Prometheus (Goethe, Kazinczy Ferenc fordítása)
Vond be, vond be Zeüs,
Felleggőzzel eged,
S mint a gyerek,
Ki bogácsfőket nyakaz,
Csapkodd a tölgyeket s a hegytetőket.
De földem ugyan
Bántani nem fogod,
Nem kalyibámat,
Melyet te nem rakál,
Tűzhelyemet nem,
Melynek lobogását
Tőlem irígyled!
Nyomorúltabbat
Mint ti, nagy istenek,
Nem ismerek én
A nap alatt.
Felségeteket
Az áldozatnak hulladékival
S az imádság huhongásival
Tengetitek ti;
S koplalnátok, hahogy
A gyermekek és a koldusok
Csüggedt kábák nem volnának.
Mikor én még gyermek valék,
S honnan s merre, nem értettem,
Bolygó szemem én is
A napra meresztém,
Mintha túl amott
Volna fül
Megérteni jajgatásomat:
Mintha túl amott
Volna szív,
Hasonló az enyémhez,
Mely megszánja
A szenvedőt.
Ki segéle nekem
A Titánok ellen küzdeni?
Ki mente meg engem
A meghalástól?
A rabságnak lánczaitól?
Nem tőd-e mind ezt magad,
Lángoló szent szív?
Éretlen és jó,
Megcsalva, köszönted
Az ott-fenn szunnyadónak
Hogy megszabadúltál!
Én tiszteljelek-e?
S miért?
Könnyítetted-e súlyát
A megnyomottnak?
Eltörlötted-e könnyét
Az üldözöttnek?
Nem a mindenható Idő,
Neni-e az örök szent Végzés
Edzettek engem férfivá?
Nékem és neked uraid!
Te talán azt vártad
Hogy az éltet gyűlölni fogom?
Hogy pusztákba rejtezem el,
Mivel minden virág
Gyümölcsre nem érhet?
Itt űlök, s embereket
Képzek az én alakomra,
Hozzám hasonló nemet,
Mely tűrjön, sírjon,
Kényént éljen, örűljön,
S ne gondoljon teveled,
Mint magam én.