nevében mondja, melyben szükségkép van néhány istenfélő, kik adósaiknak azon tartozásokat, melyek itt említtetnek, elengedték. Ehhez járul, hogy Istentől azt kérvén, egyszersmind kérjük mindazt, a mi annak megnyerésére azon kéréshez szükségkép tartozik. Mert kérjük mind a bűnök bocsánatát, mind az igaz töredelem ajándékát; kérjük, hogy benső bánatra gerjedhessünk; kérjük, hogy a bűnöket megutálni és azokat a lelkiatyának igazán és töredelmesen meggyónni tudjuk. Minthogy tehát nekünk is meg kell bocsátanunk azoknak, kik kárt vagy valami rosszat okoztak: mikor imádkozunk, hogy Isten nekünk bocsásson meg, egyszersmind kérjük, hogy adjon tehetséget megbocsátani azoknak, kiket gyűlölünk. Azért, a kiket azon hiú és vétkes félelem nyugtalanít, nehogy e kéréssel Istent magok ellen még inkább fölingereljék, azon véleménytől elijeszteni s ellenkezőleg buzdítani kell őket az imádság gyakori használatára, melylyel atyjuktól, Istentől kérjék, hogy oly lelkületet adjon nekik, hogy megbántóiknak megbocsássanak s ellenségeiket szeressék.
XXII. Mit kell annak tennie, ki óhajtja, hogy a bűnök bocsánatáról szóló kérés reá nézve gyümölcsöző legyen?
Hogy azonban kérésünknek haszna legyen, először meg kell gondolnunk, hogy Istennek könyörgünk és tőle kérünk bocsánatot, mely csak a töredelmes bűnösnek adatik; azért azon szeretettel és buzgósággal kell bírnunk, mely a penitencziatartókhoz illő; azokhoz pedig igen illő, hogy saját bűneiket és gonoszságaikat mintegy szemeik elé állítva, megsirassák. Ezen gondolattal össze kell kapcsolni jövőben kerülését azoknak, amik alkalmul szolgáltak a bűnre és a mik atyánknak, Istennek megbántását okozhatják. Ily lelkülettel volt Dávid,[1] midőn mondá: „És bűnöm előttem vagyon mindenkoron”; és másutt:[2] „Megöntözöm minden éjjel ágyamat, megáztatom fekvőhelyemet könnyhullatásaimmal”. Továbbá gondoljon kiki azoknak lángoló buzgóságú imádságára, kik könyörgéseikkel Istentől bűneik bocsánatát nyerték; mint: azon vámosra, ki szégyen és bánattal eltelve, távol állván és szemeit a földre szegezve, mellét veré, mondván:[3] „Isten! légy irgalmas nekem bűnösnek”; valamint a bűnös nőre,[4]
