109. szonett

109. szonett
szerző: William Shakespeare, fordító: Győry Vilmos és Szász Károly

Ne mondd, ne, hogy csalárd szivű vagyok,
Bár lángom, távol, hülni látszatik.
Magamtól könnyebben megválhatok
Mint lelkemtől, mely kebledben lakik.
Mint útas, bármi messze vándoroltam,
Sziv-otthonomba megjövök megint,
Kellő időre, meg sem változottan,
Tisztára mosni lelkem szennyeit.
Ne hidd, habár természetem fölött
Erőt vesz a vér minden gyöngesége:
Hogy semmiért eldobjon kincseket,
Oly balgán vétkes nem lehetne mégse!
A mindenség egy semmi csak szemembe’,
Rajtad kivül, én rózsám, mindenem te!