Trienti Káté/NEGYEDIK RÉSZ. XV. FEJEZET.

← NEGYEDIK RÉSZ. XIV. FEJEZET.

Trienti Káté
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
NEGYEDIK RÉSZ. XV. FEJEZET.

NEGYEDIK RÉSZ. XVI. FEJEZET. →

XV. FEJEZET.

A hatodik kérésről.

És ne vígy minket a kísértetbe.

I. Mily nagy a veszély, hogy a bűnök bocsánatának megnyerése után ismét visszaesünk a vétekbe.

Kétségtelen, hogy akkor, midőn az Isten fiai a bűnbocsánat elnyerése, után Isten imádására és tiszteletére gyulladva, a mennyei haza után sóvárognak és az isteni fölség iránt a kegyelet minden kötelességét teljesítvén, egészen az ő atyai akaratán és gondviselésén csüggnek: hogy az ily alkalommal az emberi nem ellensége annál inkább kigondol minden fortélyt ellenük, fölhasznál minden fegyvert, melyekkel őket ostromolja, úgy, hogy félni lehet, hogy eltökélésüket megingatva és megváltoztatva, ismét visszaesnek a bűnökbe és sokkal rosszabbakká válnak, mint azelőtt voltak. Ezekre méltán alkalmazható az apostolok fejének mondása:^[1] „Jobb lett volna nekik meg nem ismerni az igazság útját, mintsem a megismerés után eltérni a nekik adott szent parancsolattól”.

II. Hogyan akart Krisztus bennünket ezen kéréssel a legravaszabb ellenség cselei ellen megerősíteni?

Krisztus Urunk e kérést azért parancsolta meg, hogy naponkint Istennek ajánljuk magunkat és az ő atyai gondviselése és oltalmáért könyörögjünk, épen nem kételkedvén, hogy, ha az isteni pártfogás elhagy, a legravaszabb ellenség tőreibe esünk. Nem is egyedül ezen imádságban parancsolta meg, hogy kérjük Istentől, hogy ne engedjen minket kísértetbe esni, hanem ama beszédben is, melyet halála előtt a sz. apostolokhoz intézett, midőn őket tisztáknak mondván,^[2] ezen kötelességre intette:^[3] „Imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek”. Krisztus Urunk ezen intése is fontos kötelességül rója a lelkészekre, hogy a híveket ezen kérés gyakori használatára buzdítsák, hogy, mivel az ellenség, az ördög az embereknek óránkint annyi veszélyt készít, Istent, ki egyedül képes azokat eltávoztatni, szüntelen kérjék: „Ne vígy minket a kísértetbe”.

III. Főleg mely okokból érthetik meg az emberek ezen kérés szükségességét?

Hogy mennyire szükséges ezen isteni segítség, megismeri a hívő nép, ha saját gyengeségét és tudatlanságát meggondolja; ha megemlékezik Krisztus Urunk ama mondásáról:^[4] „A lélek ugyan kész, de a test erőtlen”; ha megfontolja, mily terhes és veszélyes bukások fenyegetik az embereket az ördög incselkedése miatt, ha a mennyei jobb segítsége nem gyámolítja őket. Lehet-e az emberi gyengeségnek világosabb példája, mint az apostolok szent kara, kik, míg előbb rettenthetlen bátorsággal bírtak, mindjárt az első ijedtségre elhagyván az Üdvözítőt,^[5] szétfutottak? De még nevezetesebb az apostol-főnök példája, ki úgy kitűnő bátorsága, mint Krisztus Urunk iránti kiváló szeretetének megváltása mellett is, míg kevéssel előbb magában bizakodva, így szólott:^[6] „Ha meg kell is halnom veled, nem tagadlak meg téged”, egy asszony szavára megrettenve, azonnal esküvel erősíté, hogy nem ismeri az Urat. T. i. a lélek legnagyobb készsége mellett hiányzott benne a szükséges erő. Már ha a szent férfiak az emberi természetnek gyarlósága miatt, melyben bíztak, súlyosan vétkeztek, mitől kell tartaniok azoknak, kik azoknak szentségétől igen távol vannak?

IV. Mily és mennyi kísértet veszélyének van az emberek élete kitéve?

Adja elő a lelkipásztor a hívő népnek azon küzdelmeket és veszélyeket, melyekben folytonosan forgunk, míg e halandó testben élünk, a rossz kívánság-, világ- és ördögtől mindenfelől ostromoltatva. Ki az, ki saját kárával nem kénytelen tapasztalni, mit tehet bennünk a harag, mit a kívánság? Kit nem nyugtalanítanak ezen ösztönök? Ki nem érzi ezen tövisek szúrásait? Kit nem éget ezen benső tűz? Es pedig oly különfélék a csapások, oly sokfélék a támadások, hogy igen könnyen veszélyes sebet ejthetnek. És ezen elleneken kivül, melyek velünk együtt laknak és élnek, vannak még azon kérlelhetlen ellenségek, melyekről írva van:^[7] „Mert nem (csak) a test és vér ellen kell tusakodnunk, hanem a fejedelmek és hatalmasságok ellen, a világ uralkodói ellen e sötétségben, a gonosz lelkek ellen a levegőben”.

V. Mily nagy támadásokat intéz az ördög ellenünk, kitűnik szt. Pál mondásából.

A belső harczokhoz járulnak az ördögök külső támadásai és benyomásai, kik bennünket nemcsak nyilván támadnak meg, hanem alattomos módon is hatnak lelkünkre, úgy, hogy alig vagyunk képesek tőlük őrizkedni. Az apostol „fejedelmeknek” is nevezi őket természetük kiválósága miatt, mert természetüknél fogva, az embereket és minden egyéb, érzék alá eső teremtett lényt felülmúlnak; „hatalmasságoknak” is mondja, mert nemcsak természeti erőre, hanem hatalomra nézve is kitűnnek; a sötétség „uralkodóinak” is hívja őket; mert nem a világos és fényes világon uralkodnak, vagyis a jókon és jámborokon, hanem a homályoson és sötéten, vagyis azokon, kik a vétkes és bűnös élet szennyétől és sötétségétől megvakíttatva, a sötétség fejedelmében, az ördögben gyönyörködnek. Továbbá „gonosz lelkeknek” is nevezi az ördögöket; mert van testi, van lelki gonoszság is. A testi gonoszság felgyúlasztja a vágyat az érzéki kéjre és gyönyörökre. A lelki gonoszságot pedig a gonosz törekvések és rossz kívánságok teszik, melyek a lélek nemesebb részéhez tartoznak s a többinél annyival rosszabbak, mennyivel felsőbb és jelesebb maga az ész és értelem. .Minthogy a sátán ezen gonoszsága leginkább arra czéloz, hogy bennünket mennyei örökségünktől megfosszon, azért mondá az apostol: „a levegőben.” A miből érthető, hogy nagy az ellenségek ereje, fáradhatlan törekvése, irtózatos és határtalan gyűlölsége: hogy örökös harczot viselnek ellenünk, úgy, hogy velük soha béke, soha fegyverszünet nem lehet.

VI. Mily nagy az ördög merészsége és gonoszsága a kísértésre?

Hogy pedig mily vakmerők, bizonyítja a sátán szava a prófétánál:^[8] „Fölmegyek az égbe.” Megtámadta az első emberpárt a paradicsomban; megrohanta a prófétákat; megkísérté az apostolokat, hogy, mint az evangélistánál mondja az Úr:^[9] „Megrostálja őket, mint a búzát.” Sőt még Krisztus Urunk előtt sem szégyenkezett. Azért az ő kielégíthetlen vágyát és végtelen törekvését fejezte ki sz. Péter,^[10] midőn mondá; „A ti ellenségtek az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresvén, a kit elnyeljen.” Ámde nemcsak egy sátán kísérti az embereket, hanem néha seregesen rohannak meg egyeseket az ördögök. Amit megvallott az ördög, mely Krisztus Urunktól kérdeztetve, hogy mi neve, felelé:^[11] „Sereg az én nevem,” t. i. az ördögök sokasága, mely azon szerencsétlent gyötörte vala; és egy másról írva vagyon:^[12] „Magával más hét lelket veszen, magánál gonoszabbakat és bemenvén, ott laknak.”

VII. Miért háborgatják az ördögök inkább a jámborokat, mint a gonoszokat?

Sokan vannak, kik, mivel az ördögök incselkedéseit és támadásait épen nem érzik, az egész dolgot csalásnak tartják; hogy ezeket nem ostromolják az ördögök, épen nem lehet csodálni, mivel önkényt meghódoltak nekik. Nincs bennük jámborság, nincs szeretet, nincs ker. emberhez méltó erény. Innen van, hogy egészen az ördög hatalmában vannak és semmi kísértés nem szükséges eltántorításukra, miután saját beleegyezésüknél fogva szíveikben tartózkodik már. Ellenben, kik a földön mennyei életet élve magokat Istennek szentelték: azok érzik leginkább a sátán támadásait, azokat gyűlöli legelkeseredettebben, azok után leselkedik minden pillanatban. Telve a szentírás szent férfiak példájával, kiket éberségük daczára vagy erőszakkal, vagy csalárdsággal megejtett. Ádám, Dávid, Salamon és mások, kiket nehéz volna előszámlálni, tapasztalák az ördögök erőszakos rohamait és ravasz fortélyait, melyeknek emberi észszel vagy erővel ellenállani lehetetlen. Ki gondolja tehát magát elég biztosnak önmagára hagyatva? Azért ájtatosan és buzgón kell Istentől kérni, hogy ne hagyjon miket kísértetni azon felül,^[13] amit elviselhetünk, sőt a kísértettel erőt is adjon, hogy elviselhessük.

VIII. Az ördögök nem kísérthetik az embereket, amint és a meddig akarják.

E tekintetben buzdítani kell a híveket, ha némelyek lelki gyarlóságból, vagy, mivel nincsenek tisztában a dologgal, rettegnek az ördögök hatalmától, hogy a kísértések hulláimtól hányattatva az imádság ezen kikötőjébe meneküljenek. A sátán annyi hatalma és megátalkodottsága és nemünk iránti halálos gyűlölete mellett sem kísérthet és zaklathat úgy bennünket, amint és a meddig akar, hanem minden hatalma Isten akaratától és engedőimétől függ. Igen ismeretes Jób példája, kiről ha Isten nem mondotta volna az ördögnek:^[14] „Íme, a mivel bír, mind kezedben vagyon”, a sátán semmijét sem érinthette volna: ellenben, ha az Úr hozzá nem tette volna: „csak rá magára ki ne nyújtsd a te kezedet,” az ördög egy csapására semmivé lett volna fiaival és vagyonával együtt. De az ördög hatalma úgy meg van szorítva, hogy Isten engedelme nélkül még azon sertéseket sem szállhatta volna meg, melyekről az evangélisták írnak.

IX. Mit értünk a „kísértés” szó alatt s hogyan kísért bennünket Isten?

Ezen kérés értelmének felfogására meg kell magyarázni, mit jelent itt a „kísértés” szó és mit: „kísértetbe vitetni”. Kísérteni ugyanis annyit tesz: mint próbát tenni azzal, a ki kísértetik, hogy kicsalván belőle a mit kívánunk, kipuhatoljuk az igazat. Ezen kísértési mód Istenről nem mondható. Mert mi az, amit Isten nem tudna? „Mindenek födetlenek és nyíltak,^[15] úgymond az apostol, annak szemei előtt”. Más neme a kísértésnek az, midőn tovább menve, más is kerestetik, jó vagy rossz szempontból: jó szempontból, mikor valakinek erénye azért kísértetik meg, hogy azt látva és megismerve az illető jutalomban és tiszteletben részesüljön s az ő példája másoknak követésre szolgáljon és általa mindenki Isten dicsőítésére buzdítassék. Ezen kísértési mód egyedül méltó Istenhez. Ily kísértés példája fordul elő Mózes V. könyvében:^[16] „Kísért benneteket a ti Uratok Istenetek, hogy kinyilvánuljon, valljon szeretitek-e őt, vagy nem?” Ily értelemben kísérti Isten övéit akkor is, midőn őket, szűkölködéssel, betegséggel s a nyomorúság egyéb nemeivel sújtja; ezt béketűrésük kitüntetése végett teszi és hogy másoknak a ker. kötelességre példáid szolgáljanak. Ezen értelemben kísértette meg Isten Ábrahámot is, hogy fiát föláldozza,^[17] mely tette által az engedelmesség és béketűrés kiváló példájává lőn az emberek örök emlékezetére. Ugyanazon értelemben mondatik Tóbiásról:^[18] „Mivel kedves valál az Istennél, szükséges volt, hogy a kísértés megpróbáljon téged”.

X. Hogyan kísérti az ördög az embereket?

Rosszra kísértetnek az emberek, mikor a vétekre és kárhozatra viszi őket a sátán: a mi az ő különös tiszte. Mert ő azért kísérti az embereket, hogy őket rászedje és veszedelembe ejtse. Azért a sz. írásban^[19] „kísértőnek” mondatik. Ezen kísértésekben pedig majd a benső ösztönöket ingerelve, a lélek vágyait és indulatait használja segédeszközökül, majd kívülről támadva meg, külső dolgokkal él, még pedig vagy olyanokkal, melyek kellemesek előttünk, hogy felfuvalkodottakká vagy a melyek kellemetlenek, hogy csüggedőkké tegyen bennünket; néha eszközül használja a gonosz embereket, főleg az eretnekeket, kik „a mirigy székében ülve”^[20] a gonosz tanok halálos magvait hintegetik, hogy azokat, kik már magoktól hajlandók a rosszra s az erény és gonoszság közt semmi választást és különbséget nem tesznek, ingadozókká tegyék és veszélybe sodorják.

XI. Miképp vitetik valaki kísértetbe?

Kísértetbe vitetünk, mikor a kísértet által legyőzetünk. Kétféleképp vitetünk kísértetbe: először, mikor megingatva azon rosszba rohanunk, melyre valaki kísértve sarkal bennünket. De Isten eképpen senkit sem visz kísértetbe; mert Isten a vétket nem akarja, sőt inkább gyűlöli azokat:^[21] „Kik gonoszságot cselekesznek”. így sz. Jakabnál is írva van:^[22] „Senki ne mondja, midőn kísértetik, hogy Istentől kísértetik; mert Isten ... rosszra senkit sem kísért”. Továbbá kísértetbe visz bennünket az is, aki önmaga nem kísért ugyan, sem pedig megkísértetésünkre okot nem ad, de nem gátolja meg a kísértést, bár megakadályozhatná, hogy megtörténjék, vagy nem gátolja meg, hogy a kísértetektől legyőzessünk. Eképpen Isten megengedi ugyan a jókat és jámborokat kísértetni, mindazáltal kegyelmével gyámolítani meg nem szűnik. Néha mégis Isten igazságos és titkos ítélete folytán, gonosz tetteink következtében, magunkra hagyatva elesünk.

XII. Isten jótéteményei néha kísértetbe visznek bennünket.

Továbbá kísértetbe visz bennünket Isten, midőn az ő jótéteményeivel, melyeket az üdvösségre adott, romlásunkra visszaélünk s az atyai vagyont, mint ama tékozló fiú,^[23] elpazaroljuk, „tobzódva élve,” kívánságainknak hódolván. Azért elmondhatjuk, mit az apostol^[24] a törvényről mondott: „Úgy találtaték, hogy a parancs, mely életre adatott, nekem halálomra lett.” Alkalmas példa erre Ezekiel^[25] tanúsága szerint, Jeruzsálem, melyet Isten mindenféle ékességgel gazdagon feldíszített, úgy, hogy Isten ugyanazon próféta által mondá: „Mert tökéletes voltál az én ékszerem által, melyet rád adtam vala;” s mégis azon isteni ajándékokkal elhalmozott város nemcsak hálaadó nem volt a vele annyi jót tett és tevő Isten iránt, és a mennyei jótéteményeket nemcsak nem használta a boldogság megszerzésére, mely czélra azokat nyerte, hanem inkább az Isten mint atya iránt legnagyobb hálátlansággal eltelve, a mennyei javak reményét és gondolatát elvetve, csak a jelennek élt dobzódásban és gonoszságban; a miről Ezekiel ugyanazon fejezetben bővebben értekezik. Azért ép ilyen hálátlanok Isten iránt azok, kik ama bőséges eszközöket, melyet Isten a jótettek végzésére kezükre szolgáltat, bűnös cselekedetekre használják, miután Isten ezt megengedi.

XIII. Miképpen kell érteni a Szentírás azon szavait, melyekben Istennek ezen megengedéséről oly igéket találunk, melyek cselekvést fejeznek ki?

De a szentírás ama szokását gondosan figyelembe kell venni, mely szerint néha az Isten részéről történő ezen megengedés oly szavakkal jelöltetik meg, melyek ha tulajdon értelemben vétetnek. Istenben mintegy cselekvést fejeznek ki. Mert Mózes II. könyvében olvassuk:^[26] „Megkeményítem Fáraó szívét;” Izaiásnál^[27] pedig: „Vakítsd meg e nép szívét;” és a Rómaiakhoz így ír az apostol:^[28] „Azért Isten a gyalázat indulataira s elvetemült gondolataikra hagyá őket.” Ezen és más hasonló helyeken Istennek, nem cselekvéséről, hanem megengedéséről van szó.

XIV. Az imádság ezen részében nem azt kérjük, hogy minden kísértéstől egészen mentek legyünk, hanem, hogy a kísértésekben Isten bennünket el ne hagyjon.

Ezek kifejtése után nem lesz nehéz megérteni, mit kérünk az imádság e részében. Nem azt kérjük, hogy épen ne kísértessünk; mert az ember élete folytonos harcz e földön. És ez hasznos és üdvös az emberi nemnek; mert a kísértésekben magunkat, azaz: erőnket megismerjük, azért meg is alázzuk magunkat Isten hatalmas keze alatt s férfiasan küzdve várjuk a dicsőség hervadhatlan koronáját. „Mert^[29] a ki bajvívásban küzd is, nem koronáztatik meg, ha csak szabály szerint nem küzd,” és, mint szent Jakab mondja:^[30] „Boldog ember, ki a kísértést kiállja, mert ha hűnek találtatik, elnyeri az élet koronáját, melyet Isten az őt szeretőknek igére.” Ha némelykor elleneink kísértéseitől szorongattatunk, nagy vigaszul szolgál azon gondolat, hogy „főpapunk^[31] olyan, ki szánakozhatik erőtlenségünkön, ki megkísértetett mindenben.” Mit kérünk tehát itt? Azt, hogy az isteni oltalomtól elhagyatva, a kísértésekbe vagy megcsalatva bele ne egyezzünk, vagy legyőzetve azoknak ne engedjünk; hogy Isten kegyelme velünk legyen, mely a bajokban megújítson és erősítsen, midőn saját erőnk elhagy bennünket.

XV. Hogyan kell kísértéseinkben Istentől segítséget kérnünk?

Azért általában a kísértésekben Isten segítségét kell kérnünk, különösen pedig midőn egyes kísértéstől gyötörtetünk, az imában kell menedéket keresnünk; mint Dávidról olvassuk, hogy a kísértés minden nemében így cselekedett; mert a hazugság ellen^[32] így könyörgött: „Ne vesd el számból soha az igazság igéjét;” a fösvénység ellen ily módon:^[33] „Hajtsd szívemet a te bizonyságaidra, és nem a fösvénységre.” Ez élet hiúságai és a kívánságok ingere ellen pedig ezen imával élt:^[34] „Fordítsd el szemeimet, hogy ne lássák a hiúságot.” Azt kérjük tehát, hogy a kívánságoknak ne engedjünk, a kísértések elviselésében el ne lankadjunk, az Ur útjáról le ne térjünk, hogy a viszontagságban épen úgy megtartsuk a lelki egyensúlyt és állhatatosságot mint a szerencsében, hogy Isten testünket, lelkünket oltalmazza. Végre kérjük, hogy:^[35] „a sátánt tiporja össze lábaink alatt.”

XVI. Hogyan és kinek a segítségével lehet a kísértésen győzedelmeskedni?

Hátra van, hogy azokra buzdítsa a lelkipásztor a híveket, a miket ezen, kérésben leginkább meg kell fontolni és gondolni; mire nézve legjobb mód az lesz, hogy meggondoljuk, mily nagy az emberi gyarlóság és saját erőnkben nem bízunk, üdvünk minden reményét Isten jóságába helyezzük, az ő pártfogásában bízunk, még a legnagyobb veszedelmek között is bátorságot tanúsítsunk és főkép megfontoljuk, mily sokakat mentett ki Isten a leselkedő sátán torkából, kik e reménynyel és bátorsággal bírtak. Vajon a gonosz asszony lángoló szerelmével üldözött Józsefet a legnagyobb veszedelemből kiragadva, nem emelte-e a dicsőség polczára?^[36] Avagy a sátán szolgáitól ostromolt Zsuzsannát épen akkor, midőn az igazságtalan halálítéletet már-már végre akarták hajtani rajta, nem őrizte-e meg sértetlenül? Nem is csoda; mert szíve, úgymond,^[37] bízik vala az Úrban.” Kiváló Jób dicsérete és dicsősége, ki a világ, test és ördög felett diadalmaskodott. Igen sok ilyen példa van, melyekkel a plébános ama reményre és bizalomra serkentheti a jámbor népet.

XVII. Küzdelmünk vezére Krisztus, társaink a szentek mindnyájan; a kik nem ezeket követik, balgák.

Azt is gondolják meg a hívek, ki az ő vezérük az ellenség kísértéseiben, t. i. az Úr Krisztus, ki e viaskodásban győzedelmeskedett. Ő legyőzte az ördögöt. Ő az az erősebb,^[38] ki jövén meggyőzte az erős fegyverest, és mind fegyverétől, mind ragadományaitól megfosztotta. A világ fölött kivívott győzelméről írva van sz. Jánosnál:^[39] „Bízzatok, én meggyőztem a világot.” A Jelenések könyvében^[40] pedig győzedelmeskedő oroszlánnak mondatik, ki mint diadalmas méne ki, hogy győzzön, mert a győzelemben követőinek is erőt adott a győzedelemre. Az apostolnak a Zsidókhoz írt levele tele van szent férfiak győzelmeivel. „kik^[41] hit által győzték meg az országokat ... az oroszlánok száját bedugták” stb. Ha ezen történeteket olvassuk, ama győzelmekre gondoljunk, melyeket hit-, remény- és szeretetben kitűnő emberek az ördög elleni külső és belső küzdelmekben naponta kivívnák, melyek oly számosak és dicsők, hogy ha szemeinkkel láthatnók, mindennél gyakoriabbaknak és dicsőségesebbeknek ítélnők azokat. Ezen ellenségek legyőzetéséről így írt szent János:^[42] „Írok nektek ifjak! mert erősek vagytok és az Isten igéje megmarad bennetek és a gonoszt legyőztétek.”

XVIII. Hogyan győzhetjük le a sátánt?

A sátánt nem restség, alvás, részegség, lakmározás, kéjelgés által győzzük le, hanem imádság, munka, virrasztás, böjtölés, megtartóztatás, tisztaság által. „Vigyázzatok és imádkozzatok,” úgymond az Úr,^[43] „hogy kísértetbe ne essetek.” A kik ezen fegyvereket használják azon küzdelemre, megszalasztják az ellenséget; mert,^[44] „a kik ellenállnak a sátánnak, elfut az tőlük.” Azonban a szenteknek fönnemlített győzelmeiben senki se tetszelegjen önmagának, senki se bizakodjék önmagában, nehogy saját erejével képesnek higyje magát az ördög kísértései- és támadásainak legyőzésére. Természetünk és az emberi gyarlóság erre nem képes.

XIX. Hogyan ad nekünk Isten erőt a győzelemre?

Azon erőt, melylyel az ördög szolgáit legyőzzük, Isten adja, ki „karjainkat olyanokká teszi, mint a rézíjat;”^[45] kinek segítségével „az erősek kézíja^[46] meggyőzetett és az erőtlenek felöveztettek erősséggel;” ki nekünk oltalmat nyújt a szabadulásra; kinek jobbja fölemel minket; „ki^[47] kezeinket harczra tanítja és ujjainkat hadakozásra,” úgy, hogy Istennek kell a győzelemért hálát adnunk, kinek segítségével győzhetünk csak, mint tett az apostol, midőn így szólt:^[48] „Istennek legyen hála, ki nekünk győzedelmet adott a mi Urunk Jézus Krisztus által.” A győzelem ugyanazon szerzőjét hirdeti ama mennyei szózat a Jelenések könyvében:^[49] „Most lett az üdvösség és erő a mi Istenünk országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert levettetett a mi atyánkfiai vádolója, és ők legyőzték azt a Bárány vére által.” Krisztus Urunknak a világ és test fölött kivívott győzelmét bizonyítja ugyanazon könyvnek következő helye:^[50] „Ezek a bárány ellen harczolnak, de a bárány legyőzi őket.” Ennyit a győzelem okáról és módjáról.

XX. Minő jutalmak várnak, a győzőkre ama szellemi hangban?

Ennek kifejtése után figyelmeztessék a lelkipásztorok a híveket ama koronára s örökkétartó jutalmak bőségére, melyeket Isten a győzödelmes harczolók számára készített. Mire nézve a Titkos Jelenések könyvéből hozzanak föl isteni bizonyítékokat:^[51] „A ki győzedelmes leend, nem sértetik meg a második haláltól;” és másutt:^[52] „A ki győzelmes leend, az fehér ruhába öltöztetik, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből, és megvallom nevét Atyám előtt és az ő angyalai előtt.” És kevéssel utóbb maga a mi Urunk Istenünk így szól Jánoshoz:^[53] „A ki győzedelmes leend, oszlopul teszem őt az én Istenem templomában, és többé ki nem megyen.” Továbbá így szól:^[54] „A ki győzedelmes leend, együtt fog ülni velem az én királyi székemben; a mint én is győzödelmet nyertem, és Atyámmal az ő királyi székébe ültem.” Végül, miután a szentek dicsőségét s az örökké tartó javak teljét, melyet az égben élvezni fognak, előszámlálta, hozzátette:^[55] „A ki győzedelmes leend, bírni fogja mindezeket.”

1. Pét. II. 2, 21.
2. Ján. 13, 10.
3. Máté 26, 41.
4. Máté 26, 41.
5. Ugyanott 26, 56.
6. Ugyanott 26, 35.
7. Efez. 6, 12.
8. Izai. 14, 13.
9. Luk. 22, 31.
10. Pét. I. 5, 8.
11. Márk. 5, 9.
12. Máté 12, 45.
13. Kor. I. 10, 13.
14. Job. 1, 12.
15. Zsid. 4, 13.
16. Móz. V. 13, 3.
17. Móz. I. 20.
18. Tob. 12, 13.
19. Máté 4, 3.
20. Zsolt. 1, 1.
21. Zsolt. 5, 7.
22. Jak. 1, 13.
23. Luk. 15, 13.
24. Rom. 7, 10.
25. Ezek. 16, 14.
26. Móz. II. 7, 3.
27. Izai. 6, 10.
28. Rom. 1, 26. 28.
29. Tim. II. 2, 5.
30. Jak. 1, 12.
31. Zsid. 4, 15.
32. Zsolt. 118, 43.
33. Ugyanott 36.
34. Ugyanott 37.
35. Rom. 16, 20.
36. Móz. I. 39.
37. Dán. 13, 35.
38. Luk. 11, 22.
39. Ján. 16, 33.
40. Jel. 5, 5. 6. 2.
41. Zsid. 11, 33.
42. Ján. I. 2, 14.
43. Máté 26, 41.
44. Jak. 4, 7.
45. Zsolt. 17, 35.
46. Kir. I. 2, 4.
47. Zsolt. 143. 1.
48. Kor. I. 15, 57.
49. Jel. 12, 10. 11.
50. Jel. 17, 14.
51. U. o. 2, 11.
52. U. o. 3, 5.
53. U. o. 3, 12.
54. U. o. 3, 21.
55. U. o. 21, 7.