Trienti Káté/NEGYEDIK RÉSZ. XIII. FEJEZET.

← NEGYEDIK RÉSZ. XII. FEJEZET.

Trienti Káté
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
NEGYEDIK RÉSZ. XIII. FEJEZET.

NEGYEDIK RÉSZ. XIV. FEJEZET. →

XIII. FEJEZET.

A negyedik kérésről.

Mi kenyerünket mindennapit adjad nekünk ma.

I. Mily rend van tartva az Úr imádságában?

A negyedik kérés és a többi következő, melyekkel a lélek és test szükségleteinek megadását tulajdonkép és névszerint kérjük, a fentebbi kérésekhez járulnak. Mert az Úr imádsága oly rendet és módot tart, hogy az isteni dolgok kérését követi a test és az élet fenntartására szükségesek kérése. Mert valamint az embereknek végczélja az Isten: úgy az emberi élet javai ép azon viszonyban vannak az isteniekkel.

II. Miért szabad a földi élet javait Istentől kívánni és kérni?

Ezeket pedig azért kell kívánni és kérni, mivel vagy az isteni rend úgy kívánja, vagy, mivel az isteni javak elnyerésében, azokra mint segédeszközökre szükségünk van, hogy általuk támogattatva, a kitűzött czélhoz eljussunk, mely a mennyei Atya országában és dicsőségében és azon parancsok tiszteletében és megtartásában áll, melyekről tudjuk, hogy Isten akaratát fejezik ki. Azért e kérés egész tartalmát és értelmét az Istenre és az ő dicsőségére kell irányoznunk.

III. Mily czélból és hogyan kell az ideig tartó javakat kérni?

Kötelessége tehát a lelkipásztornak a hívekkel megértetni, hogy, midőn olyanokat kérünk, a mik a földi javak élvezetére és használatára vonatkoznak, óhajtásunkat és kérésünket Isten útmutatásához kell szabnunk s attól se jobbra, se balra térnünk nem szabad. Mert mint az apostol is írja:^[1] „Mit és miképpen imádkozzunk, nem tudjuk”, főkép e tekintetben hibázunk a földi és múlandó dolgok kérésénél. Azért e javakat úgy kérjük, amint kell, nehogy valamit helytelenül kérvén, Istentől azon feleletet nyerjük: „Nem tudjátok, mit kértek.”^[2] Annak megítélésére pedig, melyik kérés helyes s melyik nem, biztos jel a kérőnek szándéka és czélja. Mert a ki a földieket úgy kéri, hogy azokat igazi jóknak tekinti és azokban, mint óhajtott czélban megnyugodva, semmit mást nem kíván: kétségkívül, nem úgy imádkozik, mint kell. „Mert, – úgymond sz. Ágoston – nem kérjük a múlandókat, mint jókat, hanem mint szükségeseket.”^[3] Az apostol is a korinthusiakhoz írt levelében tanítja, hogy mindent, a mi az élet szükségleteihez tartozik, az Isten dicsőségére kell irányozni. „Akár esztek, – úgymond – akár isztok, akár valami mást műveltek, mindent az Isten dicsőségére cselekedjetek.”^[4]

IV. Mennyi és mily nagy előnynyel bírt az ember az ártatlanság állapotában?

Hogy lássák a hívek, mily nagy e kérés szükségessége: említsék meg a lelkipásztorok, mily igen szükségesek a külső dolgok a táplálásra és az élet fenntartására, a mit jobban meg fognak érteni azoknak összehasonlításából, a mik nemünk ősatyjának s később a többi embereknek az életre szükségesek voltak. Mert jóllehet az ártatlanság fönséges állapotában, a melyből mind ő, mind az ő bűne által minden utóda kiesett, az erő visszaszerzésére neki is eledelre volt szüksége: mindazáltal az ő és a mi élet-szükségleteink közt nagy különbség létezik. Mert ő nem szorult volna ruházatra a test befödése –, sem lakásra menhely –, sem fegyverekre védelem –, sem gyógyszerekre egészsége végett, sem sok egyébre, melyek nekünk a természet gyengesége és gyarlósága miatt szükségesek. Elég lett volna a halhatatlan életre azon gyümölcs, melyet az életnek áldott fája az ő vagy utódai fáradtsága nélkül nyújtott volna. De azért az éden annyi gyönyöre között sem élt volna tétlen életet az ember; mert Isten munkálkodás végett helyezte a gyönyörűség ama lakába: de semmi foglalkozás neki terhes és semmi kötelesség teljesítése kellemetlen nem lett volna. Az áldott kertek műveléséből a legzamatosabb gyümölcsöket élvezhette, munkája és reménye soha sikertelen nem maradott volna.

V. Mennyi rossz követte Ádám törvényszegését?

Ámde az utódok nemcsak az élet fájának gyümölcsétől fosztattak meg, hanem ama rettenetes ítélet is kimondatott reájok: „Átkozott a föld a te munkádban; fáradtsággal eszel abból életed minden napjaiban; töviseket és bojtorványokat terem az neked és a föld veteményeit eszed: arczod verítékével eszed a kenyeret, míglen visszatérsz a földbe, melyből vétettél: mert por vagy és porrá leszesz.”^[5] Velünk tehát ellenkezője történt mindazoknak, a mik neki és utódainak osztályrészül jutottak volna, ha Ádám Isten parancsának engedelmeskedett volna. Ekkép minden felfordult s a legrosszabbra változott minden. A miben az a legsajnosabb, hogy a legnagyobb költség, fáradozás, izzadás igen gyakran gyümölcstelen, midőn a vetés ki nem kel, vagy a fölsarjadzó pad füvek elnyomják, vagy a köd-, szél-, jégeső-, üszög-, ragyától sújtva és letarolva elvesz, hogy az egész évi munka csekély időközben az ég vagy a föld valamely csapása által semmivé tétetik. És mindez iszonyatos vétkeink következménye, melyek miatt Isten tőlünk elfordulva, nem adja áldását munkánkra; hanem megmarad a rémületes ítélet, melyet kezdetben kimondott reánk.

VI. Az embereknek munkálkodniok kell, hogy szükségeiket kielégítsék, de, ha Isten nem kedvez, hasztalanul munkálkodnak.

Azért a lelkipásztorok e hely kifejtésére nagy gondot fordítsanak és értessék meg a hívő néppel, hogy az emberek saját vétkük miatt esnek ezen szorultságba és nyomorúságba: hogy megértsék, hogy izzadni és dolgozni kell ugyan azok megszerzésében, a mik az életre szükségesek: de ha Isten meg nem áldja munkánkat, csalóka lesz minden remény és hasztalan minden iparkodás. Mert „Sem a ki ültet valami, sem a ki öntöz, hanem a ki növekedést ad, az Isten;”^[6] és: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába munkálkodnak, kik azt építik.”^[7]

VII. Kérni kell Istent, hogy adja meg azokat, a mikre szükségünk van; a mit bőségesen teljesít.

A lelkipásztorok kötelessége tehát előterjeszteni: hogy majdnem számtalan az, a mi nélkül vagy elveszítjük vagy nyomorogva tengetjük életünket. Mert a ker. nép a dolgok ezen szükségét s a természet gyarlóságát megismervén, kényszerítve lesz a mennyei Atyához folyamodni s tőle földi és mennyei javakat esdve kérni. Követni fogja ama tékozló fiút,^[8] a ki, midőn a távol tartományban szűkölködni kezdett és senki sem volt, ki éhségének csillapítására neki bárcsak a sertések eledeléből is adna, végtére magába szállva belátta, hogy a bajok ellen, melyekkel küzdött, sehol sem kereshet gyógyszert, mint atyjánál. És nagyobb bizalommal is járul az imádsághoz a hívő nép, ha Isten jóságára gondolván megemlékezik, hogy az atyai fülek mindenkor meghallgatják a gyermekek kéréseit. Mert midőn int, hogy kenyeret kérünk, megígéri, hogy bőven fog adni azoknak, kik helyesen kérnek. Mert tanítva int, hogyan kérjünk, intve serkent, serkentve ígér, ígérve a bizonyos megnyerés reményét kelti föl bennünk.

VIII. Mit kérünk a kenyér alatt s mi e kérés értelme?

A hívek szívének felindítása és felbuzdítása után, ki kell fejteni, mit kérünk e kérésben, mindenekelőtt, mit jelent az a kenyér, melyet kérünk. Tudni kell tehát, hogy a szentírásban a „kenyér” alatt többféle értetik ugyan, de főleg e kettő: először mindaz, a mit élelemben és egyéb dologban testünk és életünk fenntartására fordítunk; azután minden, a mi nekünk kegyelemből a szellem és lélek életére és üdvére adatott. A sz. atyák tekintélye szerint e kérésben azokat kérjük, a mik nekünk a földi életre szükségesek.

IX. Kimutatása annak, hogy lehet Istentől múlandó javakat kérni.

Azért épen nem kell azokra hallgatni, kik azt állítják, hogy a ker. embernek nem szabad Istentől ez élet földi javait kérni. Mert ezen tévtant a sz. atyák összhangzó tanításán kívül igen sok, mind ó, mind új szövetségi példa megczáfolja. Jákob ugyanis fogadalmat tevén, így imádkozék:^[9] „Ha velem leend az Isten és megőrizend engem az úton, melyen járok és kenyeret ad nekem ételül, és ruhát öltözetül, és szerencsésen visszatérendek atyám házához: az Úr lesz nekem Istenem, és ez a kő, melyet emlékjelül állítottam, Isten házának fog neveztetni, és mindannak, a mit nekem adandasz, tizedét neked ajánlom föl.” Salamon is az élet biztos segédszerét kéré, midőn így könyörgött:^[10] „Szegénységet és gazdagságot ne adj nekem, csak élelemre add meg a szükségeseket.” Sőt maga az emberi nem Üdvözítője parancsolja, hogy kérjük azokat, mikről senki sem tagadhatja, hogy a test szükségeihez tartoznak. „Imádkozzatok,^[11] úgymond, hogy futástok ne legyen télben vagy szombaton.” Mit mondjunk sz. Jakabról, ki azt mondja:^[12] „Szomorkodik valaki közületek? imádkozzék. Csendes szívvel vagyon? énekeljen.” Mit az apostolról, ki így szól a Rómaiakhoz:^[13] „Kérlek titeket, atyámfiai! a mi Urunk Jézus Krisztus által, és a Szentlélek szeretete által, segítsetek engem az Istenhez érettem való imádságtokban, hogy megszabadíttassam a hitetlenektől, kik Júdeában vannak.” Minthogy tehát mind Istentől meg van engedve a híveknek az emberi dolgok ezen segédszereit kérni, mind ezen tökéletes imaalakra Krisztus Urunk tanított: arra nézve sem lehet kétség, hogy ez a kérés egy a hét közöl.

X. Miféle testi szükséglet értetik itt a „kenyér” szó alatt?

Továbbá „mindennapi” kenyeret kérünk, vagyis az élet fenntartására szükségeseket, úgy, hogy a kenyér neve alatt mind a test födözésére elegendő ruházatot, mind a táplálásra elégséges eledelt értjük, akár kenyér, akár hús, akár hal vagy bármi más legyen. Mert látjuk, hogy Elizéus^[14] ezen kifejezéssel élt, midőn a királyt inté, hogy adasson kenyeret az ássziriai katonáknak, kiknek azután különféle étel adaték. Tudjuk, hogy Krisztus Urunkról is írva van, hogy bement egy fő farizeus házába szombaton kenyeret enni,^[15] mely szó jelenti mindazt, a mi az ételhez, mind a mi az italhoz tartozik. E kérés tökéletes jelentésére nézve még megjegyzendő: hogy a „kenyér” e nevezete alatt nem fölösleges és válogatott, hanem csak szükséges, egyszerű élelmet és ruházatot kell érteni; mint apostol írá:^[16] „Eledelünk lévén és ruházatunk, azokkal elégedjünk meg;” és Salamon szerint, mint már mondottuk:^[17] „Csak élelemre add meg a szükségeseket.”

XI. Miért nem kérünk itt egyszerűen kenyeret, hanem kenyerünket?

Ezen mértékletességre és takarékosságra intetünk azon szóval is, mely közvetlenül következik; mert midőn „kenyerünket” mondunk, azon kenyeret szükségünkre, nem pazar tobzódásra kérjük; mert nem azért mondjuk: „mi kenyerünket,” mintha azt saját erőnkből Isten segedelme nélkül szerezhetnék meg; mert Dávidnál^[18] olvassuk: „Mindnyájan tőled várják, hogy eledelt adj nekik idejében; te adván nekik, gyűjtenek; felnyitván kezedet, minden betelik jóval;” és másutt:^[19] „Mindenek szemei tebenned bíznak Uram, és te adsz eledelt azoknak alkalmas időben;” hanem mivel szükséges, és a mindenek Atyjától, a minden teremtményéről gondoskodó Istentől adatott nekünk.

XII. Fáradsággal kell a kenyeret megszereznünk, melyet kívánunk, midőn a mi kenyerünket kérjük.

A mi kenyerünknek neveztetik azért is, mivel jogosan s nem igazságtalanság, csalárdság, vagy lopás által kell megszereznünk; mert a miket rossz úton-módon szerzünk, azok nem mieink, hanem másokéi, s igen sokszor veszedelmes azoknak vagy megnyerése, vagy bírása, vagy bizonyára elvesztése. Ellenben a próféta szavai szerint, a jámborok becsületes és fáradságos szerzeményével békés nyugalom s nagy boldogság jár karöltve. „Mivel kezeid munkáját eszed, boldog vagy, úgymond, és jól lesz dolgod.”^[20] Azoknak pedig, kik igazságos módon keresik az élelmet, jótékonyságának gyümölcsét ígéri az Úr, mondván: „Kiárasztja az Úr áldását pinczéidre és kezeid minden munkáira, és megáld téged.”^[21] Nem is egyedül azt kérjük az Istentől, hogy azzal élhessünk, a mit jóságának segítségével, izzadással és erőfeszítéssel szereztünk, mert az mondatik igazán mieinknek: hanem józan értelmet is kérünk, hogy a jól szerzettekkel jól és okosan élhessünk.

Mindennapit.

XIII. Miért adatik hozzá ezen szócska is: „mindennapit”?

E szó is a mértékletesség és takarékosság azon fogalmát fejezi ki, melyről előbb szólottunk. Mert nem sokféle és válogatott ételt kérünk, hanem azt, mely a természet szükségét kielégítse, hogy megszégyenüljenek azok, kik közönséges étellel és itallal meg nem elégedvén, válogatott étkek és italok után áhítoznak. Hasonlókép e szóval „mindennapit” megfeddetnek azok, kik ellen Izaiás ama rettentő fenyegetéssel él:^[22] „Jaj nektek, kik házhoz házat ragasztotok, és mezőhöz mezőt foglaltok a hely véghatáráig; vajon ti egyedül fogtok-e lakni a föld közepett.” Mert kielégíthetetlen ezen emberek kívánsága, a kikről írja Salamon:^[23] „A fösvény nem telik be pénzzel:” akikre vonatkozik még az apostol mondása is:^[24] „A kik gazdagok akarnak lenni, kísérletbe esnek és az ördög tőrébe.” Mindennapinak mondjuk továbbá a kenyeret, mivel vele az éltető nedv megújítására élünk, mely a természetes melegség ereje által naponkint felemésztetik. Végre e szócska azt is értésünkre adja, hogy szüntelen kérnünk kell, hogy Isten tiszteletében és szeretetében megmaradjunk s teljesen meggyőződjünk, amint igaz is, hogy életünk és üdvünk Istentől függ.

Adjad nekünk.

XIV. Mit jelent e két szó; „adjad nekünk?”

Kiki be fogja látni, mennyi anyagot nyújt e két szó a hívek buzdítására, hogy az Isten végtelen hatalmát áhítattal és szentül tiszteljék és imádják, kinek hatalmában vannak mindenek és utálattal forduljanak el a sátán amaz istentelen kérkedésétől:^[25] „Nekem adattak mindenek, a kinek akarom, annak adom.” Mert az adottakat egyedül Isten akarata tartja meg és gyarapítja.

XV. Miért kell a gazdagoknak e szavakkal élni, habár mindennel bővelkednek is?

De kérdhetné valaki: miért kell a gazdagoknak a mindennapi kenyeret kérni, holott mindennel bővelkednek? Azoknak nem azért kell így imádkozni, hogy adassanak meg nekik, a miket Isten jóságából bőven bírnak, hanem, hogy, a mivel bővelkednek, el ne veszítsék. Azért ebből, mint az apostol írja, tanulják meg a gazdagok:^[26] „Hogy fönhéjázók ne legyenek és reményöket ne helyezzék a bizonytalan gazdagságba, hanem az élő Istenbe, ki nekünk mindent bőven ad táplálkozásunkra. Aranyszájú sz. János e kérés szükségének ezen okát adja: nemcsak hogy élelmünk meglegyen, hanem hogy azt az Úr kezéből vegyük, mely e mindennapi kenyérnek egészséges és oly üdvös erőt adván, eszközli, hogy mind az étel a testnek használjon, mind a test a léleknek szolgáljon.^[27]

XVI. Miért mondjuk: „adjad nekünk” és nem: „adjad nekem”?

De mi az oka, hogy a többes számban mondjuk: „adjad nekünk,” nem pedig: „adjad nekem”? Az, hogy a ker. szeretet sajátsága, hogy kiki nemcsak önmagáról gondoskodik, hanem még felebarátjáért is szorgoskodik, és saját haszna keresésében másról is megemlékszik. Ehhez járul, hogy azon adományok, melyeket Isten valakinek ad, nem azért adatnak, hogy azokat egyedül az bírja, vagy azokban tobzódva éljen, hanem hogy másokkal megoszsza, a mi a szükségen felül marad. Mert szent Vazul és Ambrus szerint:^[28] „A kenyér, melyet magadnál visszatartasz, az éhezők kenyere; a mezítelenek ruházata, melyet elzársz; a nyomorultak megváltása és megszabadítása ama pénz, melyet a földbe rejtesz.”

Ma.

XVII. Mit jelent az ide csatolt „ma” szócska?

E szócska közös gyarlóságunkra figyelmeztet. Mert kiki bízik magában, hogy legalább az egy napra szükséges élelmi szereket megszerezheti, habár alig reméli is, hogy saját erejéből megszerezheti hosszabb időre az életre szükségeseket. Azonban Isten még ezen önbizalomra sem jogosít föl bennünket, miután megparancsolta, hogy az egyes napokra is tőle kérjük az eledelt. A miből szükségkép következik, hogy mivel a mindennapi kenyérre mindnyájunknak szüksége van, az Úr imádságát mindennap imádkozni kell mindenkinek. Ennyit a kenyérről, mely szájjal vétetve, a testet táplálja és fenntartja; a mely közös lévén a hívőkkel és hitetlenekkel, a jámborakkal és gonoszokkal, Isten jóságából,^[29] „ki az ő napját fölkelti a jókra és gonoszokra, és esőt ád az igazaknak és hamisaknak,” mindenkinek adatik.

XVIII. Mit kell itt a lelki kenyér alatt érteni, mely szintén bennfoglaltatik e kérésben?

Hátra van még a lelki kenyér, melyet szintén kérünk itt. Ez jelenti mindazt, a mi ez életben a szellem és lélek üdvére és javára szükséges. Mert valamint sokféle az étel, mely a testet táplálja és fenntartja: úgy nem egyféle az eledel, mely a szellemet és lelket élteti; mert az Isten igéje is eledele a léleknek. A bölcs ugyanis így szól:^[30] „Jertek, egyétek az én kenyeremet, és igyátok a bort, melyet nektek elegyítettem.” Midőn pedig Isten az embereket az igétől megfosztja, a mit akkor szokott tenni, mikor vétkeink által súlyosabban megbántatik: akkor, mint mondani szokás, éhséggel sújtja az emberi nemet. Mert Ámosznál olvassuk:^[31] „Éhséget bocsátok a földre; nem a kenyér éhségét, sem a viz szomjúságát, hanem az Úr igéje hallásáét.” Valamint pedig a közel halálnak biztos jele az, midőn az ember gyomra az eledelt be nem veszi, vagy a bevettet meg nem tarthatja: úgy méltán kételkedni lehet azok üdvéről, kik Isten igéjét nem keresik, vagy ha előttük van, el nem fogadják és ezen káromló szavakra fakadnak Isten ellen:^[32] „Távozzál tőlünk; tudni sem akarjuk utaidat.” A lélek ily dühében és az elme ilyetén vakságában vannak azok, kik megvetvén törvényszerű elöljáróikat, a kath. püspököket és áldozópapokat s a római sz. egyháztól elszakadván, az Isten igéjét elferdítő eretnekek tanításához szegődnek.

XIX. Az igazi természetfölötti kenyérről, a mely Krisztus Urunk.

Már pedig a kenyér Krisztus Urunk, a lélek eledele; mert maga mondja magáról:^[33] „Én vagyok az élő kenyér, ki mennyből szállottam alá.” Hihetetlen, mily gyönyörrel és vígsággal árasztja el e kenyér a jók lelkét akkor, midőn a földi bajokkal és viszontagságokkal leginkább küzdenek. Például szolgál nekünk az apostolok sz. kara, kikről írva van:^[34] „És azok örvendezve ménének el a gyülekezet elől.” Ilyen példákkal telve vannak a szentek életéről szóló könyvek: és a jóknak ezen benső örömeiről így szól az Isten:^[35] „A győzelmesnek elrejtett mannát adok.”

XX. Krisztus Urunk az oltáriszentségben valósággal jelen van s azért tulajdonképi értelemben mondatik „a mi kenyerünknek”.

Főkép pedig a mi kenyerünk maga az Ur Jézus, ki az oltáriszentségben lényegileg foglaltatik. Midőn az Atyához vissza akart térni, szeretettnek ezen megfejthetetlen zálogát adta nekünk, melyről mondá:^[36] „A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, énbennem lakik és én őbenne.”^[37] „Vegyétek és egyétek; ez az én testem.” Azokat, a mik a hívő nép hasznára szolgálnak, azon helyről vehetik a plébánosok, hol külön e szentség mivolta és lényege tárgyaltatik. Azért mondatik pedig e kenyér „mienknek”, mivel csak a hívőké, vagyis azoké, kik a hittel egybekapcsolván a szeretetet, a töredelem szentségével a bűnök szennyét lemossák; kik megemlékezvén, hogy Isten fiai, az isteni szentséget a tőlük kitelhető legnagyobb s legszentebb tisztelettel veszik magukhoz és imádják.

XXI. Miért mondatik az Oltáriszentség a mi mindennapi kenyerünknek?

Annak pedig, hogy miért mondatik mindennapinak, kettős oka van: egyik az, mivel a ker. egyház szent titkaiban mindennap fölajánltatik Istennek és kiszolgáltatik azoknak, a kik áhítattal és szentül kérnek; a másik: mivel mindennap kell venni, vagy legalább úgy élni, hogy, a mennyire lehetséges, naponta méltóan vehessük magunkhoz. A kik ellenkezőleg vélekednek s azt mondják, hogy a lélek ezen üdvös eledelével csak hossza időközben kell élni, hallják, mit mond sz. Ambrus:^[38] „Ha mindennapi kenyér, miért veszed csak évenkint magadhoz?”

XII. Hogyan kell magunkat viselnünk, ha a kért kenyeret azonnal meg nem nyerjük?

De e kérésben főkép arra kelt buzdítani a híveket, hogy midőn mind eszöket, mind szorgalmukat jól alkalmazzák az élethez szükségesek megszerzésére, a dolog kimenetelét bízzák Istenre, és óhajtásukat vessék alá az ő akaratának, „ki az igazat nem hagyja örökké ingani.”^[39] Mert vagy megadja Isten, a miket kérünk s így elérjük óhajunk tárgyát, vagy nem adja meg és ez kétségtelen bizonyítéka annak, hogy az, a mit Isten a jámboroktól megtagad, sem nem üdvös, sem nem hasznos; mert neki nagyobb gondja van üdvösségökre, mint önmaguknak. E pont megmagyarázására kifejthetik a plébánosok azon okokat, melyeket sz. Ágoston Próbához irt levelében jelesen összegyűjtött.

XXIII. Minek megfontolására ajánlkozik itt alkalom?

Utolsó az lesz e kérés tárgyalásában, hogy a gazdagok emlékezzenek meg, hogy vagyonukat s gazdagságukat Istennek köszönik és gondolják meg, hogy azért áldattak meg ezen javakkal, hogy azokból a szegényeknek is juttassanak. Ez értelemmel megegyeznek, a miket az apostol^[40] Timotheushoz írt első levelében mond, honnan számos isteni parancsot idézhetnek a plébánosok, ezen pontnak hasznos és üdvös megvilágosítására.

1. Rom. 8, 26.
2. Mát. 20, 22.
3. Sz. Ágost. 9 k. az Úrnak hegyi besz. 16. f.
4. I. Kor. 10, 31.
5. Móz. I. K. 3, 18-19.
6. I. Kor. 3, 7.
7. 126. zsolt. 1.
8. Luk. 15.
9. Móz. I. köny. 28. 20.
10. Példab. 30, 7.
11. Mát. 24, 20.
12. Jak. 5, 13.
13. Rom. 15, 30.
14. Kir. IV. K. 6, 22. 23.
15. Luk. 14, 1.
16. I. Tim. 6, 8.
17. Példab. 50. 8.
18. 103. zsolt. 27.
19. 144. zsolt. 15.
20. 127. zsolt. 2.
21. Móz. 5. K. 28, 8.
22. Iz. 5, 8.
23. Predi. 5, 9.
24. I. Tim. 6,9.
25. Luk. 4, 6.
26. I. Tim. 6, 17.
27. Aranysz. sz. Ján. 14. besz.
28. Sz. Vaz. Luk. 12, 18. besz.
29. Mát. 5, 45.
30. Péld. 9, 5.
31. Ámos. 8, 11.
32. Jób. 21, 17.
33. Ján. 6, 41.
34. Apost. Csel. 5, 41.
35. Titk. Jel. 2, 17.
36. Ján. 6, 57.
37. I. Kor. 11, 24.
38. Sz. Ambr. 5. k. a szents. 4. f.
39. 54. zsolt. 23.
40. I. Tim. 6, 19. 17.