107. szonett
← Szonett
Sem en-aggályim sem a nagy világ
Kétes jövőket sejtő jós szava,
Nem győznek meg, hogy e szerelmi láng
Tünő füstté lehetne valaha.
A változó hold elfogytát tuléli,
Jós kineveti önnön jóslatát,
Megöröködnek a sors vak szeszélyi
S népeket tartós olajág fog át.
Szerelmem ez arany kor balzsamátol
Uj létre kél; a halált neveti:
Mert örök éltet ád nekem e láng toll:
Hatalma csak némákon van neki.
S dalomban velem élsz te, vég ne’kül.
Míg sok királyi ércz szobor ledül!