emlékezetére. Ugyanazon értelemben mondatik Tóbiásról:[1] „Mivel kedves valál az Istennél, szükséges volt, hogy a kísértés megpróbáljon téged”.
X. Hogyan kísérti az ördög az embereket?
Rosszra kísértetnek az emberek, mikor a vétekre és kárhozatra viszi őket a sátán: a mi az ő különös tiszte. Mert ő azért kísérti az embereket, hogy őket rászedje és veszedelembe ejtse. Azért a sz. írásban[2] „kísértőnek” mondatik. Ezen kísértésekben pedig majd a benső ösztönöket ingerelve, a lélek vágyait és indulatait használja segédeszközökül, majd kívülről támadva meg, külső dolgokkal él, még pedig vagy olyanokkal, melyek kellemesek előttünk, hogy felfuvalkodottakká vagy a melyek kellemetlenek, hogy csüggedőkké tegyen bennünket; néha eszközül használja a gonosz embereket, főleg az eretnekeket, kik „a mirigy székében ülve”[3] a gonosz tanok halálos magvait hintegetik, hogy azokat, kik már magoktól hajlandók a rosszra s az erény és gonoszság közt semmi választást és különbséget nem tesznek, ingadozókká tegyék és veszélybe sodorják.
XI. Miképp vitetik valaki kísértetbe?
Kísértetbe vitetünk, mikor a kísértet által legyőzetünk. Kétféleképp vitetünk kísértetbe: először, mikor megingatva azon rosszba rohanunk, melyre valaki kísértve sarkal bennünket. De Isten eképpen senkit sem visz kísértetbe; mert Isten a vétket nem akarja, sőt inkább gyűlöli azokat:[4] „Kik gonoszságot cselekesznek”. így sz. Jakabnál is írva van:[5] „Senki ne mondja, midőn kísértetik, hogy Istentől kísértetik; mert Isten ... rosszra senkit sem kísért”. Továbbá kísértetbe visz bennünket az is, aki önmaga nem kísért ugyan, sem pedig megkísértetésünkre okot nem ad, de nem gátolja meg a kísértést, bár megakadályozhatná, hogy megtörténjék, vagy nem gátolja meg, hogy a kísértetektől legyőzessünk. Eképpen Isten megengedi ugyan a jókat és jámborokat kísértetni, mindazáltal kegyelmével gyámolítani meg nem szűnik. Néha mégis Isten igazságos és titkos ítélete folytán, gonosz tetteink következtében, magunkra hagyatva elesünk.