108. szonett
Nem vázolám-e mind mit toll leirhat?
Rejt-é magában olyat még az agy?
Van még mi arról újat mondni birhat
Hogyan szeretlek s érdemed mi nagy?
Nincs, kedves ifju; ámde – mint imám –
Habár naponta egyet emleget,
Bár régi nem avúl – úgy zengi szám
Ma is mint legelőször szép neved’.
Az örök hűség, mit fentart az ének,
Idők porát, sebét nem rettegi,
Nem enged a redők zord kényszerének,
Sőt rabja lesz a régiség neki.
Ép ott fogamzik első gondolatja
Hol külszin és idő holtnak mutatja.