kérjük, hogy távoztassa tőlünk mind a lelki, mind a testi rosszakat, mind ezen, mind az örök élet bajait.

IV. Mik kívántainak meg abban, ki bűnbocsánatot akar nyerni?

De mivel annak megnyerésére, a mit kérünk, megkívántatik, hogy kellőleg kérjük: szükségesnek látszik annak előadása, hogyan kell elkészülve lenniük azoknak, kik Istentől azt kérni akarják. A lelkészek feladata tehát a népet oktatni, hogy annak, ki azért akar esedezni, mindenekelőtt szükséges vétkét megismernie, azután azt éreznie és megbánnia, végre teljesen meggyőződve lennie, hogy Isten kész megbocsátani a bűnösöknek, ha az említett lelkülettel és készülettel bírnak, nehogy a bűnök keserű emlékét és megismerését a kétségbeesés kövesse a bocsánat felől, mint egykor Káinnál és Judásnál, kik Istent csak bosszúállónak és büntetőnek, nem egyszersmind kegyesnek és irgalmasnak képzelték. E kérésnél tehát oly érzülettel kell bírnunk, hogy bűneinket bánkódva elismervén, Istenhez mint atyához, nem pedig mint bíróhoz folyamodjunk, kérvén őt, hogy velünk ne igazsága, hanem irgalmassága szerint cselekedjék.

V. Mely okok indítják az embert bűneinek megismerésére?

Bűneink megismerésére könnyen indíttatunk, ha magára Istenre figyelünk, ki erre int bennünket a szentírásban. Mert Dávidnál írva van:^[3] „Mindnyájan elhajlottak, mindegyütt hasztalanokká lettek: nincs, ki jót cselekedjék, egyetlen egy sincs.” Hasonló értelemben szól Salamon:^[4] „Nincs igaz ember a földön, ki jót cselekedjék és ne vétkezzék.” Ide tartozik^[5] ez is: „Ki mondhatja: tiszta az én szívem, tiszta vagyok a bűntől? Ugyanezt írja sz. János,^[6] hogy az embereket elrettentse az önhittségtől. „Ha azt mondjuk, hogy nincs, vétkünk, magunkat csaljuk meg, és igazság bennünk nincs.” És Jeremiás:^[7] „És mégis mondod: Bűntelen és ártatlan vagyok én, azért forduljon el tőlem a te haragod. Íme én törvénybe szállok veled azért, hogy azt mondod: nem vétkeztem.” Mindezek mondásait ugyanaz, ki általuk szólott, Krisztus Urunk megerősíti ezen elénk szabott kéréssel, melylyel megparancsolja, hogy bűneinket megvalljuk. Ennek másféle magyarázatát tiltja a milevi^[8] zsinat tekintélye eképpen: „Tetszett, hogy az, aki az Úr imádságának ama szavai felől, midőn mondjuk; „Bocsásd meg a mi vétkeinket,” azt állítja, hogy azokat a szentek alázatosságból, nem pedig igazán mondják, átok alatt legyen.” Ki tűrné ugyanis az imádkozót, és nem embereknek, hanem Istennek hazudót, ki szájjal bocsánatért könyörög és szívében azt mondja, hogy nincsenek bűnei, melyek neki megbocsáttassanak?

VI. Hogyan kell a szívben keserű bánatot és az igaz töredelmességet felindítani a bűn megismerése után?

A vétkek szükséges megismerésében nem elég felületesen visszaemlékezni azokra; mert szükséges, hogy azok emléke keserű legyen, a szívet átjárja, a lelket furdalja és égő bánatra gerjeszsze. Azért e helyet szorgalmasan tárgyalják a lelki pásztorok, hogy a hívek ne csak emlékezzenek vétkeik és gonoszságaikra, hanem törődötten és bánattal emlékezzenek azokra, hogy, midőn a lelkiismeret furdalását érzik, forduljanak atyjukhoz, Istenhez, esedezve kérvén tőle, hogy a bűnök szúró töviseit kitépje. Nem is egyedül a bűnök rútságát kell a hívekkel megismertetni, hanem az emberek méltatlanságát és undokságát is, kik, noha semmi egyéb nem vagyunk, mint romlandó test, mint legnagyobb rútság, megfoghatatlan módon megbántani merészeljük azt, ki minket teremtett, megváltott, számtalan és végtelen jótéteményekkel elhalmozott.

VII. Hogyan esünk a vétek által az ördög legsúlyosabb szolgaságába?

Mi oka, hogy atyánktól, Istentől, ki a legfőbb jó, elpártolván, a vétek rút zsoldja által az ördögnek nyomorúságos rabságába vetjük magunkat? Mert ki sem lehet fejezni, mily kegyetlenül uralkodik az ördög azokon, kik Isten kellemes igáját lerázván s a szeretet kötelékét, melylyel lelkünk Istenhez, atyánkhoz kapcsoltatik, széttépvén, a legkegyetlenebb ellenséghez pártoltak, ki „a világ fejedelmének”^[9] és^[10] „a sötétség uralkodójának” és^[11] „királynak a kevélység minden fiai fölött” neveztetik a szentírásban. Azokra pedig, kik az ördög zsarnoksága alatt vannak, igen jól illenek Izaiás^[12] ama szavai: „Mi Urunk Istenünk! minket urak bírtak te kívüled”.

VIII. Mennyi rosszat hoz a bűn a lélekre?

Ha a szeretet szétszakított frigye nem indít meg bennünket, indítsanak meg legalább a nyomor és viszontagságok, melyekbe a vétek által esünk. Mert megsértetik a lélek szentsége, melyről tudjuk, hogy Krisztusnak van eljegyezve. Megszentségteleníttetik az Úr ama temploma is, melynek megfertőztetőiről mondja az apostol:^[13] „Ha pedig valaki az Isten templomát megfertőzteti, elveszti azt Isten”. A bűn megszámlálhatatlan rosszat okoz az embernek s ezt a majdnem határtalan ragadós nyavalyát ekképp ecseteli Dávid:^[14] „Nincs épség testemben a te haragod színe miatt; nincs nyugalma csontaimnak bűneim színe miatt”. Kijelenti, t. i. a csapás ezen nagyságát, mikor bevallja, hogy semmi része sem ment a bűn ragályától. Mert a vétek mérge csontjait átjárta, vagyis az észt és akaratot, a lélek legszilárdabb részeit rontotta meg. Ezen messze terjedő ragályt jelenti a szentírás, midőn a bűnösöket sántáknak, vakoknak, némáknak, siketeknek és minden tagjaikban bénáknak nevezi. De a bánaton kívül, melyet mintegy a bűnök gonoszsága következtében érzett, Dávidot még inkább nyugtalanító Isten haragja, melyről tudta, hogy a vétek miatt maga ellen fölindította. Mert a gonoszok harczban vannak Istennel, kiknek gonoszságai által végtelenül megbántatik: mert azt mondja az apostol:^[15] „Harag és bosszankodás, szomorúság és gyötrelem minden gonosztevő ember lelkének”. Mert noha a bűn elkövetése megszűnt, mindazáltal a bűn szennye és vétsége fönnmarad, melyet Isten fenyítő haragja mindig követ, mint az árnyék a testet.

IX. A bűnök rossz következményeit átlátván, hogyan kell töredelemre térnünk?

Midőn tehát Dávid a bűn sebző falánkját érezte, bűnei bocsánatának kérésére gerjedt, kinek mind példaadását a bűnbánatban, mind oktatását az ötvenedik zsoltárából adják elő a lelkipásztorok a híveknek, hogy így a prófétát követve, mind a bánat érzetére, vagyis az igaz törödelemre, mind a bocsánat reményére oktattassanak. Mily hasznos ezen oktatási mód, hogy a bűnökből tanuljuk meg a bánatot, bizonyítja Istennek beszéde Jeremiásnál,^[16] ki, midőn Israelt bűnbánatra buzdítja, intő őt, hogy fontolja meg azon rosszakat, melyek a vétket követik. „Tudjad és lássad, úgymond, mily rossz és keserű, hogy elhagytad a te Uradat Istenedet és hogy nincs nálad az én félelmem, úgymond a seregek Ura Istene”. Kikben a megismerés és bánat ezen szükséges érzete hiányzik, azok Izaiás,^[17] Ezekiel,^[18] Zakariás^[19] prófétáknál „keményszívűek”, „kőszívűek” és „gyémántszívűeknek” neveztetnek. Mert olyanok, mint a kő, semmi bánattal meg nem lágyulnak, az életnek, vagyis az üdvös megismerésnek semmi érzetével nem bírnak.

X. A bűn megismerése és megutálása után mily elmélkedéssel kell a bocsánat megnyerésének reményére gerjedni?

Nehogy a nép vétkeinek nagyságától elijesztve, a bocsánatnyerhetés felől kétségbeessék, a lelkészek föladata őt reményre buzdítani a következő okokkal: hogy Krisztus Urunk mind az egyháznak hatalmat adott a bűnök megbocsátására, mint az apost. hitvallás czikkeiben ki van fejtve, mind pedig e kéréssel tanítja, mily nagy Isten jósága és kegyessége az emberi nem iránt; mert ha Isten nem volna hajlandó és kész a törödelmes bűnösöknek vétkeiket megbocsátani, nem szabta volna elénk ezen kérési módot: „Bocsásd meg a mi vétkeinket”. Erős lélekkel kell tehát hinnünk, hogy atyai irgalmát nem vonja meg tőlünk az, ki azt e kéréssel kérnünk parancsolta.

XI. Ha penitencziát tartunk, Isten könnyen elengedi bűneinket.

Mert bizonyára ezen kérésnek az az értelme, hogy Isten azoknak, kik igaz penitencziát tartanak, örömest megbocsát. Mert Isten az, ki ellen az engedelmesség megtagadásával vétkezünk, kinek, a mennyire tőlünk függ, bölcs végzését megzavarjuk, kit megbántunk, kit szóval és tettel megsértünk. De ő egyszersmind legkegyesebb atya, ki, mivel megbocsáthat, nemcsak kinyilvánította, hogy ezt akarja, hanem az embereket ösztönzi is, hogy tőle bocsánatot kérjenek és megtanítá, mily szavakkal tegyék azt. Azért kétséget nem szenved, hogy az ő segítségével hatalmunkban áll Isten kegyelmét visszaszereznünk és mivel ezen tudat, hogy az isteni akarat hajlandó a megbocsátásra, a hitet öregbíti, a reményt táplálja s a szeretetet felgyullasztja: hasznos lesz e pontot néhány isteni bizonyítékkal és oly emberek példáival erősíteni, kik penitencziát tartván, legnagyobb gonoszságaik bocsánatát megnyerték Istentől. Mivel e tárgyat, a mennyire lehetséges volt, ezen kérés bevezetésében és az apostoli hitvallás azon részében, mely a bűnök bocsánatáról szól, kifejtettük: onnan vehetik a lelkészek azokat, a mik e helyen szükségeseknek látszanak; a többit a Szentírásból merítsék.

XII. Mit jelent e kérés azon kifejezése: „vétkeinket” (a latin szerint: adósságainkat)?

Továbbá ugyanazon rendszert kövessék, melyet a többi kérésekben jónak láttak, hogy a hívek megértsék, mit jelentenek itt a „tartozások”, nehogy e szó kétes értelmén fennakadva, Istentől mást kérjenek, mint a mit kérni kell. Mindenekelőtt pedig tudni kell, hogy nem azt kérjük, hogy engedtessék el nekünk a teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből való szeretet, melylyel Istennek bizonyára tartozunk s a mely tartozás lefizetése az üdvösségre szükséges. Minthogy továbbá a tartozás nevezete az engedelmesség, tisztelet, imádás s a többi efféle kötelmet is magába foglalja, azt sem kérjük, hogy azokkal többé ne tartozzunk; hanem azt, hogy szabadítson meg a vétkektől. Mert így értelmezte sz. Lukács,^[20] ki a tartozás helyett vétek szóval élt, azért, mert annak elkövetése által Isten ellen vétkezünk és megérdemelt büntetések alá esünk, melyeket vagy elégtétel vagy szenvedés által rovunk le. Ilyen tartozás volt, melyről Krisztus Urunk szólott a próféta által:^[21] „A mit nem ragadtam el, meg kell fizetnem”. Isten igéjének ezen értelméből nemcsak az tűnik ki, hogy adósok, hanem hogy a fizetésre képtelenek is vagyunk, minthogy a bűnös maga erejéből eleget semmikép sem tehet.

XIII. Mivel a bűnös magától képtelen eleget tenni, hogyan lehet a vétek által okozott tartozásért eleget tenni?

Az Isten irgalmasságához kell tehát folyamodnunk, melynek mivel hasonló igazság felel meg, melyhez Isten igen ragaszkodik, könyörgéssel és a mi Urunk Jézus Krisztus szenvedésének pártfogásával kell élnünk, mely nélkül soha senki bűnei bocsánatát meg nem nyerte, melyből mint forrásból eredt az elégtétel minden ereje és oka. Mert ama váltságbér, melyet Krisztus Urunk a kereszten lefizetett és velünk a tényleg, vagy szándék szerint fölvett szentségek által közölt, oly nagy értékű, hogy számunkra megnyeri és kieszközli, a mit e kéréssel kérünk, hogy bűneink megbocsáttassanak.

XIV. Itt mind a bocsánandó, mind a halálos bűnök elengedéséért és megbocsátásáért imádkozunk.

E helyen nemcsak a csekély és bocsánandó bűnök megbocsátását, hanem a súlyos és halálos bűnökét is kérjük; mely kérésnek a bűnök nagysága súlyt nem ad, hanem azt, mint már mondottuk, a tényleg vagy legalább vágygyal felvett penitencziatartás szentségétől nyeri.

XV. Nem ugyanazon okból mondjuk: „a mi vétkeinket”, melyből „a mi kenyerünket” kérjük.

Egészen másképp mondjuk:„vétkeinket”, mint előbb „a mi kenyerünket” mondottuk. Mert azon kenyér a mienk, mivel Isten kegyelméből adatik nekünk: „a vétkek” pedig mienk, mivel azok vétsége bennünk van; mert akaratunkból származnak és a vétkek természetével nem bírnának, ha szándékosak nem volnának. Mi tehát a vétséget magunknak tulajdonítva és megvallva, Istennek vétkeink kiengesztelésére szükséges kegyességét kérjük. A miben mentegetődzéssel nem élünk, sem az okot másra nem hárítjuk, mint az első emberek Ádám és Éva.^[22] Magunk ítéljük meg magunkat, ha szívünkbe szállunk, a próféta ama könyörgését^[23] használván: „Ne hagyd szívemet gonosz cselekedetekre hajlani, hogy mentegessem bűneimet.”

XVI. Miért kérjük a többes számban: „bocsásd meg nekünk a mi vétkeinket?”

Nem mondjuk bocsásd meg nekem, hanem „nekünk”; mivel a testvéri viszony és szeretet, mely minden embert összetűz, mindegyikünktől azt követeli, hogy felebarátaink közös üdvéről szorgoskodva, mikor magunkért imádkozunk, érettük is könyörögjünk. Ezen imádkozási módot, melyre Krisztus Urunk tanított, azután Isten egyháza bevett és állandóan megőrizett, egyrészt az apostolok magok gondosan megtartották, másrészt sürgették, hogy mások is használják. Ezen lángoló buzgóságnak és vágynak a felebarátunk üdvéért való könyörgésben kitűnő példája van mindkét szövetségben, Mózesnél és Pálnál, kik közöl az első így könyörgött Istenhez:^[24] „De bocsásd meg nekik e vétket, vagy, ha ezt nem cselekszed, törölj ki engem a te könyvedből;” a másik pedig így:^[25] „Mert én magam kívántam átokká lenni Krisztustól az én atyámfiaiért.”

Miképpen mi is megbocsátunk ellenünk vétetteknek.

XVII. Hogyan kell érteni ezen szavakat: „miképpen mi is megbocsátunk ellenünk vétetteknek?”

Ama szó: „miképpen” kétféleképp érthető; mert hasonlítás értelmével is bír, midőn t. i. Istentől kérjük, hogy, valamint mi a méltatlanságokat és sérelmeket megbocsátjuk azoknak, a kiktől megsértettünk, úgy ő bocsássa meg nekünk vétkeinket. De azonfölül feltételt is jelent; mely értelemben magyarázza Krisztus Urunk ama tételt:^[26] „Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő bűneiket, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja vétkeiteket. Ha pedig meg nem bocsátotok az embereknek, a ti Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.” Azonban mindkét értelem magában foglalja a megbocsátásnak ugyanazon szükségességét, hogy, ha Istentől bűneink bocsánatát meg akarjuk nyerni, mi is bocsássunk meg azoknak, kiktől méltatlanságot szenvedtünk. Isten ugyanis annyira kívánja tőlünk a bántalmak elfeledését és a kölcsönös szeretetet, hogy azok ajándékait s áldozatait, kik ki nem békülnek, utálja és elveti.

XVIII. Kimutatása annak, hogy a sérelmek megbocsátása mind a természet töményeivel, mind Krisztus parancsaival megegyezik.

A természet törvénye is parancsolja, hogy olyanok legyünk mások iránt, mint a milyeneknek őket óhajtjuk irányunkban, úgy, hogy valóban a legarczátlanabb az, aki Istentől kéri, hogy gonoszsága büntetését engedje el, míg ő maga felebarátja ellen ellenséges szívvel viseltetik. Azért a megbocsátásra készeknek és hajlandóknak kell lenniük azoknak, kik méltatlanságokkal illettettek, minthogy ezt mind ezen kérés sürgeti, mind Isten parancsolja sz. Lukácsnál:^[27] „Ha vétkezik ellened atyádfia, dorgáld meg őt; és ha megbánja, bocsáss meg neki. És ha napjában hétszer vétkezik ellened és ha napjában hétszer tér hozzád, mondván:„Bánom!” bocsáss meg neki;” és sz. Máté^[28] evangéliumában ekképp: „Szeressétek ellenségeiteket;” s mivel az apostol^[29] és ő előtte Salamon^[30] írá: „Ha éhezik ellenséged, adj enni neki; ha szomjúhozik, adj neki vizet inni;” és sz. Márk^[31] evangélistánál írva van: „És mikor felálltok imádkozásra, bocsássatok meg, ha van valamitek valaki ellen, hogy a ti Atyátok, ki mennyekben vagyon, megbocsássa nektek bűneiteket.”

XIX. Minő okok indítsák az embereket azon engedékenységre, melyet Isten itt követel?

De mivel a megromlott természet hibája miatt semmi sem esik nehezebben az embernek, mint megbántójának a méltatlanságokat elengedni: azért a lelkészek minden lelki és elmebeli tehetségüket arra fordítsák, hogy a hívek szíveit ezen, a ker. embernek annyira szükséges kegyességre és irgalmasságra indítsák és hajlítsák. Hozzák föl az isteni törvényeket, melyekben Isten parancsolja, hogy ellenségeinknek bocsássunk meg. Hirdessék, a mi kétségtelen, hogy az emberek hathatósan tanúsítják, hogy Istennek fiai ők, ha a bántalmakat könnyen megbocsátják és ellenségeiket szívből szeretik. Mert abból, ha ellenségeinket szeretjük, bizonyos hasonlóság tűnik ki atyánkkal, az az Istennel, a ki az iránta legellenségesebb s őt bántalmazó emberi nemmel, őt Fia halálával az örök kárhozattól megszabadítván, kibékült. Ezen buzdítás és oktatás befejezője, pedig Krisztus Urunk ama parancsa legyen, melyet legnagyobb becstelenség és veszély nélkül mellőznünk nem lehet:^[32] „Imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért, hogy fiai legyetek Atyátoknak, ki mennyekben vagyon.”

XX. Hogyan kell azokkal bánni, kik a bántalmak emlékét szívükből egészen kitörölni nem tudják?

Ámde a lelkésznek itt nem mindennapi eszélyességre van szüksége, nehogy valaki e parancs nehézségét és szükségességét megismerve, üdve felől kétségbe essék. Vannak ugyanis, a kik megértvén, hogy a méltatlanságokat el kell felejteniük s azokat, kiktől megbántottak, szeretni tartoznak: ezt óhajtják s erejükhöz képest meg is teszik: de érzik, hogy a bántalmak emlékét egészen kitörölni nem képesek. Mert a szívben fennmaradnak az ellenségeskedés némi nyomai; azért a lelkiismeret erős hullámaitól hányattatnak, attól tartván, hogy ha az ellenségeskedéssel nem hagynak föl, őszintén és igazán nem engedelmeskednek Isten parancsának. Itt tehát a lelkészek a test és lélek ellenkező törekvéseit fejtsék ki, hogy amaz a bosszúállásra, emez a megbocsátásra hajlandó; innét közöttük örökös harcz és czivódás létezik. Bizonyítsák tehát be, hogy az üdvösség felől éppen nem kell kétségbe esni, habár a megromlott természet kívánságai az észnek ellene mondanak s vele ellenkezésben vannak is, csak a lélek a bántalmak megbocsátására való készségben és akaratban s a felebaráti szeretettben megmaradjon.

XXI. A kikben a bosszúvágy még megvan, bűn nélkül mondhatják és kötelesek is mondani az Úr imádságát.

Ha pedig találkoznának némelyek, kik, mivel nem tudják magokat elhatározni, hogy a sérelmeket felejtve elleneiket szeressék, azért a kérés ama feltételétől, melyről szó volt, visszariadva, az Úr imádságával nem élnek: hogy azokat ezen veszélyes hibából kiragadják, e két okot hozzák fel a lelkipásztorok. Ugyanis ezen imádságot a hívek közül mindenki az egész egyház nevében mondja, melyben szükségkép van néhány istenfélő, kik adósaiknak azon tartozásokat, melyek itt említtetnek, elengedték. Ehhez járul, hogy Istentől azt kérvén, egyszersmind kérjük mindazt, a mi annak megnyerésére azon kéréshez szükségkép tartozik. Mert kérjük mind a bűnök bocsánatát, mind az igaz töredelem ajándékát; kérjük, hogy benső bánatra gerjedhessünk; kérjük, hogy a bűnöket megutálni és azokat a lelkiatyának igazán és töredelmesen meggyónni tudjuk. Minthogy tehát nekünk is meg kell bocsátanunk azoknak, kik kárt vagy valami rosszat okoztak: mikor imádkozunk, hogy Isten nekünk bocsásson meg, egyszersmind kérjük, hogy adjon tehetséget megbocsátani azoknak, kiket gyűlölünk. Azért, a kiket azon hiú és vétkes félelem nyugtalanít, nehogy e kéréssel Istent magok ellen még inkább fölingereljék, azon véleménytől elijeszteni s ellenkezőleg buzdítani kell őket az imádság gyakori használatára, melylyel atyjuktól, Istentől kérjék, hogy oly lelkületet adjon nekik, hogy megbántóiknak megbocsássanak s ellenségeiket szeressék.

XXII. Mit kell annak tennie, ki óhajtja, hogy a bűnök bocsánatáról szóló kérés reá nézve gyümölcsöző legyen?

Hogy azonban kérésünknek haszna legyen, először meg kell gondolnunk, hogy Istennek könyörgünk és tőle kérünk bocsánatot, mely csak a töredelmes bűnösnek adatik; azért azon szeretettel és buzgósággal kell bírnunk, mely a penitencziatartókhoz illő; azokhoz pedig igen illő, hogy saját bűneiket és gonoszságaikat mintegy szemeik elé állítva, megsirassák. Ezen gondolattal össze kell kapcsolni jövőben kerülését azoknak, amik alkalmul szolgáltak a bűnre és a mik atyánknak, Istennek megbántását okozhatják. Ily lelkülettel volt Dávid,^[33] midőn mondá: „És bűnöm előttem vagyon mindenkoron”; és másutt:^[34] „Megöntözöm minden éjjel ágyamat, megáztatom fekvőhelyemet könnyhullatásaimmal”. Továbbá gondoljon kiki azoknak lángoló buzgóságú imádságára, kik könyörgéseikkel Istentől bűneik bocsánatát nyerték; mint: azon vámosra, ki szégyen és bánattal eltelve, távol állván és szemeit a földre szegezve, mellét veré, mondván:^[35] „Isten! légy irgalmas nekem bűnösnek”; valamint a bűnös nőre,^[36] ki megállván hátul Krisztus lábainál, könnyhullatással áztatá, hajával törlé és csókolgatá lábait; végre Péter,^[37] az apostolok fejedelmére, „ki kimenvén keservesen sira”.

XXIII. Melyek a fő gyógyszerek a lélek sebeinek meggyógyítására?

Azután meg kell gondolni, hogy minél gyengébbek s a lelki betegségekre, azaz: a bűnökre minél hajlandóbbak az emberek, annál többször s gyakrabban van szükségük gyógyszerekre. A beteg lélek gyógyszerei pedig a penitencziatartás és az oltáriszentség. Azért ezekkel igen gyakran éljen a hívő nép. Továbbá az alamizsna, mint a szentírás tanítja, hathatós orvosság a lelki sebek gyógyítására. Azért kik e kérést jámborul akarják használni, erejükhöz képest legyenek jótevők az ügyefogyottak iránt: mert, hogy mily nagy hatással bír a bűnök szennyének eltörlésére, bizonyítja Tóbiásnál Isten sz. angyala Ráfáel, midőn így szól:^[38] „Az alamizsna megszabadít a haláltól és az az, a mi megtisztít a bűnöktől és irgalmasságot s örök életet szerez”. Bizonyítja Dániel, ki Nabukodonozor királyt így inté:^[39] „Bűneidet váltsd meg alamizsnákkal és gonoszságaidat a szegényekhez való irgalmassággal”. Legjobb módja pedig az adakozásnak és irgalmasság tanúsításának a bántalmak elfelejtése és a jó akarat azok iránt, kik vagyonodat, becsületedet vagy testedet, avagy a tieidet megsértették. Aki tehát Istennél irgalmasságot kíván nyerni, az áldozza fel magának az Istennek saját ellenségeskedéseit s engedjen el minden megbántást és ellenségeiért örömest imádkozzék, minden alkalmat megragadván azokkal jót is tenni. De mivel e tárgyat kifejtettük, midőn a gyilkosságról szólottunk, oda utaljuk a lelkipásztorokat, kik azonban e kérést azzal fejezzék be, hogy sem nem lehet, sem nem képzelhető nagyobb igazságtalanság, mint ha az, ki embertársai iránt kegyetlen, úgy, hogy senkihez szelídséggel nem viseltetik, mégis azt kívánja, hogy iránta Isten kegyes és irgalmas legyen.

1. Iz. 27, 9.
2. 31. zsolt. 1.
3. 13. zsolt. 3.
4. Pred. 7, 21.
5. Péld. 20, 9.
6. Ján. I. 1, 8.
7. Jer. 2, 35.
8. Milev. zsin. II. 8. f.
9. Ján. 14, 30.
10. Efez. 6, 12.
11. Job. 41, 25.
12. Izai. 26, 13.
13. I. Kor. 3, 17.
14. 37. zsolt. 4.
15. Rom. 2, 8. 9.
16. Jer. 2, 19.
17. Izai. 46, 12.
18. Ezek. 36, 26.
19. Zak. 7, 12.
20. Luk. 11, 4.
21. 68. zsolt. 5.
22. Móz. I. K. 3, 12, 13.
23. 140. zsolt. 4.
24. Móz. II. K. 32, 31. 32.
25. Rom. 9, 3.
26. Mát. 6, 14. 15.
27. Luk. 17, 3. 4.
28. Mát. 5, 44.
29. Rom. 12, 20.
30. Péld. 25, 21.
31. Márk. 11, 25.
32. Mát. 5, 44. 45.
33. 50. zsolt. 5.
34. 6. zsolt. 7.
35. Luk. 18, 13.
36. Ugyanott 7, 37. s. k.
37. Mát. 26, 75.
38. Tób. 12, 9.
39. Dán. 4, 24.