Trienti Káté/MÁSODIK RÉSZ. II. FEJEZET.

← MÁSODIK RÉSZ. I. FEJEZET.

Trienti Káté
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
MÁSODIK RÉSZ. II. FEJEZET.

MÁSODIK RÉSZ. III. FEJEZET. →

II. FEJEZET.

A keresztség szentségéről.

I. Miért hasznos a keresztségről szóló tant a híveknek gyakran előadni?

Azokból, a miket eddig a szentségekről általában előadtunk, kitűnik, mily szükséges mind a keresztény hit tanainak felfogására, mind a jámborság gyakorlására tudni azokat, a miket azok mindegyikéről a katholikus egyház, hogy higyjük, élőnkbe ad: s ha valaki az apostol iratait szorgalmasabban olvassa, kétségkívül meg fog győződni arról, hogy a keresztség tökéletes ismerete a híveknek fölötte szükséges; mert ama titok emlékét nemcsak gyakran, hanem nyomatékos és ihletteljes szavakkal fölujitja, isteniségét szivükre köti és abban Megváltónk halálát, eltemettetését és feltámadását mind szemlélés, mind követés végett szemeink elé állítja. Azért a lelkipásztorok soha fölösleges szorgalmat és törekvést e szentség tárgyalására nem fordíthatnak.

II. Mikor kell a keresztségről főképp szólnia a plébánosnak?

Azért azon napokon kívül, melyeken ősi szokás szerint a keresztség isteni titkai kiváltkép magyarázandók. úgymint: Husvét és Pünkösd szombatján, mikor az egyház e szentséget a legnagyobb áhítat és kiváló ünnepélyességgel szokta kiszolgáltatni, még más napokon is keressenek alkalmat e tárgyról szólani. És erre nézve különösen azon idő látszik igen alkalmasnak, midőn néha a keresztség kiszolgáltatásánál észreveszi, hogy a hívek nagy számmal sereglenek össze; mert akkor sokkal könnyebb lesz, ha nem lehetne is minden e szentséghez tartozó fejezetet tárgyalni, legalább egyet kettőt előadni, minthogy a hivek az e tárgyról szóló tant, melyet hallanak, egyszersmind a keresztség szent szertartásaiban kifejezve látják és áhítattal s figyelemmel szemlélik. Innét van aztán, hogy ki-ki azok által, miket másokon véghezvitetni lát, figyelmeztetvén, megemlékezik, minő fogadást tett Istennek, midőn a keresztséget fölvette és egyszersmind megfontolja, valljon élete és magaviseleté olyan volt-e, milyent maga a keresztény név vallása igér. Hogy tehát az előadandók világosan megmagyaráztassanak, ki kell fejtenie, milyen a keresztség természete és lényege; azonban előre kell bocsátania e szó jelentésének magyarázatát.

III. Mit jelent tulajdonkép a baptismus (keresztség) szó?

Ki-ki tudja, hogy a baptismus (keresztség) görög szó, mely habár a szentirásban nemcsak a szentséggel egybekötött leöntést, hanem a leöntésnek minden nemét, mely néha szenvedésre vitetett át, jelenti: mindazáltal az egyházi íróknál nem jelenti a testnek bárminő leöntését, hanem azt, mely a szentséggel összeköttetik s a szavak meghatározott alakja nélkül nem szolgáltatók ki, ez értelemben használták leggyakrabban az apostolok is Krisztus Urunk rendeléséből.

IV. Mily szavakkal fejezték ki ezen kivid az atyák a szentségi leöntést?

A szent atyák más szavakat is használtak ugyanezen dolog jelentésére. Bizonyítja sz. Ágoston,^[1] hogy a „hit szentségének” neveztetik, mivel az azt fölvevők a keresztény „egély” összes hitét vallják. Mások pedig e szentséget „megvilágositásnak” nevezték, mivel sziveinket a keresztségben vallott hit megvilágítja. Mert az apostol is igy szól:^[2] „Emlékezzetek vissza a régi napokra, melyekben megvilágosittatván, a viszontagságok nagy harczában szenvedtetek”; jelentvén tudniillik az időt, melyben megkereszteltettek. Azonkívül aranyszáju sz. János azon beszédében, melyet a megkereszteltekhez tartott, majd megtisztulásnak, mivel a keresztség által megtisztulunk a régi kovásztól, hogy uj tésztává legyünk; majd temetésnek, majd ültetésnek, majd Krisztus keresztjének nevezi; mindezen elnevezéseknek okát a Rómaiakhoz irt levélben megtalálhatjuk. Miért nevezte pedig sz. Dénes^[3] a „legszentebb parancsok kezdetének”, világos; mivel e szentség mintegy ajtó, melyen a keresztény élet közösségébe lépünk és engedelmeskedni kezdünk az isteni parancsoknak. Ezeket kell röviden kifejteni a nevet illetőleg.

V. A keresztség meghatározása.

A mi e tárgy meghatározását illeti, habár a szent írókból többfélét lehet felhozni, mindazáltal legalkalmasabb és találóbb az, melyet Urunk szavaiból sz. Jánosnál és az apostolnak az Efezusiakhoz irt leveléből lehet kivenni; mert minthogy az Üdvözítő^[4] azt mondja: „Ha ki ujonan nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába”, az apostol pedig, midőn az egyházról szól:^[5] „Megtisztítván a víznek fürdőjével az élet igéje által”: következik, hogy jól és találóan igy határozható meg: a keresztség az újjászületés szentsége a viz és az ige által. Mert természet szerint Adámtól mint harag fiai születünk, a keresztség által pedig Krisztusban a könyörületesség fiaivá újra születünk: ugyanis^[6] „hatalmat adott az embereknek, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, kik az ő nevében hisznek; kik nem a vérből, Bern a test ösztönéből, sem a férfin akaratából, hanem az Istentől születtek”.

VI. Hogyan létesül a keresztség szentsége?

Azonban akármely szavakkal fejtessék is ki a keresztség természete, meg kell tanítani a népet, hogy e szentség a leöntés által létesül, melyhez szükségkép Urunk s Üdvözítőnk rendeléséből meghatározott szavak adatnak; miként ezt a sz. atyák mindig tanították. Ezt erősíti sz. Ágoston ama világos bizonyítéka:^[7] „Az elemhez járul az ige és szentség lesz”. S erre annál gondosabban kell figyelni, nehogy a hívek ama tévelybe essenek, miszerint azt gondolják, amint közönségesen mondjuk, hogy maga a viz, mely a keresztség kiszolgáltatása végett a keresztkutakban tartatik, teszi a szentséget. Mert csak akkor lehet szó a keresztség szentségéről, mikor a vizet az Úrtól rendelt szavak alkalmazása mellett valakinek leürítésére használjuk. Mivel pedig már kezdetben, midőn általában szülöttünk a szentségekről, mondtuk, hogy minden szentség anyagból és alakból áll: azért a lelkipásztornak meg kell magyarázni a keresztségnek mind anyagát, mind alakját.

VII. Mi a keresztségnek tulajdonképeni anyaga?

E szentség anyaga vagy eleme tehát minden természetes viz, legyen az tenger vagy folyó, tó vagy kut, avagy forrás vize, melyet tiszta, minden melléklet nélküli víznek szoktunk mondani. Mert az Üdvözítő is tanította:^[8] „Ha ki újonnan nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába”; az apostol is mondja:^[9] hogy az egyház a viz fürdőjében tisztult meg; és sz. János levelében olvassuk:^[10] „Hárman vannak, kik bizonyságot tesznek a földön, a Lélek, a viz és a vér”; s ezt a szentirásnak más bizonyítékai is erősitik.

VIII. Megmagyaráztatik szent Máténak a tűz keresztségéröl szóló helye.

A mit pedig keresztelő sz. János^[11] mondott, hogy el fog jönni az Ur, ki „Széntlélekkel és tűzzel” keresztel, azt bizonyára semmikép sem lehet a keresztség anyagáról érteni, hanem vagy a Szentlélek belső munkálására, vagy nyilván ama csodára vonatkozik, mely Pünkösd^[12] napján történt, „midőn a Szentlélek az égből” az apostolokra „tűz alakjában” leszállott; a miről más helyen Krisztus Urunk megjövendölő:^[13] „János ugyan vízzel keresztelt, ti pedig Szentlélekkel fogtok megkereszteltetnie néhány nap múlva”.

IX. Mely jelképek és jövendölések mutatták ki a keresztség vizének erejét?

A szentirásból tudjuk, hogy azt az Ur részint képek, részint a próféták jövendölései által jelezte; mert a vízözön, mely által a világ megtisztult, mivel az emberek gonoszsága nagy volt a földön és a szívnek minden gondolata gonoszra volt irányozva, e víznek volt képe és hasonlata, amint megmutatja az apostolok fejedelme első levelében. Hogy a vörös tengeren való átkelés is ugyanezen vizet jelentette, megmagyarázta sz. Pál a Korintusiakhoz irt levelében.^[14] Hogy mellőzzük a syriai Námán^[15] fürdését s a gyógytónak^[16] csodaerejét és sok más effélét, melyekről, hogy e titok jelképei voltak, könnyen felismerhetjük. A mi pedig a jövendöléseket illeti, senki sem kétkedhetik, hogy „ama viz”, melyhez Izaiás látnok^[17] oly bőkezűen minden szomjuhozót hí, vagy melyet Ezekiel^[18] lélekben a templomból látott fakadni, továbbá „ama forrás, melyet Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára a vétkezőnek és havi kórságosnak megmosására” készítettnek jövendölt Zakariás,^[19] a keresztség üdvhozó vizének jelentése- és kifejezésére vonatkozik.

X. Miért akart Isten a keresztséghez inkább vízzel, mint más anyaggal élni?

Mennyire megegyező volt pedig a keresztség természetével és hatásával, hogy a víz rendeltessék tulajdonképi anyagául, sz. Jeromos Oceanushoz írván több okkal megmutatta. A mi pedig ide tartozik, a lelkipásztorok legfőkép azt hozzák fel, hogy mivel e szentség kivétel nélkül mindenkinek szükséges volt az élet elnyerésére, azért a viz anyaga, mely mindig kéznél van és mindenki könnyen megszerezheti, legalkalmasabb volt. Azután a viz leginkább kifejezi a keresztség hatását. Mert a viz valamint a mocskot lemossa: úgy a keresztség erejét és hatását, mely által a bűn szennye eltöröltetik, legjobban kimutatja. Ide járul, hogy valamint a viz a testek lehűtésére legalkalmasabb: úgy a keresztség a gerjedelmek lánghevét nagy mérvben lelohasztja.

XI. Miért vegyittetik az egyszerű és természetes vízhez krizma?

Azt pedig meg kell jegyezni, hogy noha egyszerű viz, melyhez semmi sincs vegyítve, alkalmas anyag e szentség létesítéséhez, valahányszor tudniillik szükség követeli e szentség kiszolgáltatását: mindazonáltal az apostolok hagyománya szerint a katholikus egyházban mindig szokásban volt, hogy midőn ünnepélyes szertartások közt szolgáltaik ki a keresztség, szent krizma is vegyittessék hozzá, mi által a keresztség hatása még inkább kijelentetik. Arra is meg kell tanítani a népet, hogy habár néha bizonytalan, valljon ez vagy az valóságos viz-e, milyent a szentség létesítése kíván : mindazonáltal bizonyosnak kell tartanunk, hogy a keresztség szentsége semmiképen sem létesülhet soha más anyaggal, mint természetes vízzel.

XII. Miért kell a keresztség tökéletes alakját különbség nélkül minden hívőnek világosan megmagyarázni?

Miután azonban a két rész közöl, melyekből a keresztségnek állani kell, egyiket, tudniillik az anyagot gondosan megmagyarázták, ugyanazon gonddal törekedjenek a lelkipásztorok az alakot is előadni, mely a szentségnek másik nélkülözhetlen része. E szentség magyarázására pedig annál nagyobb gondot és szorgalmat kell forditaniok, mivel ezen szent titok ismerete nemcsak már magában felette gyönyörködtetheti a híveket, a mi különben az isteni dolgok minden ismereténél közönségesen megtörténik, hanem mivel ezen ismeret a majdnem naponkénti használatra is fölötte kívánatos. Mert gyakran fordul elő eset, amint annak helyén bővebben kifejtjük, mikor szükséges, hogy valaki a nép közöl s leggyakrabban asszonyok szolgáltassák ki a keresztséget: innen van, hogy különbség nélkül minden hívőnek ismernie és tudnia kell azokat, a mik e szentség lényegéhez tartoznak.

XIII. E szentségnek tökéletes és feltétlen alakja.

Azért világos és nyílt szavakkal, melyeket mindenki könnyen megtanulhasson, adja elő a lelkipásztor, hogy a keresztségnek tökéletes és föltétlen alakja ez: „En téged keresztellek az Atyának, Fiunak és Szentléleknek nevében”. Mert Urunk s Üdvözítőnk igy tanított, midőn az apostoloknak Máténál parancsolta:^[20] „Elmenvén tanítsatok minden nemzeteket, megkeresztelvén őket az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében”. E szóból pedig: „megkeresztelvén”, a katholika egyház Istentől ihletve igen jól megértette, hogy .e szentség alakjában a kiszolgáltató cselekvésének kifejezve kell lennie; a mi akkor történik, mikor mondatik: „én téged keresztellek”. S mivel a kiszolgáltatokon kívül mind annak személyét, a ki megkereszteltetik. mind a fő okot, mely a keresztséget létesíti, ki kellett fejezni: azért ama névmás „téged” és az isteni személyeknek megkülönböztetett nevei hozzá adatnak úgy, hogy a szentség, föltétlen alakja e most magyarázott szavakban foglaltatik: „En téged keresztellek az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében”. Mert nem egyedül a Fiúnak személye, kiről János^[21] Írja: „Ez az, ki keresztel”, hanem a Sz. Háromságnak minden személye együtt munkálkodik a keresztség szentségénél. Hogy pedig mondatik: „nevében” és nem „neveikben”, ez világosan kifejezi a Sz. Háromságnak egy természetét és istenségét. Mert a név nem a személyekre vonatkozik; hanem az isteni lényeget, erőt és hatalmat jelenti, mely egy és ugyanaz a három személyben.

XIV. Valljon a keresztség alakjában minden szó egykép szükséges-e?

De meg kell jegyeznünk, hogy ezen alakban, melyet teljes és tökéletesnek bizonyítottunk, némelyek elkerülhetlenül szükségesek, melyeket ha kihagyunk, a szentség nem létesülhet; mások ellenben nem oly szükségesek, hogy a szentség ne létesülhetne, ha hiányzanak; ilyen e szó: „én”, melynek jelentése benne van a „keresztellek” szóban. Sőt a görög egyházban változtatott szólásmód szerint el is szokták hagyni, azért, mivel a kiszolgáltató megnevezését nem tartották szükségesnek: innét van, hogy a keresztségben ezen alakkal élnek: „Megkereszteltetik Krisztus szolgája az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében”. Hogy pedig mégis jól szolgáltatják ki a szentséget, kitűnik a florenczi zsinat határozatából és értelmezéséből, minthogy ama szavak eléggé kifejezik, a mi a keresztség valóságához tartozik, tudniillik a leöntést, mely akkor valóban megtörténik.

XV. Hogyan kereszteltek az apostolok Krisztus nevében?

Ha volt is idő, midőn az apostolok^[22] csak az Ur Jézus Krisztus nevében kereszteltek, meggyőződhetünk arról, hogy ezt ők a Szentlélek sugallatából tették, hogy az újonnan keletkezett egyház kezdetén a hirdetés Jézus Krisztus neve által ünnepélyesebb legyen és az ő isteni és végtelen hatalma annál inkább dicsőítessék. Azután, a dolgot mélyebben vizsgálván, könnyen megértjük, hogy azon alakban ama részek közöl, melyeket maga az Üdvözítő határozott meg, egy sem hiányzik; mert a ki Jézus Krisztust mond, egyszersmind az Atya személyét, ki által megkenetett és a Szentlelket, kiben megkenetett, jelenti.

XVI. Hinnünk kell hogy az apostolok Krisztus nevében, a Sz. Háromság másik két személyének elhallgatásával soha sem kereszteltek.

Mindazonáltal, ha sz. Ambrus^[23] és Vazul nagy tekintélyű atyákat követjük, méltán kételkedhetünk, hogy az apostolok ily alakkal valakit kereszteltek volna; mivel ők a Jézus Krisztus nevében való keresztséget úgy magyarázták, hogy ama szavak azt a keresztséget jelentik, mely nem Jánostól, hanem Krisztus Urunktól rendeltetett; ámde az apostolok a közönséges és bevett alaktól, mely a három személy megkülönböztetett neveit tartalmazza, el nem tértek. S ezen szólásmóddal Pál is élt a Galatákhoz irt levelében, midőn mondja:^[24] „Kik Krisztusban vagytok megkeresztelve, mindnyájan Krisztusba öltöztetek”, hogy kijelentse, hogy Krisztus hitében kereszteltettek meg, de nem más alakkal, mint a melyet ugyanazon Üdvözítőnk és Urunk megtartani parancsolt. A híveket tehát, az anyagot és alakot illetőleg, melyek a keresztség lényegéhez kiváltkép tartoznak, ennyire tanítanunk elég lesz.

XVII. Miképen kell az újjászületés e titkában a leöntésnek történnie?

Minthogy pedig e szentség kiszolgáltatásában meg kell tartani a törvényes leöntés módját is: azért a lelkipásztorok e részben adják elő és röviden magyarázzák meg, hogy az egyház általános szokása és használata elfogadta, hogy a keresztséget háromféleképen lehet kiszolgáltatnunk. Ugyanis, kik e szentséget föl akarják venni, vagy vízbe mártatnak, vagy víz öntetik rájok, vagy vízzel meghintetnek. E szertartások közöl bármelyiket tartjuk is meg, hinnünk kell, hogy a keresztség valóban kiszolgáltatik; mert a keresztségben a vizet a lélek megtisztulásának jelentésére használjuk, melyet eszközöl. Azért a keresztséget „mosásnak” nevezi az apostol.^[25] A mosás pedig épen úgy megtörténik, ha valaki vízbe mártatik, mint az ős időktől sokáig szokás volt az egyházban, mint ha vagy vízzel leöntetik, mit most mindennapi használatban látunk, vagy meghintetik, mint Péter^[26] tett, midőn „egy napon három ezer” embert térített az igaz hitre és keresztelt meg.

XVIII. Egyszeri leöntés kivántatik-e, vagy háromszori?

Akár egy, akár háromszori leöntés használtatik, különbséget nem tesz. Mert az egyházban mindkét módon mind azelőtt valóban kiszolgáltatott, mind most is kiszolgáltatik, amint nagy szent Gergelynek Leanderhez irt leveléből eléggé kitűnik. A híveknek mégis meg kell tartani azon szertartást, melyet kiki saját egyházában lát.

XIX. Miért öntetik le a kereszténységnél különösen a fő?

Különösen pedig arra kell figyelmeztetnünk a hívőket, hogy a testnek nem akármely részét, hanem különösen a főt, melyben mind a belső, mind a külső érzékek működnek, kell leönteni, és az, a ki keresztel, a szentség szavait, melyek az alakot képezik, nem a leöntés előtt vagy után, hanem leöntés közben mondja ki. Ezek megmagyarázása után szükséges azonfelül tanítani és a hívek emlékezetébe hozni, hogy a keresztig, valamint a többi szentségek is, Krisztus Urunktól rendeltetett.

XX. Valljon Krisztus a keresztséget szenvedése előtt vagy után rendelte-e?

A lelkipásztorok azt is gyakran kifejtsék és tanítsák, hogy a keresztségre nézve két különböző időt kell megjegyezni: az egyiket, midőn azt Üdvözítőnk rendelte, a másikat, midőn annak fölvétele parancsoltatok. A mi már az elsőt illeti: tudjuk, hogy e szentséget az Ur akkor rendelte, midőn Jánostól megkereszteltetvén, a víznek megszentelő erőt adott. Mert nazianzi sz. Gergely^[27] és sz. Ágoston^[28] bizonyítják, hogy a víznek, ujjászületési erő adatott akkor a szellemi vagyis örök életre. És emez más helyen igy ir:^[29] „Mióta Krisztus a vízbe mártatott, azóta a víz minden vétket lemos”. És másutt:^[30] „Megkereszteltetik az Ur, nem szorulván megtisztulásra, hanem tiszta testének érintése által megtisztítván a vizet, hogy tisztitó erővel bírjon”. És erre nézve legnagyobb érvül az szolgálhatott, hogy akkor a Sz. Háromság, kinek nevében a keresztség kiszolgáltatik, istenségének jelenlétét nyilvánította. Mert az Atyának szava^[31] hallatszott, a Fiu személye jelen volt, és a Szentlélek galamb képében alászállott; azonfölül megnyílt az ég, hova a keresztség által azóta eljuthatunk. Hogy miként adott az Ur a víznek oly nagy és oly isteni erőt, ezt emberi elménkkel fel nem foghatjuk. Azt azonban eléggé megérthetjük, hogy az Ur felvevőn a keresztséget, az ő legszentebb és legtisztább testének érintése által a vizet a keresztség üdvös használatára megszentelte; mindazáltal hinnünk kell, hogy e szentség, habár a szenvedés előtt rendeltetett, mégis a szenvedéstől, mely Krisztus minden cselekedetének mintegy czélja volt, vette erejét és hatását.

XXI. Mikor lett a keresztség törvénye az emberekre nézve kötelező?

De a másik időpontot illetőleg, tudniillik mikor hozatott a keresztség fölvételéről szóló törvény, erre nézve sem lehet kételynek helye. Mert a szent irók megegyeznek abban, hogy azon időtől fogva, midőn az Ur, föltámadása után az apostoloknak megparancsolta:^[32] „Elmenvén tanítsatok minden nemzeteket, megkeresztelvén őket az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében”, lett minden emberre nézve, kik az örök életet elnyerni akarják, a keresztségről szóló törvény kötelező. Kitűnik ez az apostolok fejének tanúbizonyságából, midőn mondja:^[33] „Ujonan szült minket élő reménységre a Jézus Krisztusnak halottaiból való föltámadása által” ; valamint Pálnak ama helyéből is, hol az egyházról szól:^[34] „Önmagát adta érette; hogy, azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az élet igéje által”; mert mindkettő a keresztség kötelező erejét azon időre látszik visszavinni, mely Urunk halálát követte, úgy hogy épen nem kételkedhetünk, hogy az Üdvözítőnek ama szavai is:^[35] „Ha ki ujonan nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be menynyek országába”, ugyanazon időre vonatkoztak, mely a szenvedés után vala bekövetkezendő.

XXII. Mily tiszteletben kell tartani a keresztség szentségét?

Ha a lelkipásztor ezeket pontosan előadja, a hívek e szentség legnagyobb méltóságát bizonyosan megismerik és legbensőbb lelki áhítattal tisztelik; főkép, ha meggondolják, hogy ama kiváló és dús adományok, melyek Krisztus megkereszteltetésekor csodajelek által nyilváníttattak, mindenkinek, mikor megkereszteltetik, a Szentlélek legbensőbb ereje által adatnak és osztogattatnak. Mert ha a mi szemeink is, miként Elizeus szolgájával^[36] történt, megnyi Inának, úgy hogy a meny nyeleket szemlélhetnék; alig gondolhatni oly tompa elméjűt, kit a keresztség isteni titkai a legnagyobb bámulatra ne ragadnának: miért ne hinnék tehát ugyanennek bekövetkezését, ha a lelkipásztorok e szentség kincseit úgy fejtik ki, hogy a hívek azokat ha nem is testi szemekkel, de igenis a hit fénye által megvilágositott ész erejével szemlélhetik?

XXIII. Kik szolgáltathatják ki a keresztséget?

Továbbá nemcsak hasznos, hanem szükséges is előadni, hogy kik szolgáltathatják ki e szentséget, részint, hogy azok, kikre e tiszt főkép bízva van, azt szentül és istenesen törekedjenek kiszolgáltatni; részint, hogy senki, mintegy saját hatáskörét átlépvén, más jogába idő előtt bele ne avatkozzék vagy azt dölyfösen meg ne sértse, miután az apostol^[37] szerint mindenben rendet kell tartani. Azért meg kell tanítani a híveket, hogy a kiszolgálóknak három rendje van, és pedig első helyre teendők a püspökök és áldozárok, kiknek hatalom adatott, hogy tulajdon joggal, nem valami rendkívüli felhatalmazással gyakorolják e tisztet. Mert az apostolokban nekik parancsolta az Ur: „Elmenvén kereszteljetek”; noha a püspökök, hogy a nép oktatásának fontosabb gondját elhagyni ne kényszerüljenek, a keresztség kiszolgáltatásának tisztét az áldozárokra szokták bízni. Hogy pedig az áldozárok tulajdon joggal végzik e ténykedést, úgy hogy a püspök jelenlétekor is kiszolgáltathatják a keresztséget, kitűnik az atyák tanításából és az egyház gyakorlatából. Minthogy ugyanis a béke és egység szentsége — az oltáriszentség megszentelésére rendeltettek: illő volt, hogy hatalom adassák nekik mindazok kiszolgálására, melyek által kiki a béke és egységnek szükségképen részege lehet. Azért ha az atyák némelykor azt mondották, hogy az áldozároknak a püspök engedelme nélkül keresztelni nem szabad: ezt, úgy látszik, azon keresztségről kell érteni, mely az év bizonyos napjain ünnepélyes szertartások közt szokott ki szolgáltatni. A kiszolgálók közt második helyen vannak a szerpapok (diaconok), kiknek a püspök vagy áldozár engedelme nélkül e szentséget nem szabad kiszolgáltatni; ezt bizonyítják a sz. atyák számos tételei. Az utolsó helyet azok foglalják el, kik szükség esetében ünnepélyes szertartások nélkül keresztelhetnek; ide sorolandó mindenki a népből is, akár férfi, akár nő, bármely felekezethez tartozzanak. Mert mind a zsidóknak, mind a hitetleneknek, mind az eretnekeknek megengedtetett szükség esetében e tiszt teljesítése; csak szándékuk legyen, azt mivelni, mit a katholikus egyház efféle kiszolgáltatásnál mivel. Ezeket pedig nemcsak az ős atyák^[38] és zsinatok számos határozatai bizonyítják, hanem a trienti szent zsinat kiközösítéssel bünteti azokat, kik állítani merik, hogy az a keresztség, melyet az eretnekek az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében adnak fel, azon szándékkal, hogy azt cselekszik, a mit az egyház cselekszik, nem valódi keresztség. S ebben méltán bámuljuk Urunk legfőbb jóságát és bölcseségét. Mert miután e szentséget mindenkinek szükségképen fel kell vonni, valamint anyagul a vizet rendelte, melynél semmi sem lehet általánosabb: úgy annak kiszolgálásától sem akart senkit elzárni: ámbár, amint tudjuk, nem mindenkinek szabad az ünnepélyes szertartásokat alkalmazni, nem mintha a szertartások és ünnepélyességek nagyobb méltósággal bírnának; hanem mivel kevésbé szükségesek, mint a szentség.

XXIV. Mily rendet kell a híveknek a keresztelésnél tartani?

Azonban ne gondolják a hívek, mintha e tiszt mindenkinek különbség nélkül meg volna engedve úgy, hogy a kiszolgálókra nézve nem kellene bizonyos rendet tartani. Mert, ha férfiak vannak jelen, nő; egyházi férfiu jelenlétekor világi: áldozár jelenlétében növendékpap a keresztség kiszolgáltatásának jogát ne igényelje. Mindazáltal a bábákat, kik keresztelni szoktak, kárhoztatni nem lehet, ha néha oly férfi jelenlétekor, a ki e szentség kiszolgáltatásában épen nem jártas, e tisztet, mely különben inkább a férfit illetné, ők teljesitik.

XXV. Miért alkalmaztatnak, azokon kívül, a kik keresztelnek, az újjászületés titkainál keresztszülők?

A kiszolgálókon kívül, kik az eddig mondottak szerint a keresztséget föladják, mások is vannak, kik a katholikus egyház legrégibb szokása szerint a szent és üdvös leöntés végzésénél alkalmaztatni szoknak. Ezek most keresztszülőknek, előbb pedig az egyházi Íróktól közönségesen felvevőknek, jótállóknak vagy kezeseknek mondattak. Ezeknek tisztéről, minthogy majd minden világit illet, tüzetesen kell a lelkipásztornak szólnia, hogy a hívek megértsék, mik szükségesek legfőképen annak illő betöltésére. Mindenekelőtt pedig meg kell magyarázni, mi okból alkalmaztattak a keresztségnél a szentség kiszolgálóin kivid keresztszülők és fölvevők is. Hogy ez teljes joggal történt, mindenki belátja, ha meggondolja, hogy a keresztség lelki újjászületés, mely által Isten fiaivá születünk. Mert erről mondja sz. Péter:^[39] „Mint most született kisdedek, észszerű, hamisítatlan tejet kívánjatok”. Valamint tehát mindenki, e világra jövén, dajkára és nevelőre szorul, kiknek segélye és gondja által felneveltessék és a tudományokban s hasznos ismeretekben oktattassék: úgy szükséges, hogy azok is, kik a keresztség vize által lelki életet kezdenek élni, valakinek hűség és bölcseségére bízassanak, kitől a keresztény vallás parancsait megtanulhassák, és jámbor életre oktattassanak, s igy Krisztusban lassanként növekedjenek, mig végre Isten segélyével tökéletes férfiakká lesznek; főkép azért, minthogy a plébániák közgondjait viselő lelkipásztoroknak annyi idejök nem marad, hogy a gyermekeknek a hitben való magán oktatásara is gondot fordíthatnának. Ezen ősi szokásnak pedig kitűnő bizonyítékát bírjuk sz. Dénestől, a ki azt mondja:^[40] „Szent vezéreinknek (mert igy nevezi az apostolokat) eszökbe jutott és jónak látták a csecsemőket ama szent szokás szerint fölvenni, hogy a gyermek természetszerinti szülői őt valamely, az isteniekben tudós nevelőnek átadták, ki alatt mint szellemi atya és a szent üdvösség fölvevője alatt, töltse a gyermek életének hátra levő részét”. Ugyanezt Higinus^[41] tekintélye is megerősíti.

XXVI. A keresztség által támadt lelki rokonság a házasságot gátolja és felbontja.

Azért a szent egyház igen bölcsen rendelte, hogy nemcsak az, a ki keresztel, hanem a keresztszülő is azzal, kit a keresztvízre tart, és annak törvényes szülőivel rokonságba jön úgy, hogy ezek közt törvényes házassági frigy nem köttethetik, és a kötött felbontatik.

XXVII. Melyek a keresztszülék kötelmei, és mily kellékekkel kell birniok?

Ezenkívül meg kell tanítani a híveket arra is, mik a keresztszülők kötelmei. Mért e tisztet oly hanyagul veszik az egyházban, hogy e foglalkozásnak csak üres neve maradt, s hogy mily szent dolog ez, még sejteni sem látszanak az emberek. Azért a keresztszülők általában mindig arra gondoljanak, hogy kötelességük lelki gyermekeiket úgy tekinteni mint reájok bízottakat és azokban, a mik a keresztény élethez tartoznak, rájok szorgalmasan ügyelni, hogy igy azok egész élőtökben olyanoknak mutassák magokat, milyenek, hogy leendnek, ünnepélyes szertartással Ígérték. Halljuk, mit ir e tárgyról sz. Dénes, midőn a keresztapának szavait hozza fel:^[42] „ígérem, hogy a gyermeket, midőn szent dolgok tudatára jut, szorgalmas buzdításaim által arra vezetendem, hogy teljesen megvesse az ellenkezőket, az istenieket pedig, miket igér, vallja és munkálja”. Ugyanezt mondja sz. Ágoston is:^[43] „Titeket mind a férfiakat, mind az asszonyokat, kik gyermekeket tartottatok a keresztvízre, mindenekelőtt intlek, ne feledjétek, hogy Isten előtt kezességet vállaltatok azokért, kiket a szent forrásból kiemeltetek”. És valóban igen illő, hogy a ki valamely hivatalt elvállalt, annak szorgalmas teljesítésében soha ki ne fáradjon, és a ki magát más nevelője és védőjének vallotta, ne tűrje, hogy elhagyatva legyen az, kit gondja és védelme alá fogadott, valamig az segélyére és oltalmára szorul. Mire kell, pedig a lelki gyermekeket oktatni, röviden egybefoglalja sz. Ágoston, midőn a keresztszülék eme hivataláról szól:^[44] „Inteniük kell őket, úgymond, hogy a tisztaságot megőrizzék, az igazságot kedveljék, és a szeretetet megtartsák; és mindenekelőtt a hitvallásra és az Ur imádságára, valamint a tízparancsolatra és a keresztény vallás fő elemeire tanítsák meg őket.

XXVIII. A keresztszülői tisztre mindenkit különbség nélkül nem kell bocsátani.

Ezekből könnyen átlátjuk, az emberek mely nemére nem kell bízni e szent gyámság kezelését; azokra t. i., kik azt vagy híven nem akarják, vagy serényen és pontosan nem tudják betölteni. A miért is a természetes szülőkön kivid, kiknek e gondnokságot nem szabad magokra vállalni, hogy annál inkább kitűnjék, mennyire különbözik a lelki nevelés a testitől, főleg az eretnekeket, zsidókat, hitetleneket teljesen el kell tiltani e tiszttől, mint a kik minden gondolatjokat és gondjokat arra fordítják mindig, hogy a hit igazságát hazugságokkal elhomályosítsák és minden keresztény jámborságot megsemmisítsenek.

XXIX. Mily számmal kell lenni a keresztszüléknek?

A trienti zsinat^[45] azt is elrendelte, hogy a keresztelendőt ne több, hanem csak egy, akár férfi, akár nő, vagy legfelebb egy férfi s egy nő tartsa a keresztvízre; részint, mivel a fegyelmi s oktatási rendet a sok tanító megzavarhatná, részint, mivel gondoskodni kellett, nehogy többek közt támadjon oly lelki rokonság, mely az emberi társaságnak a házasság köteléke által szélesb kiterjedését az emberek között akadályozná.

XXX. A keresztség az üdvösségre mindenkinek szükséges.

De valamint a többi, eddig kifejtett dolgok ismerete a hívekre nézve leghasznosabbnak tartandó: úgy mi sem látszhatik szükségesebbnek, mint őket megtanítani arra, hogy minden ember elé szabta az Ur a keresztség törvényét úgy, hogy, hacsak a keresztség kegyelme által Istenben újra nem születnek, csak örök nyomort és enyészetet nyernek szüleiktől, akár hívők, akar hitetlenek legyenek azok. Gyakrabban kell tehát a lelkipásztoroknak megmagyarázniuk, a mit az evangéliumban olvasunk: „Ha ki újonnan nem születik vízből és Szentlélekből, be nem mehet Isten országába”.^[46]

XXXI. A csecsemőket szükségkép meg kell keresztelni.

Hogy e törvény nemcsak a felnőttekről, hanem a csecsemő gyermekekről is értendő s hogy ezt az apostoli hagyományból vette az egyház, az atyák egyező véleménye s tekintélye erősíti. Ezenkívül hinnünk kell, hogy nem akarta Krisztus Urunk a keresztség szentségét és kegyelmét a gyermekektől megtagadni, kikről mondá:^[47] „Engedjétek a kisdedeket és ne gátoljátok őket hozzám jönni, mert ilyeneké a mennyeknek országa”; „kiket^[48] megölelt, kikre kezeit tevé, kiket megáldott”. Továbbá midőn olvassuk, hogy „Pál egész családot megkeresztelt”,^[49] eléggé kitűnik: hogy az üdvözítő keresztvízzel a családhoz tartozó gyermekek is leöntettek. Továbbá ajánlja ama szokást különösen a körülmetélés, mely a keresztség előképe volt. Mert nincs, a ki nem tudná, hogy a gyermeket nyolczad napon körül szokták metélni. És a kiknek a test kézzel történt körülmetélése a „test bőrének elmetszésében” használt, a keresztség, mely „Krisztusnak nem kézzel történt körülmetélése”, világos, hogy használ. Végre, mint az apostol tanítja: „ha egynek bűne által a halál uralkodott az egy által: annál inkább fognak az életben az egy Jézus Krisztus által uralkodni, kik a fegyelem, ajándék és megigazulás bőségét veszik”.^[50] Ha tehát Adám bűne miatt a gyermekek a származásból bűnt vontak magokra, annál inkább nyerhetnek Krisztus Urunk által kegyelmet s megigazulást arra, hogy uralkodjanak az életben; ez pedig a keresztség nélkül semmikép sem történhetik meg. Azért tanítsák a lelkipásztorok, hogy a csecsemőket .szükségkép meg kell keresztelni s azután lassanként a kisdedet a ker. vallás parancsival valódi jámborságra kell kiképezni. Mert, mint jelesen mondta a bölcs: „Az ifjú az ő útja szerint, midőn megvénül, sem távozik attól”.^[51]

XXXII. A csecsemők a keresztségben lelki kegyelmet nyernek.

Nem is szabad kételkedni, hogy a hit ajándékát megnyerik, midőn leöntetetnek, nem, mintha értelmük beleegyezésével hinnének, hanem mivel a szülék hitével, ha a szülék hívők, ha pedig nem azok, hogy sz. Ágoston^[52] szavaival szóljunk, a szentek összes társaságának hitével erősittetnek meg. Mert helyesen mondjuk, hogy a keresztségre felajánltatnak mindazok részéről, kiknek tetszik, hogy felajánltassanak és kiknek szeretete által a Szentlélek ügyességébe fogadtatnak.

XXXIII. A csecsemők keresztségét nem kell halogatni.

Hathatósan kell inteni a híveket, hogy gyermekeiket, mihelyt veszély nélkül lehet, az egyházba vitessék és ünnepélyes szertartás közt megkereszteltessék. Mert, mivel a csecsemő gyermekeket illetőleg az üdvösség megszerzésére nincs más mód, mint hogy megkereszteltessenek: könnyen érthető, mily súlyos bűnnel terhelik magokat, a kik engedik, hogy a szentség kegyelmét tovább nélkülözzék, mintsem azt a szükség kívánja, főkép miután őket gyönge koruk miatt számtalan életveszély fenyegeti.

XXXIV. Hogyan kell a felnőtteket a keresztség előtt oktatni?

Az ősrégi egyház szokása bizonyítja, hogy más eljárást kell alkalmazni azoknál, kik felserdült korúak és eszük tökéletes használatával bírnak, a kik t. i. hitetlenektől származnak. Mert eléjük kell ugyanis terjeszteni a ker. hitet és őket minden igyekezettel annak elfogadására buzditni, édesgetni, meghívni. Hogyha az Ur Istenhez térnek, akkor inteni kell őket, hogy az egyház által meghatározott időn túl a keresztség szentségének felvételét el ne halaszszák. Mert, miután írva van:^[53] „Ne késsél megtérni az Úrhoz s ne halogasd azt napról-napra”, meg kell őket tanítani, hogy a tökéletes megtérés a keresztség által való újjászületésben áll; azonkívül minél későbben járulnak a keresztséghez, annál tovább kell nélkülözniük a többi szentségekben való részesülést és azok kegyelmét, melyek által pedig a ker. vallás gyakoroltatik, mivel a keresztség nélkül senki előtt sem állhat azokhoz nyitva az ut; továbbá, hogy a legnagyobb haszontól is megúsztatnak, melyet a keresztségből huzunk; ugyanis nemcsak minden előbb elkövetett vétkek mocskát és szennyét teljesen lemossa és eltörli a keresztvíz, hanem az isteni kegyelemmel felékesit bennünket, melynek erejével és segélyével ezentúl a bűnöket is elkerülhetjük, az igazságot és ártatlanságot megőrizhetjük, a miben, amint mindenki könnyen belátja, az egész keresztény élet áll.

XXXV. A felnőtteknél a keresztséget halasztani kell.

Mindezeknek daczára az egyház a keresztség szentségét nem szokta ezeknek mindjárt föladni, hanem bizonyos időre elhalasztandónak rendelte. Mert ezen elhalasztás nincs egybekötve azon veszélylyel, mely, mint fönnebb mondottuk, a gyermekeket fenyegeti; mivel azoknak, a kik már eszükkel élnek, a keresztség felvételének szándéka s eltökélése és a rosszul töltött élet fölötti bánat elég leend a kegyelemre s megigazulásra, ha valamely hirtelen eset gátolná, hogy az üdvhozó vízzel leöntethessenek. Ellenben az elhalasztás némely előnyökkel jár. Mert először, mivel az egyháznak szorgalmasan keli gondoskodni arról, hogy e szentséghez senki se járuljon ál és szinlett szándékkal, azok lelkületét, kik megkeresztelkedni kívánnak, jobban megvizsgálja és szemügyre veszi. Miért is régi zsinati határozatok léteznek arra nézve, hogy azok, kik a zsidók közöl a kath. hitre térnek, mielőtt a keresztség nekik föladatnék, néhány hónapig a hittanulók közt legyenek; azalatt a hit tudományában, melyet vallaniuk kell és a kér. élet rendeleteiben tökéletesebben oktattatnak. Azonfölül nagyobb vallásos tisztelet kölcsönöztetik a szentségnek, ha csak a Husvét és Pünkösd meghatározott napjain veszik fel ünnepélyes szertartással a keresztséget.

XXXVI. A keresztség a felnőtteknél nem mindig halasztandó.

De néha igazságos és szükséges okból nem szabad a keresztség idejét elhalasztani, úgymint: életveszélyben s főleg ha azokat kell megkeresztelni, kik a hittitkokat már tökéletesen megtanulták. Hogy igy cselekedett Fülöp és az apostolok fejedelme, mindnyájan eléggé tudjuk; mert az egyik Kandaces királynénak^[54] kamarását, a másik Korneliust minden késedelem nélkül megkeresztelte, mihelyt megváltották, hogy a hitet elfogadják.

XXXVII. Mily készülettel kell lennie a megkeresztelendőnek?

Ezen kívül elő kell adni s a népnek megmagyarázni, mily készülettel kell bírni a megkeresztelendőknek. Mindenekelőtt szükséges, hogy akaratuk és szándékuk legyen a keresztséget felvenni: mert, minthogy a keresztségben mindenki meghal a véteknek s uj életmódot és szabályt választ: méltányos, hogy a keresztség senkinek se adassék fel akarata ellenére, vagy vonakodása daczára, hanem csak azoknak, kik önkényt és készséges lélekkel veszik fel azt. Miért is úgy találjuk, hogy a szent hagyomány szerint mindig szem előtt tartatott: senkinek fel nem adni a keresztséget, a nélkül, hogy előbb megkérdeztetnék: akar-e megkereszteltetni. Azt sem kell gondolni, mintha a csecsemő gyermekekben hiányoznék az akarat; mivel világos az egyház akarata, mely helyettük a fogadást megteszi.

XXXVIII. Az eszteleneket mikor lehet, mikor nem lehet megkeresztelni?

Azonkívül az esztelenek- és őrjöngőket, kik egykor észszel bírtak ugyan, de későbben megőrültek, mint a kiknek akkor akaratuk nincs a keresztséget felvenni, hacsak életveszélyben nem forognak, nem kell megkeresztelni; ha pedig életveszély fenyegeti őket s ha szándékukat nyilvánították, mielőtt megőrültek, meg kell őket keresztelni: ha pedig ezt nem tették, a keresztség feladásától tartózkodni kell. És így kell ítélni az alvókról is. Hogyha pedig az előbbiek soha sem voltak az ész birtokában, úgy, hogy őszökkel soha sem éltek, azokat az egyház tekintélye és szokása szerint, az egyház hitében ép úgy meg kell keresztelni, mint a gyermekeket, kik észszel nem bírnak.

XXXIX. Mi kívántatik még a keresztség felvételére?

Azonban a szándékon kívül, melylyel a keresztséget felvenni kívánjuk, a hit is ép úgy, mint ezt az akaratról mondtuk, szükséges a szentség kegyelmének elnyerésére. Mert Urunk és Üdvözítőnk tanította:^[55] „A ki hiszen és megkeresztelkedik, az üdvözül”. Szükséges továbbá, hogy mindenki elkövetett vétkei és bűnös élete felett bánkódjék s eltökélje ezentúl minden bűntől tartózkodni. Mert a ki úgy kérné a keresztséget, hogy e mellett a vétkezési szokásról nem akarna lemondani, mindenesetre elutasítandó lenne. Mert mi sem ellenkezik annyira a keresztség kegyelmeivel és hatásával, mint azok gondolkodása és szándéka, kik a vétkezéssel felhagyni nem akarnak. Mivel tehát a keresztséget azért kell kérnünk, hogy^[56] Krisztusba öltözzünk és vele összekapcsoltassunk: kétséget nem szenved, hogy méltán visszautasítandó a szent leöntéstől az, kinek eltökélett szándéka a vétkek- és bűnökben megmaradni, kiváltképen mivel azok közöl, a mik Krisztus- és az egyházhoz tartoznak, semmit sem kell csekélységnek tartanunk és eléggé értjük, hogy a keresztség, a megigazulás és üdvösség kegyelmét tekintve, gyümölcstelen leend abban, ki^[57] a test és nem a lélek szerint szándékozik élni; ámbár, a mi a szentséget illeti, annak lényegét minden kétség nélkül tökéletesen elnyeri, csak, midőn kellően megkereszteltetik, szándéka legyen azt elnyerni, a mit az anyaszentegyház kiszolgáltat. Miért is az apostolok fejedelme ama nagy ember-tömegnek, mely – mint az írás mondja^[58] – megtörődve szivében kérdezte tőle s a többi apostoloktól, mit kelljen cselekednie, imigyen válaszolt: „Tartsatok bünbánatot és keresztelkedjék meg kiki közületek” és másutt: „Bánjátok meg — úgymond^[59] — bűneiteket és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti vétkeitek”. Sz. Pál is. a Rómaiakhoz írván,^[60] világosan megmutatja, hogy annak, a ki megkeresztelkedik, teljesen meg kell halnia a véteknek: azért int bennünket,^[61] hogy „ne tegyük tagjainkat a bűn által a gonoszság fegyvereivé”: hanem mutassuk magunkat, „mint megholtak a bűnnek, élők pedig az Istennek”.

XL. Mily hasznos ezekről értekezni.

Ha a hívek ezeket gyakran fontolgatják, először is az Isten legfőbb jóságát csodálni kényszerülnek, ki őket érdemük nélkül, egyedül irgalma által indíttatva, a keresztség oly kiváló s isteni jótéteményével megajándékozta; azután midőn szemeik elé állítják, mennyire bünnélküli életet kell élni azoknak, kik ily nagy ajándékkal ékesittettek fel: könnyen belátandják, hogy az is különösen megkivántatik a keresztény embertől, hogy naponkint oly szentül és istenesen törekedjék élni, mintha ép az nap nyerte volna el a keresztség szentségét és kegyelmét. Azonban a lelkek felbuzditására, hogy az igazi jámborságra törekedjenek, mi sem használ többet, mint ha a lelkipásztorok alaposan kifejtik, melyek a keresztség hatásai.

XLI. Mi a keresztségnek fő hatása?

Mivel tehát gyakran kell értekezni ezekről, hogy jobban belássák a hívek, hogy a méltóság legmagasabb fokára helyezvék, és ne is engedjék magukat arról ellenségük fondorlatai, vágy bármely megtámadása által bármikor is letaszittatni: azt kell először előadni, hogy a bűn, akár az első szüléinktől való származásból eredett, akár önmagunk által elkövetett legyen az, habár oly iszonyatos volna is, hogy nagyobbat képzelni is alig lehetne, e szentség csodálatos ereje által megbocsáttatik és elengedtetik. Ezt pedig régen megjövendölte Ezekiel, ki által így szól az Ur Isten:^[62] „tiszta vizet öntök rátok és megtisztultok minden förtelmetektől”. Es az apostol a Korjntusiakhoz irt levélben a bűnök hosszas elsorolása után hozzá tette:^[63] „Ezek voltatok ugyan, de megmosattatok, de megszenteltettetek”. S hogy ezen tant az egyház mindenkor tanította, világos. Sz. Ágoston ugyanis a kisdedek keresztségéről irt könyvében imigyen szól: „A test nemzésével csak az eredendő bűn származik, de a lélek újjászületésével nemcsak az; eredendő, hanem a személyes bűnök megbocsátása is történik”. És sz. Jeromos Oceánhoz: „A keresztségben — úgymond — minden bűn elengedtetett”. És hogy e tárgyról többé senki se kételkedhessek, egyéb zsinatok határozata után a trienti sz. zsinat is ugyanazt nyilvánította, midőn átokkal sújtotta mindazokat, kik másképen mernének érezni s kik nem átallanák azt állítani, hogy, habár a vétkek a keresztségben megbocsáttatnak, tökéletesen még sem töröltetnek el, vagy gyökerestül nem irtatnak ki, hanem csak, úgy szólván, lenyesetnek, úgy, hogy a vétkek gyökerei a lélekhez tapadva még megmaradnak. Mert, hogy ugyanazon sz. zsinat szavaival éljünk, az ujjászülöttekben mit sem gyűlöl az Isten, mivel semmi kárhoztatandó nincs azokban, kik a keresztség által valóban eltemettettek Krisztussal a halálba; kik nem a test szerint járnák, hanem levetvén a régi embert és újba, ki Isten szerint teremtetett, öltözvén, ártatlanok, szeplőtlenek, tiszták, nem bünhődők és Istennek kedvenczei lettek.

XLII. Bűn-e a megkereszteltekben a rossz kívánság?

Be kell ugyan vallani, a mint ugyanazon helyen maga a zsinat tekintélye által is kijelentetett, hogy fönmarad a megkereszteltekben a rósz kívánság vagy a bűn ingere; de ez a valóságos bűn természetével nem bir. Mert sz. Ágoston ítélete szerint is:^[64] „A megkeresztelt kisdedekben a kívánság vétkessége eltöröltetik, a küzdelemre fönhagyatik”. És ugyanaz bizonyítja másutt:^[65] „A kívánság vétkessége megszűnik a keresztségben, de a gyarlóság fönnmarad”. A rossz kívánság ugyanis, mely a bűntől van, nem más, mint a léleknek az észszel, természeténél fogva ellenkező vágyakodása, mely gerjedelem azonban, ha az akarat beleegyezésével vagy hanyagságával nincs egybekötve, a bűn valódi természetétől igen távol van. És midőn sz. Pál mondja:^[66] „A rosz kívánságot nem ismerém, hacsak a törvény nem mondaná: Bűnre ne kívánjad”, eme szavai alatt nem magát a kívánságot, hanem az akarat romlottságát akarta értetni. Ugyanezen tant előadja sz. Gergely is, így írván:^[67] „Ha vannak, kik azt mondják, hogy a bűnök a keresztségben csak fölületesen bocsáttatnak meg: van-e hitetlenebb e tanitmánynál? hisz a hit szentsége által a lélek a vétkektől gyökerestül megtisztítva, egyedül Istenhez ragaszkodik”. S ennek bebizonyítására Üdvözítőnk bizonyítékával él, ki sz. Jánosnál imigyen szól:^[68] „Ki megmosatott, nincs szüksége, kivéve, hogy lábait mossa meg, hanem az egészen tiszta”.

XLIII. Ismételt bizonyítása annak, hogy a keresztség által minden bűn eltöröltetik.

Ha valaki e dolognak világos hasonlatát s előképét akarja szemlélni, állítsa maga elé a sziriai bélpoklos Naamannak^[69] történetét, a ki, miután Jordán vizében hétszer megfürdött, az írás bizonyosa szerint úgy kitisztult a bélpoklosságból, hogy teste gyermeki testnek látszott. Azért a keresztség tulajdonképeni hatása minden bűn megbocsátásában áll, akár származás, akár magunk vétsége által háramlóit is az reánk; és hogy ezért rendelte azt Urunk s Üdvözítőnk, az apostolok fejedelme, hogy egyéb bizonyítékokat elhallgassunk, legvilágosabb szavakkal fejezte ki, midőn azt mondta:^[70] „Tartsatok bünbánatot és keresztelkedjék meg kiki közéletek Jézus Krisztus nevében a bűnök bocsánatára”.

XLIV. Valamint a bűn, ugy a bűn büntetése is elengedtetik.

Továbbá a keresztségben nemcsak a bűnök bocsáttatnak meg, hanem a bűnök és gonoszságok minden büntetéseit is kegyelmesen elengedi az Isten. Mert ámbár minden szentséggel közös az, hogy általuk Krisztus Urunk kínszenvedésének érdeme közöltetik: mindazáltal egyedül a keresztségről mondotta az apostol,^[71] hogy mi általa Krisztussal halunk meg és temettetünk el; s azért az egyház is mindig tanította, hogy a szentség legnagyobb sérelme nélkül nem történhetik meg az, hogy arra, a ki a keresztségben ki fog engesztelődni, oly jámbor cselekedetek szabassanak, melyeket a szent atyák szokott néven elégtételi cselekményeknek hívtak. S nem is ellenkeznek az itt mondottak az ősrégi egyház ama szokásával, mely hajdan a zsidóknak, midőn megkeresztelteitek, meghagyta, hogy negyven napig szünet nélkül böjtöljenek. Mert e rendelet nem tartozott az elégtételhez, hanem, a kik a szentséget felvették, ez által arra intettek, hogy a szentség méltósága iránti tiszteletből egy ideig szünet nélkül böjt és imádságra szenteljék magokat.

XLV. Az újonnan megkeresztelt nem szabadul meg a polgári büntetésektől.

De ámbár bizonyosnak kell tartanunk, hogy a keresztségben a bűnök büntetései elengedtetnek: mindazáltal azon büntetésektől. melyeket valamely nagy bűntény miatt polgári ítélet következtében kell kiállania, senki sem szabadul meg, oly formán, hogy a halálra méltó a keresztség által a törvényszabta büntetéstől fel volna mentve; jóllehet igen dicsérendő lenne azon fejedelmek vallásos kegyelete, kik azon büntetést is megbocsátnák és elengednék a gonosztevőknek, hogy Isten dicsősége az ő szentségeiben annál inkább tündököljék.

XLVI. A keresztségben az ez élet utáni büntetések is elengedtetnek.

Ezen kívül a keresztség ez életet követő mindazon büntetésektől való megszabadulást is eszközli, melyek az eredeti bűnt kísérik; az Ur halálának érdeme által történt ugyanis, hogy ezekben részesülhetünk. A keresztség által pedig, mint főnebb mondottuk, vele halunk meg. „Mert, mint az apostol mondja,^[72] ha halálának hasonlatossága szerint beoltatván vele egyesülünk, a feltámadásban is részesei leszünk”.

XLVII. A keresztség által miért nem adatik azonnal vissza a romlatlan természet állapota.

Ha kérdezné valaki: miért nem szabadulunk meg a keresztség után a bajoktól e halandó életben is és miért nem emeltetünk a szent keresztség ereje által az élet ama tökélyfokára, melyben Ádám az emberiség ősatyja a bűn előtt volt: a válasz erre az leend, hogy ez leginkább két okból történt. Ezek elseje az, hogy nekünk, kik a keresztség által Krisztus testével kapcsoltattunk össze s az ő tagjaivá váltunk, több dicsőség nem juthatott osztályrészül, mint a mennyi magának a főnek adatott. Mivel tehát Krisztus Urunk, bár léte kezdetétől fogva a malaszt és igazság teljével birt, még sem tette le előbb az emberi természet gyarlóságát, melyet felvett, mint a szenvedés kínait s a halált kiállotta s azután a halhatatlan élet dicsőségére föltámadott: ki fog tehát csodálkozni, ha látja, hogy a hívők, kik a keresztség által már elnyerték a mennyei megigazulás kegyelmét, mégis halandó és gyarló testtel vannak felruházva, hogy, miután Krisztusért sok fáradalmat kiállottak és meghalván újra az életre visszahivattak, valahára méltók legyenek, hogy Krisztussal örök életet éljenek? A másik ok pedig, mely miatt bennünk a keresztség után a test gyengesége, a betegség, a fájdalmak érzése, a kívánság ingere megmarad, az, hogy bírjunk t. i. az erénynek mintegy magvával és anyagával, melyből azután a dicsőség termékenyebb gyümölcsét és bőségesebb jutalmát nyerjük. Mert ha békés lélekkel viseljük az élet minden bajait és a szív gonosz indulatait Isten segélyével az ész uralma alá vetjük, biztos reménynyel kell lennünk, hogy, ha az apostollal^[73] jó harczot harczolunk, a pályafutást bevégezzük, a hitet megtartjuk, az igazság eltett koronáját is megadja nekünk azon napon az Ur, az igaz biró! S úgy látszik, igy tett az Ur Izrael fiaival is, kiket, ámbár az egyiptomi szolgaságtól, Pharaót és ennek hadát a tengerbe fullasztva, megszabadított: mégsem vezetett be azonnal az ígéret ama boldog földére; hanem előbb sok és különféle, balesetekben gyakorolt; s azután, midőn a megígért föld birtokába eresztett, a többi bennlakókat kiforgatta ugyan ősi lakhelyeikből, de némely nemzeteket hátrahagyott, melyeket ki nem irthattak, hogy az Isten népének folyton alkalma legyen a vitézség és bátorság kifejtésére. Ehhez járni, hogy, ha a keresztség által az égi adományokon kívül, melyekkel a lélek díszíthetik fel, testi javak is adatnának, méltán lehetne kételkedni, valljon sokan nem inkább a jelen élet előnyeit mint a jövőnek reménylett dicsőségét keresve, járulnának-e a keresztséghez; holott nem ezen ál és bizonytalan,^[74] látható — hanem, a valódi, örök — láthatlan — javakat kell mindig a keresztény embernek szemei előtt tartania.

XLVIII. Ez élet nyomorai közt az ujjászülöttek nincsenek a valódi lelki örömöktől megfosztva.

Emellett azonban az élet nyomorteljes állapota még sincs gyönyörök és örömek nélkül. Mert nekünk, kik már a keresztség által, mintegy^[75] szőlőveszszők Krisztusba oltattunk, mi lehet kellemesebb és kívánatosabb, mint vállainkra véve a keresztet őt mint vezérünket követni, semmiféle munkában ki nem fáradni s veszély által vissza nem tartóztatni, hogy az Isten mennyei hívásának jutalmáért^[76] minden igyekezettel azon fáradozzunk, hogy némelyek a szüzesség babérját, mások a tanítás és hithirdetés koronáját, némelyek a vértanúság pálmáját, mások az erények egyéb díszeit nyerhessék el az Úrtól? Mely kitűnő diszjeleket egyikünk sem nyerhetné el, hacsak magunkat előbb e nyomorteljes életpályán nem gyakoroltuk, és a csata tüzét győztesen ki nem állottak volna.

XLIX. Mit szerez a keresztség az embernek a bűn és büntetés elengedésén kívül?

De visszatérve a keresztség hatásaira, ki kell fejteni, hogy a szentség ereje által nemcsak a valóban legnagyobb bajoktól megszabadulunk, hanem kitűnő javak és ajándékokkal is tetéztetünk. Lelkünk ugyanis isteni kegyelemmel telik el, mely által megigazítván és Isten fiaivá lévén, az örök üdvnek is örökösivé leszünk. Mert mint írva van:^[77] „Ki hiszen és megkeresztelkedik, az üdvözöl” és hogy az egyház^[78] „a viz fürdőjében tisztult meg az élet igéje által” az apostol bizonyítja. A kegyelem pedig, a mint ezt a trienti zsinat^[79] egyházi átok büntetésének terhe, alatt hinnünk rendelte, nemcsak az, mely által a bűnök megbocsátása történik; hanem a lélekben maradó isteni minőség és mintegy bizonyos fény és világosság, mely lelkeink minden mocskát lemossa s magokat a lelkeket szebbekké s fenségesebbekké teszi. Világosan következik ez a szentirásból, midőn a kegyelmet kiöntetni mondja s a Szentlélek zálogának szokta nevezni.

L. Az isteni kegyelemhez, mely a keresztség által belénk öntetik, adatnak, mint követői, az erények.

Ehhez adatik legfényesebb kísérete mindazon erényeknek, melyek a lélekbe a kegyelemmel felsőbb módon öntetnek. Miért is midőn az apostol^[80] Titusnak mondja: „üdvözített minket az ujonan születésnek fürdője s a Szentlélekkel származó megújítás által, kit kiönte ránk, bőségesen a Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által” sz. Ágoston ama szavakat:^[81] „bőségesen kiönte” megmagyarázván igy szól: „a bűnök bocsánatára t. i. és az erények bőségére.”

LI. A keresztség által Krisztussal egy testté leszünk.

Azután a keresztség által Krisztussal, a fővel, mintegy tagjai össze is köttetünk és kapcsoltatunk. Valamint tehát a főből ered az erő, mely által a test egyes részei életműködéseik pontos teljesítésére indíttatnak: úgy ömlik Krisztus Jézus teljéből mindazokra, kik megigazulnak, isteni erő és kegyelem, mely minket a keresztény jámborság minden kötelmeire alkalmatosakká tesz.

LII. Honnan van az, hogy azok, a kik a, keresztségben annyi erénynyel ajándékoztattak meg, oly késedelmesek a jámborság gyakorlásában ?

Ne is csodálja senki, ha mi, ámbár az erények oly nagy bőségével vagyunk felruházva s felékitve, mégis csak nagy nehézséggel és fáradsággal kezdjük, vagy bizonyára végezzük a jámbor és erényes cselekedeteket; mert ez nem azért történik, mintha amaz erények, melyekből magok a cselekedetek származnak, az Isten jótéteményéből nekünk nem ajándékoztatok volna: hanem mivel a keresztség után hátra maradt a kívánság leghevesebb küzdelme a lélek ellen, de e küzdelemben elcsüggedni vagy legyőzetni keresztény emberhez nem méltó; mert Isten kegyességében bízva a legnagyobb reménynyel kell lennünk, hogy a mik^[82] tiszták és igazságosak és szentek, a jámbor élet napon kinti gyakorlata által könnyük és kellemeseknek is fognak látszani. Örömest elmélkedjünk ezekről, éber lélekkel tegyük ezeket, hogy a béke Istene^[83] velünk legyen.

LIII. A keresztség eltörölhetlen jegyet nyom a lélekre.

Azonkívül a keresztség által jegygyei jelöltetünk meg, melyet a lélekből soha sem lehet kitörölni; s erről itt elég ennyi, mivel a fönebb mondottakból, midőn a szentségekről általában volt szó, eleget lehet ide alkalmazni.

LIV. A keresztséget ismételni nem szabad.

Mivel pedig a jelleg hatásából és természetéből kifolyólag azt határozta az egyház, hogy a keresztség szentsége semmiképp se ismételtessék: gyakran és szorgalmasan kell a lelkipásztoroknak erre inteni a híveket, nehogy valamikor tévelyekbe essenek. Ezt tanította az apostol, mondván:^[84] „Egy az Ur, egy a hit, egy a keresztség.” Azután midőn a Rómaiakat inti,^[85] hogy meghalván a keresztség által Krisztusban, őrizkedjenek, nehogy a tőle nyert életet elveszítsék midőn mondja:^[86] „Mert mivel Krisztus meghalt a bűnnek, csak egyszer halt meg:” azt látszik világosan kijelenteni, hogy valamint ő újra meg nem halhat, úgy nekünk sem szabad a keresztség által újra meghalnunk. Azért az anyaszentegyház is nyíltan vallja, hogy csak egy keresztséget hisz. S hogy ez a dolog természetével és az észszel is megegyezik, abból tetszik ki, mivel a keresztség lelki ujjászületés. Valamint tehát a természet erejénél fogva csak egyszer nemzetünk és jövünk a világra; és mint szt. Ágoston^[87] mondja: „a méhbe nem lehet ismét visszatérni”: úgy egy a lelki születés is s a keresztséget ismételni nem szabad.

LV. Nem ismételtetik a keresztség azokon, kik feltételesen kereszteltetnek meg.

Ne is gondolja senki, hogy az egyház ismétli a keresztséget, midőn valakit, kiről bizonytalan, megkeresztelte tett-e vagy sem, ily szavak alakját használva keresztel meg: „Ha meg vagy keresztelve, ismételve nem keresztellek meg, de ha még nem vagy megkeresztelve, én téged keresztellek az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében.” Mert nem lehet mondani, hogy így gonoszul megismételtetik, hanem hogy föltétesen, szentül adatik fel a keresztség.

LVI. A föltételes keresztséget nem szabad különbség nélkül bármikor használni.

E tárgyban gondosan kell mégis némelyekre ügyelni a lelkipásztoroknak, melyekben majd mindennap vétség történik a szentség legnagyobb sérelmével. Mert nem hiányzanak, kik azt gondolják, hogy semmi bűnt sem követhetnek el, ha akárkit válogatás nélkül feltételesen keresztelnek meg; azért ha csecsemőt visznek hozzájuk, szükségtelennek tartják megkérdezni, megkereszteltetett-e az már előbb, hanem mindjárt feladják neki a keresztséget; sőt, ámbár bizonyosan tudják, hogy otthon feladatott a keresztség, mégsem haboznak a szent leöntést az egyházban ünnepélyes szertartás közben föltételesen ismételni, a mit pedig szentségtörés nélkül nem tehetnek s ama szenynyel mocskitják be magokat, melyet az egyházi irók törvényszerütlenségnek hívnak. Mert a keresztség ezen alakja Sándor pápa^[88] rendelete szerint csak azoknál engedtetik meg, kikre nézve a dolog gondos megvizsgálása után is kétség marad főn, vajjon érvényesen vették-e föl a keresztséget; máskép pedig soha sem szabad a keresztséget még ama hozzáadással sem újólag feladni.

LVIII. Mi az utolsó haszon, melyben a keresztség által részesülnek az emberek?

A keresztség többi hasznai között mintegy utolsó az, melyre a többi mind vonatkozni látszik, hogy t. i. a mennyországnak előbb a bűn miatt zárt ajtaját mindegyikünknek kinyitja. Azokat pedig, a mik bennünk a keresztség ereje által történnek, világosan megérthetni azokból, a mik az üdviratok szerint az Üdvözitő megkeresztelésében történtek. Az egek ugyanis megnyíltak és a Szentlélek galamb képében Krisztus Urunkra leszállván megjelent. Mi által az jelentetett, hogy azoknak, a kik megkereszteltetnek, az isteni Fölség kegyajándékai adatnak, s az egek kapuja megnyittatik; nem ugyan, hogy megkereszteltetésök után tüstént, hanem alkalmasabb időben menjenek ama dicsőségbe, midőn menten minden nyomortól, melyek a boldog élettel össze nem férnek, a halandó állapot helyett halhatatlanságot nyernek. S ezek íme a keresztség gyümölcsei, melyek, ha csak a szentség erejét tekintjük, kétségkívül mindenkivel közösek; de ha azt nézzük, mily lelki hangulattal járult egyik vagy másik annak fölvételéhez, mindenesetre be kell vallanunk, hogy több vagy kevesebb égi kegyelem és gyümölcs háramlik egyikre, mint a másikra.

LVIII. Mi a keresztség szertartásainak ereje és haszna?

Hátra van még, hogy világosan és röviden megmagyarázzuk, miket kell e szentség könyörgéseiről, szokásairól és szertartásairól előadni. Mert majdnem ugyanaz alkalmazható a szertartásokra is, a mire az apostol^[89] a nyelvek adományát illetőleg figyelmeztetett, midőn azt mondta: „gyümölcstelen az, ha nem értik a hívek, a mit valaki mond”. Mert a szertartások azon dolgok képét és jelentését viselik magukon, melyek a szentségben végbe vitetnek. Ha a hivő nép ama jelek értelmét és jelentését nem tudja, nem nagy haszna lesz a szertartásoknak. Arra kell tehát törekednie a lelkipásztoroknak, hogy azokat a hívek értsék, és erősen meggyőződjenek, hogy, habár kevésbbé szükségesek is, mégis igen nagyra kell azokat becsülni, s nagy tiszteletben tartani. Eléggé tanúsítja ezt mind szerzőik tekintélye, kik kétségkívül a szent apostolok voltak, mind a czél, melyért a szertartásokat alkalmaztatni akarták. Mert világos, hogy igy a szentség nagyobb vallásossággal és kegyelettel szolgáltatók ki, s mintegy szemeink elé állíttatnak ama kitűnő, s jeles ajándékok, melyek abban foglaltatnak, s a hívek lelkébe mélyebben bevésetnek az Isten végtelen jótéteményei.

LIX. Hányfélék a keresztség szertartásai?

Mindazon szertartások és könyörgések melyeket az egyház a keresztség kiszolgálásában alkalmaz, húrom osztályba sorozandók, hogy a lelkipásztorok azok magyarázatában bizonyos rendét tarthassanak, és hogy a mit előadnak, a hallgatók könnyebben emlékezetükben tarthassák. Az első osztályba azok tartoznak, melyek, mielőtt a keresztkúthoz járulnánk, fordulnak elő; a másodikba azok, melyek alkalmaztatnak, midőn a keresztkúthoz járultunk; a harmadikba azok, melyek már a keresztség végezte után szoktak hozzáadatni.

LX. Mikor kell a keresztséghez szükséges vizet bevett szertartással megszentelni?

Mindenekelőtt tehát a keresztséghez szükséges vizet kell elkészíteni. Megszenteltetik pedig a keresztkut a titkosértelmü kenet olajának hozzáadásával. Nem is szabad ezt bármikor tenni, hanem ősi szokás szerint be kell várni némely ünnepnapokat, melyek valamennyi közt méltán legnevezetesebbek- és legszentebbeknek tartandók, melyeknek előnapjain szenteltetik meg a keresztvíz; csakis ezen napokon szokott kiszolgáltatni a keresztség az ős-egyház szokása szerint, hacsak a szükség mást nem parancsolt. De jóllehet jelenleg az egyház a közélet veszélyei miatt ama szokást megtartandónak nem rendelte: mégis a legnagyobb hűséggel máig megtartotta ama szokást, hogy husvét és pünkösd nagy ünnepein szenteli meg a keresztvizet.

LXI. A megkeresztelendök miért nem bocsáttatnak mindjárt az egyházba?

A vizszentelésen kívül egyebek is megmagyarázandók, a mik a keresztséget megelőzik. A megkeresztelendők ugyanis az egyház ajtajához vitetnek vagy vezettetnek, de a bemenettől eltiltatnak, mivel méltatlanok az Ur házába lépni, míg a legundokabb szolgaság igáját le nem vetik, és magukat egészen Krisztus Urunk és az ő legigazságosabb uralma alá nem adják.

LXII. Miért kérdeztetnek a megkeresztelendők, hogy mit kérnek és miért oldattatnak?

Azután pedig megkérdezi a pap, mit kérnek az egyháztól. A mit megértvén, először oktatja őket a keresztény hit tudományában, melyet a keresztségben vallaniuk kell; ez pedig hitelemzés által történik és senki sem kétkedhetik azon, hogy ez oktatási szokás Urunk Üdvözítőnk parancsából származik, mivel maga parancsolta az apostoloknak:^[90] „Menjetek az egész világra, s tanítsatok minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében, tanítván megtartani mindazokat, a miket csak parancsoltam nektek”. Miből megérthető, hogy a keresztséget nem szabad kiszolgáltatni, mielőtt vallásunknak legalább fő-hitágazatai meg nem magyaráztatnak.

LXIII. Az egyház régi intézkedése szerint hogyan kell a tudatlanabbakat oldatni?

Mivel pedig a hitelemzés sok kérdezgetésből áll, ha felserdült korú, a ki oktattatik, a kérdésekre önmaga felel; ha pedig csecsemő, helyette rendszerint a keresztszülő felel s teszi az ünnepélyes fogadást.

LXIV. Miben áll az ördögűzés (exorcismus)?

Következik az ördögűzés, mely az ördög kiűzésére s az ő erejének megtörésére, és gyengítésére szent és vallásos szavak- és imádságokkal történik. Azért a pap háromszor a keresztelendőnek arczára lehel, hogy a régi kígyó hatalmát kiűzze s az elvesztett élet leheletét megnyerje.

LXV. Miért tétetik a megkeresztelendő szájába só?

Ezek után következnek más szertartások, melyeknek mindegyike, mivel titkos értelmű, saját és fenséges jelentéssel bir. Mert midőn a keresztelendőnek szájába só tétetik, világosan az jelentetik, hogy az a hit tudománya s a kegyelem ajándéka által el fog jutni oda, hogy a bűnök rothadtságától megszabaduljon és a jó cselekedeteket megizlelje s az isteni bölcsesség eledelével táplálkozzék.

LXVI. Mit jelent a test több részén alkalmazott keresztjel?

Ezenkívül kereszt-jellel jelöltetik meg a homlok, a szemek, a mell, a váltak, a fülek; melyek mind azt jelentik, hogy a keresztség titka által a megkeresztelt érzékei kinyílnak és megerősödnek az Isten befogadására és az ő parancsainak megértésére és megtartására.

LXVII. Miért kenetnek meg az orr és fülek nyállal?

Azután pedig az orr és fülek nyállal megkenetnek s azonnal a keresztkuthoz bocsáttatok, hogy, valamint visszanyerte szeme világát az evangeliomi vak,^[91] kinek megparancsolta az Ur, hogy sárral bekent szemeit Siloe vizével mossa le: úgy értsük meg mi is, hogy a szent keresztség azon erővel bir, hogy az értelmet a mennyei igazság megismerésére megvilágositja.

LXVIII. Mit jelent az ördögnek való azon ellenmondás, melyet a megkeresztelendő a hitvallás letétele elölt tesz, továbbá a hitujonczok olajával való megkenés? A hitvallás.

Ezek végeztével a keresztkuthoz jönnek és ott más szertartások használtatnak, melyekből a keresztény vallás összege tűnik ki. A pap ugyanis háromszor kérdi a megkeresztelendő!: „Ellene mondasz-e az ördögnek és minden cselekedetinek és minden pompáinak?” Az pedig, vagy nevében a keresztszülő mindenik kérdésre válaszolja: „Ellene mondok.” A ki tehát Krisztushoz akar állani, mindenekolőtt szentül és vallásosan meg kell fogadnia, hogy az ördögöt és a világot elhagyja s minden időben mindkettőt, mint leggonoszabb ellenségét, utálni fogja. Ezek után a megkeresztelendő megkenetik mellén és hátán a vállapoczkák között. És pedig a mellen azért, hogy a Szentlélek ajándéka által elvesse magától a tévedést és tudatlanságot s elfogadja az igaz hitet: mert „az igaz hitből él.^[92] A hátán pedig, hogy a Szentlélek kegyelmével elűzze a tétlenséget és lanyhaságot s a jó cselekedeteket gyakorolja, mert „a hit cselekedetek nélkül holt.”^[93] Azután magánál a keresztkutnál megállapodva ekkép kérdez a pap: „Hiszesz-e a mindenható Atya Istenben?” Kinek ő válaszolja: „Hiszek”. És igy tovább a többi hitágazatról kérdeztetve, hitét ünnepélyes vallomással nyilvánítja ki. Világos, hogy ezen két Ígéretben a keresztény törvény egész összege és tanitmánya foglaltatik.

LXIX. Miért kérdezzük attól, ki már-már megkeresztelendő, hogy akar-e megkereszteltetni?

Midőn pedig már a keresztség kiszolgáltatására kerül a sor, a pap kérdi a megkeresztelendőtől: akar-e megkereszteltetni? mire ő, vagy, ha csecsemő, az ő nevében. a keresztszülő igent mondván, az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében az üdvszerző keresztvízzel leönti. Mert valamint az ember maga akaratjából engedelmeskedvén a kígyónak, méltán elkárhoztattatott: úgy az Ur övéi közé csak önkéntes harczost akart felvenni, hogy az isteni parancsoknak önként engedelmeskedve az örök életet elnyerje.

LXX. A megkeresztelt feje miért kenetik meg azonnal krizmával?

Miután a keresztség már feladatott, a pap a megkeresztelt feje tetejét krizmával megkeni, értésére adván, hogy azon naptól fogva a fővel, Krisztussal, mint tag összekapcsoltatott és testébe oltatott; és azért a keresztény Krisztustól, Krisztus pedig a krizmától neveztetik el. Hogy pedig a krizma mit jelent, sz. Ambrus bizonysága szerint eléggé megérthető a pap által akkor mondatni szokott imákból.^[94]

LXXI. Mit jelent a fehér ruha vagy fehér kendő, mely a megkereszteltnek nyujtatik.

Azután fehér ruhát ád a pap a megkereszteltre, mondván: „Vedd ezen fehér ruhát és tisztán vidd azt a mi Urunk Jézus Krisztus ítélő széke elé, hogy örök életed legyen.” A csecsemőknek pedig, kik ruházatot nem használnak, ugyanazon szavakkal fehér kendő nyujtatik. Mely jelkép a szent atyák tanítása szerint jelenti mind a feltámadás dicsőségét, melyre a keresztség által születünk, mind ama tisztaságot és szépséget, melylyel a vétkek mocskainak lemosása után a lélek a keresztségben ékesittetik, mind az ártatlanságot és feddhetetlenséget, melyet a megkereszteltnek egész életén át meg kell őriznie.

LXXII. Mit jelent az égő viaszgyertya, melyet a megkeresztelt tart?

Azután égő viaszgyertya adatik kezébe, mely azt jelenti, hogy a szeretet által felgyulasztott hitet, melyet a keresztségben nyert, a jó cselekedetekre való törekvés által táplálnia s növelnie kell.

LXXIII. Miért és mily nevet kell a megkereszteltnek adni?

Végül pedig név adatik a megkereszteltnek, melyet olyantól kell kölcsönözni, a ki kitűnő lelki jámborsága s vallásossága miatt a szentek sorába iktattatott. Mert igy könnyen megtörténik, hogy a név hasonlatossága által mindenki az erény és szentség követésére buzdittatik s egyszersmind azt, kit utánozni törekszik, kéri is és tőle reméli, hogy szószólója leend mind testi, mind lelki jólétének védelmére. Azért megrovásra méltók, a kik oly szorgalmasan hajhászszák és adják a gyermekeknek a pogányoknak s kivált azoknak neveit, kik valamennyi közt a legistentelenebbek voltak; mert ebből kivehetni, mennyire becsülik azok a ker. jámborság utáni törekvést, kik az istentelen emberek emlékében annyira látszanak gyönyörködni, hogy a hívők füleit mindenünnen ily pogány nevek hangzásával akarják elárasztani.

LXXIV. Azoknak foglalata, a mik a keresztség titkairól mondattak.

Ha a lelkipásztorok a keresztség szentségéről mindezeket megmagyarázzák, majd semmi sem mellőztetik el azokból, a mik ez ismerethez leginkább tartoznak. Megmutattuk ugyanis, mit jelent maga a keresztség neve, mi annak természete, lényege, hogy továbbél mely részekből áll. Elmondatott: ki rendelte, kik a szentség szükséges kiszolgálói és kiket kell mintegy nevelőkül a megkeresztelt gyengeségének támogatására alkalmazni. Előadtuk azt is, kiknek és mily lelkiismerettel bíróknak kell a keresztséget kiszolgáltatni, mi annak ereje és hatása, végül melyszokások és szertartások alkalmaztatnak: a mennyire a kitűzött czél igényelte, mindezt elég bőven megmagyaráztuk. Emlékezetükben tartsák a lelkipásztorok, hogy főleg azért szükséges ezeket előadniok, hogy a hívek szüntelen minden gondjukat arra fordítsák, hogy híven megtartsák azokat, miket a keresztség felvételekor szentül és vallásosan fogadtak és oly életet éljenek, mely a ker. név legszentebb megvallásához illő.

1. Sz. Ág. 98. L. 8.
2. Zsid. 10, 32.
3. Sz. Dén. a sz. korm. 2. f.
4. Ján. 3, 5.
5. Efez. 5, 26.
6. Ján. 1, 12. s. k.
7. Sz. Ág. 80. ért. Ján.
8. Ján. 3, 5.
9. Efez. 5, 26.
10. I. Ján. 5, 8.
11. Mát. 3, 11.
12. Ap. Csel. 2, 1.
13. Ap. Csel. 1, 5.
14. I. Kor. 10, 1.
15. Kir. IV. K. 5, 14.
16. Ján. 5, 2.
17. Izai. 55, 1.
18. Ezek 47, 1.
19. Zak. 13, 1.
20. Mát. 28, 19.
21. Ján. 1, 33
22. Ap. Csel. 2, 38. és 8, 12.
23. Ambr. a Szentl. 1, 3. Váz. a Szentl. 12. f.
24. Gal. 3, 27.
25. Tit. 7, 5. Efez. 5, 26.
26. Apost. Csel. 2, 41.
27. Sz. Gerg. 38. besz.
28. Sz. Ágost. 136. besz. App. ell.
29. Sz. Ág. 135. besz. Ap. ell.
30. Ugyanott.
31. Mát. 3, 16. köv. Márk. 1, 9. köv. Márk. 3, 21. köv.
32. Mát. 28, 19.
33. I. Pét. 1, 3.
34. Efez. 5, 25. köv.
35. Ján. 3, 5.
36. Kir. IV. K. 6, 17.
37. I. Kor. 14, 40.
38. Trient. Zsin. 7. ül. 4. f. a ker.
39. I. Péter. 2, 2.
40. Sz. Dén. a korm. 7. f.
41. Hig. Páp.
42. Sz. Dén. a sz. korm.
43. Sz. Ág. 105. f. V. sz.
44. Ugyanott.
45. Trient. zsin. 24. ül. 20. fej.
46. Ján. 3, 5.
47. Mát. 19, 14.
48. Márk. 10, 16.
49. I. Kor. 1, 16.
50. Rom. 5, 17.
51. Példab. 22, 6.
52. Sz. Ág. 98. lev.
53. Sirák fia 5, 8.
54. Apost. Cselek. 8, 36. s. köv. 10, 47. s. köv.
55. Márk. 16, 16.
56. Gal. 3, 17.
57. Rom. 8, 4.
58. Apost. Csel. 2, 37. s. k.
59. Apost. Csel. 3, 19.
60. Rom. 6. s. k.
61. Ugy. 13.
62. Ez. 36, 25.
63. I. Kor. 6, 11.
64. Sz. Ág. a bűn. bocs. 2, 4.
65. Sz. Ágost. Elvv. 1, 15.
66. Rom. 7, 7.
67. Sz. Gerg. Lev. 11. köny. 45. lev.
68. Ján. 13, 10.
69. Kir. IV. K. 5, 1. s. k.
70. Apost. Csel. 2, 38.
71. Rom. 6, 3.
72. Rom. 6, 5.
73. Tim. 4, 7. s. k.
74. I. Kor. 4, 18.
75. Ján. 15, 5.
76. Fil. 3, 14.
77. Márk. 16, 16.
78. Ef. 5, 26.
79. Trient. zs. 6. ül. a megigaz. 11. f.
80. Tit. 3, 5. s. k.
81. Sz. Ágost. Jegyz. az id. h.
82. Fil. 4, 8.
83. II. Kor. 13, 12.
84. Ef. 4, 5.
85. Rom. 6, 2. s. k.
86. Ugyanott. 10.
87. Sz. Ágost. 11. Ért. Ján.
88. 2. f. X. kereszts, III. 42.
89. I. Kor. 14, 2. s. k.
90. Mát. 28, 19.
91. Ján. 9, 6. s. k.
92. Gal. 3,1.
93. Jak. 2, 26.
94. Sz. Amb. a szent. 2, 7. és 3, 1.