a szerencsében, hogy Isten testünket, lelkünket oltalmazza. Végre kérjük, hogy:[1] „a sátánt tiporja össze lábaink alatt.”
XVI. Hogyan és kinek a segítségével lehet a kísértésen győzedelmeskedni?
Hátra van, hogy azokra buzdítsa a lelkipásztor a híveket, a miket ezen, kérésben leginkább meg kell fontolni és gondolni; mire nézve legjobb mód az lesz, hogy meggondoljuk, mily nagy az emberi gyarlóság és saját erőnkben nem bízunk, üdvünk minden reményét Isten jóságába helyezzük, az ő pártfogásában bízunk, még a legnagyobb veszedelmek között is bátorságot tanúsítsunk és főkép megfontoljuk, mily sokakat mentett ki Isten a leselkedő sátán torkából, kik e reménynyel és bátorsággal bírtak. Vajon a gonosz asszony lángoló szerelmével üldözött Józsefet a legnagyobb veszedelemből kiragadva, nem emelte-e a dicsőség polczára?[2] Avagy a sátán szolgáitól ostromolt Zsuzsannát épen akkor, midőn az igazságtalan halálítéletet már-már végre akarták hajtani rajta, nem őrizte-e meg sértetlenül? Nem is csoda; mert szíve, úgymond,[3] bízik vala az Úrban.” Kiváló Jób dicsérete és dicsősége, ki a világ, test és ördög felett diadalmaskodott. Igen sok ilyen példa van, melyekkel a plébános ama reményre és bizalomra serkentheti a jámbor népet.
XVII. Küzdelmünk vezére Krisztus, társaink a szentek mindnyájan; a kik nem ezeket követik, balgák.
Azt is gondolják meg a hívek, ki az ő vezérük az ellenség kísértéseiben, t. i. az Úr Krisztus, ki e viaskodásban győzedelmeskedett. Ő legyőzte az ördögöt. Ő az az erősebb,[4] ki jövén meggyőzte az erős fegyverest, és mind fegyverétől, mind ragadományaitól megfosztotta. A világ fölött kivívott győzelméről írva van sz. Jánosnál:[5] „Bízzatok, én meggyőztem a világot.” A Jelenések könyvében[6] pedig győzedelmeskedő oroszlánnak mondatik, ki mint diadalmas méne ki, hogy győzzön, mert a győzelemben követőinek is erőt adott a győzedelemre. Az apostolnak a Zsidókhoz írt levele tele van szent férfiak győzelmeivel.
