Vanitas! Vanitatum! Vanitas!

Vanitas! Vanitatum! Vanitas!
szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Dóczy Lajos

Már én nem vágyom semmire,
     Tyuhaj!
Azért vagyok víg ennyire,
     Tyuhaj!
Ki vélem tart, az okos ám!
Csapjon föl, legyen czimborám,
Igyunk egymás után!

Kívántam egykor pénzt, vagyont ─
     Tyuhaj!
De ette májamat a gond ─
     Oh jaj!
Gurúl örökkön az arany,
Ha jön, az ember nyugtalan,
S busúl, ha oda van.

Kívántam szép asszonyt nagyon ─
     Tyuhaj!
De meggyűlt vélük a bajom ─
     Oh jaj!
A csalfa más után szalad,
A hű, mint kullancs, úgy ragad
S a jót - azt nem szabad.

Vágyódtam a világba ki,
     Tyuhaj!
Nem tetszett, a mi hazai,
     Oh jaj!
De jobbat még sem leltem én,
Rossz volt a koszt, az ágy kemény.
S a szót nem érthetém.

Kivántam hírt, nevet nagyot ─
     Tyuhaj!
De másnak mindig több jutott ─
     Oh jaj!
S a hol kitettem magamért,
Az irigyek fulánkja ért,
S csak görbe szem kisért.

Kivántam harczot, háborút ─
     Tyuhaj!
S nyertem győzelmi koszorút ─
     Tyuhaj!
De míg az ellenség szaladt,
Egyik ─ váratlan fordulat! ─
Ellőtte lábamat.

Most semmire se vágyom én ─
     Tyuhaj!
Most az egész világ enyém ─
     Tyuhaj!
Igy végezzük a vacsorát.
Ki-ki ürítse poharát
Fenékig! ─ Jó'jszakát!