Bácsmegyeinek öszveszedett levelei/Bácsmegyei Marosihoz 29

Torna, jul. 20.

Midőn minapi levelemet épen berekeszteném, két idegen jelenteté be nálunk magát, s az öreg Csengeri által azon nyájassággal s örömmel fogadtatott, melyről ez a jó öreg országszerte isméretes. Mind ketten nem csak kedvelői, hanem értői is a mesterségnek, s ide őket leginkább az az oltártábla vonzá, melyet Csengeri bécsi prof. Maurer által festetett. Szepesből jönnek, hol a Magyar-Tyrolt akarák, magok a boldog alföld lakósai látni, s visszafelé Szomolnoknak és Jászónak vevék útjokat, hogy itt a Krakker festéseivel gazdag templomot, amott a Fűger szent Katalinját csudálhassák; s oly melegen, oly értelmességgel szóllanak arról, a mit láttak, hogy kedvem érkezék mindjárt a hogy ők elmentek, megtenni ez útat; s ez az oka szokatlan hallgatásomnak. — A mit Jászón és osztán Szomolnokon láték, hozzá járulván, hogy Csengeri a Museum Pio-Clementinumot, a Herculánumi régiségek köteteit, a Piranési Rómáját, s a Raphael, Hogarth s Dürer rezeit szobámban téteté le, — ki hitte volna, hogy ezeket s több efféléket, s ezeken kívűl, még két három gazdag portefeuillet itt lehessen találni? — fölébresztette egykori szenvedelmemet, s el van végezve nálam, hogyha egészségem újabb bomlást nem szenved, a jövő tavaszszal Olaszországot ismét meglátom, s a Belvedér eltávozott Isteneit fölkeresem a Louverben. — Mióta Nincsi e gyötrelmeket támasztotta lelkemben, noha még azt az enyhületet, melyet nekem nehány nap óta e mesterség műveinek csudálása nyújt, semmiben nem leltem. Oh, ha ez, mint egy itala a Lethének, kínjaimnak emlékezetét annyira elolthatná, hogy mintegy újjá szülve térhetnék meg onnan! Hogy azt szabad reményleni, te, ki a mesterség titkaiba föl vagy avatva, szint úgy érted mint én.