Valódi élvezet

Valódi élvezet
szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Dóczy Lajos

Hiába szórsz egy lány ölébe,
Hogy hű szivet nyerj, kincseket.
Nem édes a szerelem élve,
Ha ajándékba nem nyered.
Aranyért polczra visz ezernyi
Vásárolt népi szavazat,
De hogyha leányt akarsz nyerni,
Menj s add cserébe tenmagad'.

Ha kerűlsz szentelt köteléket,
Fékezd, oh ifjú, vágyadat,
Az ember szabad sorban élhet
S mégis magasb törvény alatt.
Csak egynek éleszd szived mécsét,
S ha az az egy viszont szeret,
Hadd kössön hozzá a gyöngédség
A zord kötelesség helyett.

Érzéssel válassz eszményképet,
S hidd, ő viszont választni fog,
Lélekre, testre szépet, épet,
S boldog lehetsz, mint én vagyok.
Én így jutottam édes párhoz
(Nincs ebben nálam okosabb!)
Ugy hogy a legszebb házassághoz
Más nem hiányzik, mint a pap.

Csak az én örömömnek élve,
Boldog, ha csak szemembe' szép,
Csak keblemen szomjazva élvre,
És szende, ha más körbe lép -
Ő gyöngeségből mit sem enged,
S nehogy korán múljék a tűz,
Nem ad jogot, csupán kegyelmet
S a hála is hozzája fűz.

Szerény vagyok s már az is kéj, ha
Gyöngéd mosolylyal boldogít,
S asztal fölött zsámolynak néha
Teszi a kedves lábait;
Ha almát nyujt, melyet kikezde,
Vagy, melyből szürcsölt, poharat,
Vagy rablott csók közt fehér keble
Egy perczre födetlen marad.

S ha ád az ég egy édes órát,
S beszélhetünk szerelmesen,
Akkor se kérem ajka csókját,
Csak hangját, csak szavát lesem.
Mily elme, mely mind gazdagabban
Csillogtat rejtett érdemet!
Tökélyes ő - talán csak abban
Hibás, hogy engemet szeret.

Vágyam keblére dőlni késztet,
De hódolatom térdre vet.
Ifjú, ily üdvből vedd ki részed,
Ez a valódi élvezet.
Hogy átlépvén a lét kapúját,
Az Édent ismerősnek lásd,
S hallván az égi Hallelúját
Ne érezz semmi változást.