az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresvén, a kit elnyeljen.” Ámde nemcsak egy sátán kísérti az embereket, hanem néha seregesen rohannak meg egyeseket az ördögök. Amit megvallott az ördög, mely Krisztus Urunktól kérdeztetve, hogy mi neve, felelé:[1] „Sereg az én nevem,” t. i. az ördögök sokasága, mely azon szerencsétlent gyötörte vala; és egy másról írva vagyon:[2] „Magával más hét lelket veszen, magánál gonoszabbakat és bemenvén, ott laknak.”
VII. Miért háborgatják az ördögök inkább a jámborokat, mint a gonoszokat?
Sokan vannak, kik, mivel az ördögök incselkedéseit és támadásait épen nem érzik, az egész dolgot csalásnak tartják; hogy ezeket nem ostromolják az ördögök, épen nem lehet csodálni, mivel önkényt meghódoltak nekik. Nincs bennük jámborság, nincs szeretet, nincs ker. emberhez méltó erény. Innen van, hogy egészen az ördög hatalmában vannak és semmi kísértés nem szükséges eltántorításukra, miután saját beleegyezésüknél fogva szíveikben tartózkodik már. Ellenben, kik a földön mennyei életet élve magokat Istennek szentelték: azok érzik leginkább a sátán támadásait, azokat gyűlöli legelkeseredettebben, azok után leselkedik minden pillanatban. Telve a szentírás szent férfiak példájával, kiket éberségük daczára vagy erőszakkal, vagy csalárdsággal megejtett. Ádám, Dávid, Salamon és mások, kiket nehéz volna előszámlálni, tapasztalák az ördögök erőszakos rohamait és ravasz fortélyait, melyeknek emberi észszel vagy erővel ellenállani lehetetlen. Ki gondolja tehát magát elég biztosnak önmagára hagyatva? Azért ájtatosan és buzgón kell Istentől kérni, hogy ne hagyjon miket kísértetni azon felül,[3] amit elviselhetünk, sőt a kísértettel erőt is adjon, hogy elviselhessük.
VIII. Az ördögök nem kísérthetik az embereket, amint és a meddig akarják.
E tekintetben buzdítani kell a híveket, ha némelyek lelki gyarlóságból, vagy, mivel nincsenek tisztában a dologgal, rettegnek az ördögök hatalmától, hogy a kísértések hulláimtól hányattatva
