üdvén eme hármas gyógyszerrel legyen segítve. Mert midőn a vétekkel vagy Istent bántjuk meg, vagy felebarátunkat sértjük, vagy magunknak ártunk: a szent imával kiengeszteljük Istent; az alamizsna által eleget teszünk az embereken ejtett sérelmekért; a böjtölés által pedig saját életünk szennyét töröljük el. S habár mindenik a bűnök minden egyes neme ellen hasznos, mégis különösen az említett bűnök ellen hathatósak.
IX. FEJEZET.
Az Úr imádságának előszaváról.
Mi Atyánk, ki vagy mennyekben.
I. Miért akarta Krisztus, hogy ezen ima kezdetén az atya, nem pedig az ur vagy bíró nevét használjuk?
Minthogy a keresztény ima Krisztustól tanított ezen alakjának az a sajátsága van, hogy mielőtt kéréseinket és könyörgéseinket megkezdenék, bevezetésül bizonyos szavakat kell használnunk, melyekkel Istenhez áhítattal közeledvén, azt egyszersmind bizalmasabban tehessük: a lelkész kötelessége azokat külön és világosan megmagyarázni, hogy a jámbor nép örömmel járuljon az imához és értse, hogy Atyjával, Istenével beszél. A bevezetés, ha a szavakat veszszük, igen rövid: ha pedig a dolgot tekintjük, igen fontos és titokteljes. Az első szó, melylyel Isten parancsa és rendeletéből élünk ezen imában, az „Atya.“ Mert, ámbár Üdvözítőnk ezen isteni imát más szóval is kezdhette volna, mely több fenséget fejezett volna ki, mint például: Teremtő vagy Úr: ezeket, melyek egyszersmind félelmet önthetnének belénk, mégis mellőzte és azt használta, mely az imádkozókat és azokat, a kik Istentől valamit kérnek, szeretetre és bizalomra gerjeszti. Mert mi lehetne kellemesebb az atyai névnél, mely kegyességet és szeretetet jelent?
