Trienti Káté/NEGYEDIK RÉSZ. IX. FEJEZET.

← NEGYEDIK RÉSZ. VIII. FEJEZET.

Trienti Káté szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai NEGYEDIK RÉSZ. IX. FEJEZET.

NEGYEDIK RÉSZ. X. FEJEZET. →

IX. FEJEZET.

Az Úr imádságának előszaváról.

Mi Atyánk, ki vagy mennyekben.

I. Miért akarta Krisztus, hogy ezen ima kezdetén az atya, nem pedig az ur vagy bíró nevét használjuk?

Minthogy a keresztény ima Krisztustól tanított ezen alakjának az a sajátsága van, hogy mielőtt kéréseinket és könyörgéseinket megkezdenék, bevezetésül bizonyos szavakat kell használnunk, melyekkel Istenhez áhítattal közeledvén, azt egyszersmind bizalmasabban tehessük: a lelkész kötelessége azokat külön és világosan megmagyarázni, hogy a jámbor nép örömmel járuljon az imához és értse, hogy Atyjával, Istenével beszél. A bevezetés, ha a szavakat veszszük, igen rövid: ha pedig a dolgot tekintjük, igen fontos és titokteljes. Az első szó, melylyel Isten parancsa és rendeletéből élünk ezen imában, az „Atya.“ Mert, ámbár Üdvözítőnk ezen isteni imát más szóval is kezdhette volna, mely több fenséget fejezett volna ki, mint például: Teremtő vagy Úr: ezeket, melyek egyszersmind félelmet önthetnének belénk, mégis mellőzte és azt használta, mely az imádkozókat és azokat, a kik Istentől valamit kérnek, szeretetre és bizalomra gerjeszti. Mert mi lehetne kellemesebb az atyai névnél, mely kegyességet és szeretetet jelent?

II. Melyik az első ok, mélynél fogva itt méltán Atyának nevezzük az Istent?

Hogy minő okokból illeti az Istent az atyai nevezet, arra nézve bő anyagot szolgáltat a hívő nép oktatására a teremtés, kormányzás és megváltásról szóló tan. Mert Isten az embert saját képére teremtvén, a többi teremtményeket pedig azzal nem ékesítvén, ezen különös kitüntetésért, melylyel az embert feldíszítette, méltán neveztetik a szentírásban minden ember, még pedig nemcsak a hívők, hanem a hitetlenek atyjának is.

III. Melyik a második ok, melynél fogva Isten az emberek atyjának mondatik?

Okot vehetünk a világ kitűnő kormányzásából is, mert az emberek jólétéről gondoskodván és intézkedvén, őrködése és gondviselése által atyai szeretekét nyilvánítja. Hogy pedig ezen ok kifejezésében Istennek atyai gondoskodását az emberek felett jobban megismerjük, az angyalok őrizetéről, kiknek oltalma alatt vannak az emberek, szükség röviden szólani.

IV. Isten gondviselése bízta az angyalokra ama feladatot, hogy az emberi nemet őrizzék.

Az isteni Gondviselés bízta az angyalokra ama feladatot, hogy az emberi nemet őrizzék és az egyes emberek segítségére legyenek, hogy valami nagyobb baj ne érje őket. Mert valamint a szülők gyermekeik mellé, ha járatlan és veszélyes utat kell tenniük, kísérőket és a veszély ellen oltalmazókat rendelnek: úgy a mennyei Atya is ez utunkban, melyen a mennyei hazába törekszünk, mindegyikünk mellé angyalt rendelt, hogy azoknak segélye és őrködése által védve az ellenségtől vetett alattomos tőröket kikerülhessük s az ellenünk intézett irtózatos megtámadásokat visszaverhessük és az ő vezetésük alatt az egyenes úton haladjunk, hogy álnok ellenségünk valamely elénk vetett csellel azon útról, mely a mennybe vezet, bennünket le ne téríthessen.

V. Minő érvekből tűnik ki világosan ama haszon nagysága, mély az emberekre az angyalok őrizetéből háramlik?

Hogy pedig mily haszna van az Isten ezen gondoskodásának és gondviselésének az emberekre nézve, melynek tiszte és teljesítése az angyalokra bízatott, kik természetükre nézve az Isten és emberek között állanak: kitetszik ama példákból, melyek bőségesen fordulnak elő a szentírásban s bizonyítják, hogy Isten jóságából sokszor történt, hogy az angyalok az emberek szeme láttára csudálatos dolgokat műveltek, melyekből megtanulhatjuk, hogy az angyalok, a mi üdvünk őrei, számtalan oly dolgot művelnek a mi hasznunkra és üdvünkre, melyeket nem láthatunk. „Rafael angyal”^[1] kit Isten adott Tóbiás mellé útitársul és vezetőül, el- és visszakísérte őt sértetlenül, segélyére is volt neki, hogy az iszonyú hal el ne nyelje és megtanította, mily erő rejlik ama hal májában, epéjében és szívében. Az ördögöt elűzte s megakadályozván és megkötvén hatalmát, azt eszközölte, hogy Tóbiásnak nem árthatott. Megtanította az ifjút a házasság igazi és törvényes jogára és használatára. Tóbiás atyjának elveszett szeme világát visszaszerezte.

VI. Az angyalról, ki sz. Pétert a börtönből kiszabadította.

Azon angyal is,^[2] az apostolok fejedelmének megszabadítója, bő anyagot szolgáltat a jámbor nép oktatására az angyalok gondoskodásának és őrizetének bámulatos hasznáról, ha a lelkészek elmondják, hogy az angyal a börtön sötétségét megvilágosítá és Pétert oldalán érintvén, felkeltő, bilincseit feloldá, békéit szétzuzá, intvén őt, hogy keljen fel, vevén saruit és többi ruháját kövesse őt; ha előadják, hogy ugyanazon angyal Pétert akadály nélkül kivezette az őrök közt és végre feltárván az ajtót, szabadságba helyezte. Ilyetén példákkal, mint már mondottuk, telve van a szentírási történelem; melyekből felismerjük, mily nagy azon jótétemények száma, melyeket Isten az angyalok kérése és közbenjárása által nyújt az embereknek, nemcsak valamely magán ügyben küldvén őket, hanem már születésünk óta gondviselésünket rájuk bízván, és minden egyes ember üdvének őrizetére rendelvén őket. Eme tan szorgalmas kifejtéséből azon haszon fog következni, hogy a hallgatók lelkei felbátorodnak és Isten irántunk tanúsított atyai gondoskodásának és gondviselésének megismerésére és tiszteletére buzdulnak.

VII. Miből ismerhetik meg a hívek Istennek az emberekről való atyai gondoskodását?

Dicsőítse és magasztalja a lelkész e helyen Isten jóságának nagyságát az emberi nem iránt; mert noha nemünk és a vétek első szülőjétől kezdve mai napig számtalan bűnökkel és gonoszságokkal bántottuk meg őt: mégsem vonja meg tőlünk szeretetét és néni szűnik meg rólunk különösen gondoskodni. És, ha róla valaki azt gondolja, hogy az emberekről elfeledkezik, esztelen az és a legméltatlanabb sértést követi el Isten ellen. Haragszik Isten Israelre, e nép káromlása miatt, mely azt gondolá, hogy Isten elhagyta. Mert Mózes II. könyvében írva van:^[3] „Az Urat kísértették, mondván: Közöttünk van-e az Úr, vagy nincsen?” és Ezekielnél haragszik Isten ugyanazon népre, mert azt mondá:^[4] „Az Úr nem lát minket, az Úr elhagyta a földet.” Ezen tekintélyek visszariaszthatják a híveket amaz istentelen véleménytől, mintha Isten az emberekről megfeledkezhetnék. Erre nézve halljuk, miképpen panaszkodott Israel népe Isten ellen Izaiásnál és miképpen czáfolta meg Isten annak esztelen panaszát egy szeretetteljes hasonlattal, melyben ez mondatik:^[5] „Mondá Sion: Elhagyott az Úr engem, és az Úr elfeledkezett rólam.” Kinek viszonzá az Úr Isten: „Valljon elfeledkezhetik-e az asszony magzatáról, hogy ne könyörüljön az ő méhe fián? és hogy ha ez elfeledkeznék is, én mégsem feledkezem el rólad.”

VIII. Első szülőink példája mutatja Istennek irántunk való jóságát.

Ámbár ez a felhozottakból elég világosan kiderül, mindazáltal a hívek teljes meggyőzésére, hogy Isten az emberekről soha sem feledkezik meg, soha sem vonja el tőlük atyai szeretetét, a lelkészek a dolgot az első emberek világos példájából bizonyítsák be, kikről hallva azt, hogy az Isten parancsának megvetése és megszegése után keményen kérdőre vonattak s ama borzasztó ítélettel sújtattak:^[6] „Átkozott a föld a te munkádban; fáradsággal eszel abból életed minden napjain. Töviseket és bojtorványokat terem neked és a föld veteményeit eszed;” ők látva, hogy az Édenből kiűzetnek és olvasva, hogy az Éden bemenetéhez tüzes és kétélű kardot tartó Kerub állíttatott, hogy a visszamehetés minden reménye megsemmisüljön; és látva, hogy őket a bántalomért bosszútálló Isten belső és külső bajokkal bünteti: nem gondoljuk-e, hogy veszve van az ember? nem hiszszük-e, hogy nemcsak az Isteni segélytől meg van fosztva, hanem még minden bajnak oda van vetve? És mégis az isteni harag és bosszú ily nagy jelei között Isten irántunk való szeretetének némi sugara tűnt fel. Mert olvassuk:^[7] Készíte pedig az Úr Isten Adámnak és feleségének bőrköntösöket, és felöltöztető őket;” a mi bizonyára legnagyobb bizonyítéka volt annak, hogy Isten az embereket soha sem fogja elhagyni. Ama mondat igazságát is, hogy Isten szeretetét nem meríti ki az emberek méltatlankodása, kifejezte Dávid ama szavakkal:^[8] „Visszatartja-e haragjában az ő irgalmasságát?” Ezt nyilvánítá Habakuk is, midőn Istenhez így szólt:^[9] „Mikor megharagszol az irgalmasságról emlékezel meg.” Mikeás pedig így nyilatkozott:^[10] „Ki hasonló hozzád, Isten! ki elveszed a gonoszságot és a te örökséged maradékainak bűnét elhallgatod? Nem bocsátja rá többé az ő haragját, mert irgalmasságban telik kedve.” Valóban úgy van; midőn azt gondoljuk, hogy egészen elvesztünk és az isteni segélytől megfosztva vagyunk, épen akkor keres fel bennünket és gondoskodik rólunk Isten végtelen jóságánál fogva; mert a haragban visszatartja az igazság fegyverét s nem szűnik meg irgalmának kimeríthetlen kincseit ránk árasztani.

IX. A harmadik mód, mely szerint Isten atyai szeretetének jótéteményét az emberi nemre halmozza.

Nagy fontossággal bír tehát Istennek az emberi nem iránt való kiváló szeretete és oltalma kitüntetésére a teremtés és kormányzás. Mindazonáltal az emberiség megváltásának műve annyira kitűnik e két előbbi felett, hogy legkegyelmesebb Istenünk és Atyánk végtelen jóságát irántunk ezen harmadik jótéteménynyel túláradó módon kimutatta. Tudassa tehát a lelkész lelki gyermekeivel és vésse szÍvükbe Istennek eme legmagasztosabb szeretetét irántunk, hogy megértsék, miként a megváltás által csodálatos módon Isten fiaivá lettek:^[11] „mert hatalmat adott nekik,” úgymond sz. János, „hogy Isten fiaivá legyenek;” és: „az Istentől születtek.” Miért is a keresztség, melyet a megváltás első zálogául és emlékéül bírunk, az újjászületés szentségének neveztetik: mert ebben születünk Isten fiaivá; hisz az Úr maga mondja:^[12] „Mi a testtől születik, test az; és mi a lélektől születik, lélek az;” és: „szükség újonnan születnetek.” Így Péter Apostol is:^[13] „Újra születtetek nem romlandó ivadékból, hanem rothadatlanból az élő Istennek igéje által.”

X. Istennek különös jótéteményéből a megváltás által Isten fiaivá lettünk.

A megváltás ereje által a Szentjeiket is megnyertük és az Isten kegyelmére is érdemesíttettünk. Ezen ajándék által Isten fiaivá fogadtatunk; mint sz. Pál apostol a Rómaiakhoz írá:^[14] „Mert nem vettétek ismét a szolgaság lelkét félelemre, hanem a fogadott fiak lelkét vettétek, melyben kiáltjuk: Abba (Atyánk)!” Ezen fiúvá fogadás erejét és hatását sz. János ily módon fejti ki:^[15] „Lássátok, minő szeretetet mutatott hozzánk az Atya, hogy Isten fiainak neveztessünk és azok legyünk.”

XI. A keresztények, kik már Isten fiaivá lettek, az atyai szeretet annyiszor tapasztalt kimutatása után mivel tartoznak viszont az Atyának?

Ezeket kifejtvén, arra kell emlékeztetni a hívő népet, mivel tartozik viszont ő Istennek, a szeretetre legméltóbb Atyának, hogy megértse, mily szeretetet és fiúi kegyeletet, mily engedelmességet és tiszteletet szükség tanúsítania teremtője, kormányzója és megváltója iránt, s mily hittel és bizalommal kell őt segítségül hívnia. Azonban azok tudatlanságának eloszlatására és hibás véleményük útbaigazítására, kik egyedül a kedvező szerencsét és boldog életpályát tekintik bizonyítékul arra, hogy Isten szeretettel viseltetik hozzánk, midőn pedig szerencsétlenségekkel és csapásokkal látogat bennünket az Isten, ezt ellenséges indulata és tőlünk egészen elidegenült isteni akarata jeléül veszik; meg kell mutatni, hogy, midőn az Úr keze ránk nehezedik,^[16] azt nem ellenséges indulatból cselekszi az Úr, liánéin büntetve gyógyít és az Istentől eredő csapás gyógyszer. Megbünteti ugyanis a bűnösöket, hogy őket a fenyítés által megjavítsa, és a jelen büntetéssel az örök kárhozattól megszabadítsa. Mert meglátogatja^[17] ugyan vesszővel gonoszságainkat és vereségekkel bűneinket, irgalmasságát azonban nem veszi el tőlünk. Azért inteni kell a híveket, hogy az ilyen fenyítésben Istennek atyai szeretetét ismerjék fel és tartsák emlékezetükben és hordják nyelvükön a türelmes Jób ama mondatát:^[18] „Mert ő sebesít és orvosol: megver és az ő kezei gyógyítanak;” és mondják, a mit Jeremiás az Izrael népének képében mond:^[19] „Megfenyítettél engem és én tanultam, mint a szilaj tinó. Téríts meg engem és megtérek; mert te vagy az én Uram Istenem;” hogy szemeik előtt lebegjen Tóbiás példája, ki a vakságban Isten atyai kezének csapását érezvén, így kiáltott fel:^[20] „Áldalak téged Uram, Izrael Istene!”

XII. A híveket meg kell győzni arról, hogy Isten rólunk soha meg nem feledkezik.

Főkép óvakodniok kell a híveknek, hogy, ha valamely kellemetlenség éri, vagy csapás sújtja őket, ne azt gondolják, hogy az Isten tudta nélkül történik; mert ő maga mondja:^[21] „Egy hajszál sem vesz el fejetekről.” Sőt vigasztalják magukat amaz isteni mondattal, mely a Titkos Jelenések könyvében foglaltatik:^[22] „Én, a kit szeretek, azt megdorgálom és fenyítem;” nyugodjanak meg az Apostolnak a zsidókhoz intézett buzdításában:^[23] „Fiam! ne vesd meg az Úr fegyelmét és ne csüggedj el, midőn tőle dorgáltatol. Mert a kit szeret az Úr, megsanyargatja; megfenyít pedig minden fiat, kit magához fogad. Hogyha a fegyelmen kívül vagytok, akkor fattyak vagytok és nem fiak. Testi atyáink fegyelemben tartottak és becsültük őket: nem inkább kell-e engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk?”

„Mi Atyánk.”

XIII. Miért kell itt az Istent többséget jelentő szóval atyánknak neveznünk?

Midőn mindegyikünk az Atyát segítségül hívja és atyánknak nevezi, ezzel arra taníttatunk, hogy az isteni fiúvá fogadás ajándéka- és jogából szükségképen következik, hogy a hívek mindnyájan testvérek és egymást testvérileg kell szeretniük. „Ti pedig,^[24] úgymond, mindnyájan atyafiak vagytok. Mert egy a ti Atyátok, ki mennyekben vagyon.” Azért az apostolok is leveleikben a híveket mind testvéreknek nevezik. Ebből még az a szükséges következtetés is foly, hogy az Isten fiaivá fogadás által a hívek nemcsak egymással állanak testvéri kapcsolatban, hanem, mivel az Isten egyszülött fia ember, egyszersmind az ő testvérinek is neveztetnek és azok is. Mert az apostol a Zsidókhoz intézett levelében, midőn az Isten fiáról szól, így ír:^[25] „Nem szégyenli őket atyafiainak nevezni, mondván: hirdetni fogom nevedet atyámfiainak.” Es ezt Dávid Krisztus Urunkról már oly régen megjövendölte.^[26] Maga Krisztus is így szól az evangélistánál az asszonyokhoz:^[27] „Menjetek, jelentsétek meg Atyámfiainak, hogy Galileába menjenek: ott meglátnak engem.” Tudvalevőleg ezt akkor mondotta, miután már halottaiból feltámadván, halhatatlanságba öltözött, hogy valaki azt ne gondolja, hogy ezen testvéri rokonság feltámadása és mennybemenetele által megszűnt; mert Krisztus feltámadása ezen összeköttetést és szeretetet nemcsak föl nem bontotta, – amint tudjuk, – még ama felség és dicsőség trónjáról, midőn majd az egész emberi nemzet felett ítéletet fog tartani, a hívek „legkisebbjeit” is „testvér” névvel fogja nevezni.^[28]

XIV. Hogyan számíttatnak a hívek Krisztus testvérei közé?

Hogyan is ne volnánk „Krisztus testvérei”, holott az ő örököstársainak mondatunk? Mert ő maga „az elsőszülött, ki mindenek örökösévé rendeltetett,”^[29] mi pedig másodszülöttek s az ő örököstársai vagyunk a mennyei adományok mértéke és a szeretet nagysága szerint, mely által a Szentlélek szolgái és segédtársaivá leszünk, kinek vezérlete alatt az erényre és üdvös cselekedetekre indíttatunk és arra buzdulunk, hogy az ő kegyelmében bízva üdvünkért bátran csatára keljünk s azt jól és kitartással bevégezve életpályánk megtiltása után elnyerjük a korona igazságos jutalmát, mely a mennyei Atyától mindazoknak készíttetett, kik ugyanazon pályán haladnak. „Mert,” – úgymond az apostol,^[30] – „nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti jótékonyságtokról és szerelmetekről.”

XV. Hogyan kell egymásért imádkoznunk és mindenkit kölcsönösen mint testvért becsülnünk?

Hogy mennyire szívből kell kimondanunk ezen szavakat „mi atyánk,” kijelenti Aranyszáju sz. János,^[31] ki Istenről azt mondja, hogy szívesen hallja a keresztényt, ha nemcsak magáért, hanem másért is imádkozik; mert magáért imádkozni a természet követelése, másért a kegyelet adománya; magáért a szükség készti, másért a testvéri szeretet buzdítja. Ezekhez még azt csatolja; kedvesebb Isten előtt azon imádság, melyet a testvéri szeretet ajánl, mint az, melyet szükségből mond valaki. Az üdvös imának ezen fontos tárgyát illetőleg inteni és buzdítani kell a lelkipásztornak a híveket minden kor-, nem-, vagy állás különbség nélkül, hogy ezen közös testvéri viszonyról megemlékezvén, nyájasan és testvérileg viseljék magokat és büszkeségből egyik a másiknál fölebbvalónak ne tartsa magát. Mert habár az Isten egyházában különbözők a hivatal fokozatok, a fokozatok- és hivataloknak ezen különfélesége a testvéri viszony összeköttetését föl nem oldja; valamint az emberi testben a tagok különbféle tiszte és működése épen nem teszi, hogy a testnek e vagy ama része a tagnak tisztét és nevét elvesztené.

XVI. Miért vannak a keresztények ily szoros összeköttetés kapcsa által összefűzve?

Képzeld azt, a ki királyi hatalommal bír; ha ugyan hívő, nem testvére-e mindazoknak, kik a keresztény hit egységében foglaltatnak? Bizonyára az. S miért? Mert nem más Isten az, kitől a gazdagok és királyok nyerték létüket, mint az, kitől a szegények és királyok hatalma alatt levők vannak, hanem egy Istene, Atyja és Ura van mindenkinek. Tehát mindnyájunk szellemi eredetének egy a fensége, egy a méltósága, egy származásának fénye, minthogy mindnyájan ugyanazon lélekből és a hit ugyanazon szentségéből születtünk Isten fiaivá és ugyanazon örökség osztályosaivá. Mert nem más Krisztus az Istenük a gazdagoknak és hatalmasoknak, mint a szegényeknek és alacsony sorsúaknak; nem más szentségekkel avattattak be, sem pedig a mennyek országának más örökségét nem várják. Mindnyájan testvérek vagyunk és mint apostol az Efezusiakhoz mondja:^[32] „Krisztus testének tagjai vagyunk, úgy szólván az ő húsából és csontjaiból valók.” Ugyanazt mondja az apostol a Galatákhoz is:^[33] „Mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusban vagytok megkeresztelve, mindnyájan Krisztusba öltöztetek. Nincs többé zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfiú, sem asszony; mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” Ezt pedig jól meg kell a lelkipásztoroknak magyarázniuk és tüzetesen tárgyalniuk; mert ezen igazság nem kevésbé alkalmas a szegény és megvetett emberek megerősítésére és felbuzdítására, mint a gazdagok és hatalmasok kevélységének megfékezésére és elnyomására. Azért, hogy az embereknek eme hibája megorvosoltassék, az apostol a testvéri szeretetet sürgeté és a híveknek szívükre köté.

XVII. Miről kell a kereszténynek elmélkednie, midőn az imának kezdetét „Mi atyánk” kimondja?

Midőn tehát ez imát intézed Istenhez, óh keresztény! emlékezzél meg, hogy mint fiú járulsz atyádhoz, az Istenhez. Azért, mikor az imát kezded s kimondod: mi Atyánk, gondold meg. mily magasra emelt téged az Istennek végtelen jósága, ki nem akarta, hogy hozzá, mint szolga urához, késztetve és félve lépj, hanem mint fiú atyjához önkényt és bizalmasan járulj. Minek tudása- és meggondolására fontold meg, mily buzgósággal és áhítattal kell imádkoznod. Mert törekedned kell, hogy olyannak mutasd magadat, milyennek illik lenni Isten fiának, azaz: hogy imád és cselekedeteid méltók legyenek az isteni származáshoz, melyre téged Isten kegyelme méltatni akart. E kötelem teljesítésére buzdít az apostol, midőn mondja:^[34] „Legyetek azért Istennek követői, mint szerelmes fiak,” hogy méltán el lehessen rólunk mondani, a mit az apostol a Tesszalonikaiakhoz írt:^[35] „Ti mindnyájan a világosságnak és napnak fiai vagytok.”

„Ki vagy mennyekben.”

XVIII. Minthogy Isten mindenütt jelen van, miért mondatik, hogy lakhelye különösen az égben vagyon?

Mindenki tudja, ki Istenről helyesen gondolkodik, hogy Isten mindenütt, minden helyen jelen van, a mit nem úgy kell érteni, mintha ő részekre osztva egyik részszel egyik, a másikkal a másik helyet foglalná el és töltené he. Mert az Isten lélek, felosztás alá tehát nem esik. Ki is merné Istent, – mintha tért foglalna, – valamely hely határai közé szorítani, hisz ő maga mondja magáról:^[36] „Valljon az eget és földet nem én töltöm-e be?” A mit ismét úgy kell érteni, hogy Isten az eget, földet és mindazt, a mit az ég és föld magokban foglalnak, erejével és hatalmával átkarolja; nem pedig, hogy őt valamely hely korlátozza. Mert jelen van Isten mindenekben vagy mint azok teremtője, vagy mint a teremtettek fenntartója; semmi hely, semmi határok által úgy korlátolva és meghatározva nincs, hogy mindenütt mind lényegére, mind hatalmára nézve jelen ne volna. A mit sz. Dávid e szavakkal fejez ki:^[37] „Ha felmegyek az égbe, te ott vagy.” Ámbár pedig mindenütt és mindenben jelen van az Isten és határokkal, – mint mondottuk, – korlátolva nincs: mégis gyakran említtetik a szentírásban, hogy lakhelye mennyben vagyon; ez azonban azért történik, mert az ég, melyet látunk, a világnak legnemesebb része és romlatlan marad s mivel erőre, nagyságra, szépségre a többi testeket felülhaladja és meghatározott, állandó mozgásokkal bír. Hogy tehát Isten az embereket az ő végtelen hatalmának és felségének, mely leginkább az ég műveiből tűnik ki, szemlélésére buzdítsa, ez okból mondja a szentírásban, hogy az égben lakik. De amint a szentírásból látjuk, gyakran kijelenti, hogy nincs a világnak oly része, melyet Isten lényegével és hatalmával be nem töltene.

XIX. Minő elmélkedési tárgyat szolgáltat a híveknek azon részecske: „Ki vagy mennyekben.”

Azonban a hívek e gondolatnál necsak mindenek közös Atyjának, hanem egyszersmind az égben uralkodó Istennek képét is állítsák szemeik elé, hogy, midőn imádkoznak, megemlékezzenek, hogy elméjüket és lelküket az égre kell emelniük mert a mennyi reményt és bizalmat önt beléjük az atyai név, ugyanannyi keresztény alázatosságra és áhítatra buzdítsa őket Atyánknak magasztos természete és isteni méltósága, ki menynyekben vagyon. És e szavak eléjük is szabják az imádkozóknak, mit kell kérniük. Mert minden kérésünk, mely az élet kellékeire és szükségeire vonatkozik, hiábavaló és keresztényhez méltatlan, hacsak mennyei javakkal nincs összekötve és azon czélra nem irányul. Azért buzdítsák a lelkészek a jámbor hallgatókat az ima eme módjára és intésüket az Apostol tekintélyével támogassák:^[38] „Annakokáért, ha feltámadtatok Krisztussal, az ottfennvalókat keressétek, hol Krisztus vagyon, az Isten jobbján ülvén. Az ottfenn-valókról elmélkedjetek, nem a földiekről.”

1. Tób. 12, 3.
2. Apost. Csel. 12.
3. Móz. II. K. 17, 7.
4. Ezek. 8, 12.
5. Izaiás 49, 14. és köv.
6. Móz. I. K. 3, 17. 18.
7. Móz. I. K. 3, 21.
8. 76. zsolt. 10.
9. Hab. 3, 2.
10. Mik. 7, 18.
11. Ján. 1, 12.13.
12. Ján. 3, 6. 7.
13. I. Pét. 1, 23.
14. Rom. 8, 15.
15. I. Ján. 3, 1.
16. Jób. 19, 21.
17. 8. zsolt. 33. és k.
18. Jób. 5, 18.
19. Jerem. 31, 18.
20. Tób. 11, 17.
21. Luk. 21, 18.
22. Titk. Jel. 3, 19.
23. Zsid. 12, 5.
24. Mát. 23, 8. 9.
25. Zsid. 2, 11. 12.
26. 21. zsolt. 23.
27. Mát. 28, 10.
28. Mát. 25, 40.
29. Zsid. 1, 2.
30. Zsid. 6, 10.
31. Aranysz. sz. Ján. 14. besz.
32. Efez. 5, 30.
33. Gal. 3, 26-28.
34. Efez. 5, 1.
35. I. Tessz. 5, 5.
36. Jerem. 23, 24.
37. 138. zsolt. 8.
38. Kolossz. 3, 1. 2.