Trienti Káté/ELSŐ RÉSZ. IX. FEJEZET.

← ELSŐ RÉSZ. VIII. FEJEZET.

Trienti Káté
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
ELSŐ RÉSZ. IX. FEJEZET.

ELSŐ RÉSZ. X. FEJEZET. →

IX. FEJEZET.

A nyolczadik ágazatról.

Hiszek Szentlélekben.

I. Mily nagy a Szemlétekben való hit szükségessége és haszna.

Eddig az, a mi a Sz. Háromság első és második személyét illeti, tárgyaltatott, a mennyire a kitűzött tárgy természete megkívánta; következik most, hogy megmagyaráztassék az is, a mi a hitvallásban a harmadik személyről, vagyis a Szentlélekről mondatik. Ennek megmagyarázására a lelkipásztorok nagy gondot és szorgalmat fordítsanak, miután a keresztény embernek e részben ép oly kevéssé szabad tudatlannak lennie, vagy helytelenül vélekednie, mint más fönebbi ágazatokról. Azért nem tűrte az apostol, hogy némely efezusiak a Szentlélek személye iránt tudatlanságban legyenek, kiktől midőn kérdezte:^[1] „valjon vették-e a Szentlelket”, s miután azok azt felelték, hogy „nem is tudják, ha van-e Szentlélek”, tüstént kérdő: „kiben vagytok hát megkeresztelve?” Ezen szavakkal kijelentette, hogy ezen ágazatnak szabatos ismerete a híveknek felette szükséges; a miből főkép azon hasznuk van, hogy, midőn figyelmesen fontolóra veszik, hogy mindazt, a mivel bírnak, a Szentlélek ajándékából es jótéteményéből nyerték, önmagokról szerényebben és alázatosabban kezdenek vélekedni és minden reményüket Isten oltalmába helyezni; a mi a keresztény emberre nézve első lépés a legtöbb bölcseségre és boldogságra.

II. A Szentlélek elnevezés nem illeti a Háromság harmadik személyét úgy, hogy a másik kettőnek is ne lehetne tulajdonítani.

Ezen ágazat értelmezését tehát azon jelentés és fogalomtól kell kezdeni, a melyet e helyen a Szentlélek szó kifejez; mert mintán azt igen helyesen lehet mondani egyenlőképen az Atyáról és Fiúról (mert mindenik lélek és szent, hisz Istent léleknek valljuk); mivel továbbá e szóval jelöltetnek meg az angyalok és a jámborok lelkei: vigyázni kell, hogy a nép a szó kétes jelentése által tévedésbe ne ejtessék. Minélfogva azt kell tanítani, hogy ez ágazatban a Szentlélek neve alatt a Sz. Háromság harmadik személye értetik, amint azt néha az ó szövetségi sz. Írás, az uj szövetségi pedig gyakran veszi; mert Dávid igy könyörög:^[2] „és Szentlelkedet ne vedd el tőlem”; a Bölcseség könyvében olvassuk:^[3] „A te gondolatodat ki fogja tudni, ha csak te nem adsz bölcseséget és küldöd Szentlelkedet a magasságból?” és másutt:^[4] „Ő teremtette azt a Szentlélek által”. Az újszövetség pedig megparancsolja, hogy^[5] „az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében történjék a keresztelés” ; és azt olvassuk, hogy a legszentebb Szűz^[6] „a Szentlélektől fogant méhében”; sz. János is Krisztushoz küld bennünket,^[7] „ki bennünket megkeresztel a Szentlélekben”; és még igen sok más helyen is akad az olvasó ezen szóra.

III. Miért nem nyert a Sz. Háromság harmadik személye, szintúgy, mint a másik kettő, saját nevet?

De senki se csodálja, hogy a harmadik személy, miként az első és második, nem nyert saját nevet. Mert a második személynek azért van saját neve, és azért mondatik Fiúnak, mivel annak az Atyától való örök származása tulajdonképen nemzésnek mondatik, mint azt a fönnebbi ágazatokban kifejtettük. Valamint tehát ama származást nemzés szóval fejezzük ki, ugy a személyt, ki származik, tulajdonkép Fiunak, és azt, a kitől származik, Atyának nevezzük. Minthogy pedig a harmadik személy létrehozásának tulajdon név nem adatott, hanem az lehelésnek és származásnak neveztetik: ebből következik, hogy a személynek, ki létrehozatik, se legyen saját neve. Az ő származása pedig azért nem bír tulajdon elnevezéssel, mert a neveket, a melyeket Istennek tulajdonítunk, a teremtett dolgoktól vagyunk kénytelenek kölcsönözni, és mivel ezekben a természet és lényeg közlésének más módját nem ismerjük, mint a mely a nemzés ereje által történik: innen van, hogy a módot, a mely által Isten szeretetének erejével önmagát egészen közli, tulajdon elnevezéssel kifejezni nem tudjuk. Azért a harmadik személy a közös Szentlélek névvel neveztetett el és hogy ez őt leginkább megilleti, abból ismerjük meg, mivel lelki életet önt belénk és az ő legszentebb isteni felségének ihletése nélkül semmit sem tehetünk, mi az örök életre érdemes volna.

IV. A Szentlélek az Atyával és Fiúval teljesen egyenlő hatalmú és természetű Isten.

A szó jelentésének megmagyarázása után pedig mindenekelőtt arra kell tanítani a népet, hogy a Szentlélek szintúgy, mint az Atya és Fin, Isten, aki velők egyenlő, ép úgy mindenható, örök és véghetetlen tökélyü, legfőbb jó s legbölcsebb és az Atyával és Fiúval ugyanazon természetű. A mit eléggé mutat a „ben” szótagnak sajátsága, midőn azt mondjuk: „Hiszek Szentlélekben”, a mely szócska hitünk kifejezésére a Háromság mindegyik személyénél használtatik. Es ezt a sz. irás világos bizonyságai is megerősítik. Mert, midőn Péter az Apostolok Cselekedeteiben azt mondta:^[8] „Ananiás! miért kisértette meg a sátán szivedet, hogy hazudjál a Szentléleknek?” azonnal igy szólt: „nem embereknek hazudtál, hanem Istennek”. Kit előbb Szentléleknek nevezett, azt mindjárt Istennek mondja. Az apostol is a Korintusiakhoz irt levelében azt, a kit Istennek mondott, Szentléleknek értelmezi:^[9] „Különfélék”, úgy mond, „a cselekvések, de az Isten ugyanaz, aki mindent cselekszik mindenekben”: azután hozzá teszi: „Ezeket pedig mind ugyanazon egy lélek cselekszi, osztogatván kinek-kinek, amint akarja”. Továbbá az Apostolok Cselekedeteiben, a mit a látnokok az egy Istennek tulajdonítanak, ő a Szentléleknek tulajdonítja. Izaiás ugyanis igy szólt:^[10] „Hallám az Úr szavát, ki azt mondá: Kit küldjek? és mondá: Eredj és mondd a népnek: vakítsd meg a nép szivét és füleit nehezítsd meg és szemeit zárd be, netalán lásson szemeivel és halljon füleivel”. Az apostol e szavakat idézvén igy szólt:^[11] „Jól mondotta a Szentlélek Izaias próféta által”. Azután, midőn az Írás a Szentlélek személyét az Atyával és Fiúval összekapcsolja, mint mikor parancsolja, hogy a keresztségben az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek neve használtassák, e titok igazsága felől semmi kételynek sem lehet helye. Mert, ha az Atya-Isten és a Fiu-Isten, mindenesetre meg kell vallanunk, hogy a Szentlélek, akit azokkal a tisztelet ugyanazon foka illet meg, szintén Isten. Ehhez járul még, hogy az, a ki valamely teremtett dolog nevében kereszteltetik meg, abból semmi hasznot sem húzhat. „Valljon Pál nevében vagytok-e megkeresztelve?” úgymond,^[12] hogy kimutassa, hogy az nekik az üdvösség munkálásában mit sem fog használni. Minthogy tehát a Szentlélek nevében kereszteltetünk meg, őt Istennek is kell vallanunk. De a három személynek ugyanezen rendjét, melyből a Szentlélek istensége bizonyittatik, feltalálhatni mind János levelében:^[13] „Hárman vannak, kik bizonyságot tesznek mennyben, az Atya, az Ige és a Szentlélek és e három egy”; mind a Sz. Háromságnak ama kiváló dicséretében, a melylyel az isteni dicsénekek és zsoltárok végződnek: „Dicsőség az Atyának és Fiúnak és a Szentléleknek”. Végre, a mi leginkább szolgál ezen igazság megerősítésére, az, hogy a sz. írás mindazon tulajdonságokat, melyek hitünk szerint Istent megilletik, a Szentléleknek is tulajdonítja. Azért a templomokat megillető tiszteletet tulajdonit neki, úgymint: midőn az apostol mondja:^[14] „Nem tudjátok-e, hogy a ti tagjaitok a Szentlélek temploma?” hasonlóképen a megszentelést^[15] és megelevenitést,^[16] az Isten titkainak vizsgálását^[17] és a próféták által való szólást^[18] és a mindenütt jelenléteit,^[19] a mik mind csak az istenségnek tulajdoníthatók.

V. Erősen kell hinnünk, hogy a Szentlélek szó az istenség harmadik személyét, mint önmagától létezőt jelenti.

De a hívek előtt még azt is tüzetesen ki kell fejteni, hogy midőn a Szentiélekről azt valljuk, hogy Isten, őt az isteni természetben az Atyától és Fiútól különböző és önállóan létező harmadik személynek kell vallanunk; mert, hogy az írás egyéb bizonyítékait mellőzzük, a keresztség alakja, a melyet Üdvözitőnk rendelt, a legvilágosabban mutatja, hogy „a Szentlélek harmadik személy, ki az isteni természetben önmaga által létezik és a többitől különbözik”. Mit az apostol szavai is bizonyitnak, midőn mondja:^[20] „A mi Urunk Jézus Krisztus mulasztja és az Isten szeretető és a Szentlélek közöltetése legyen mindnyájatokkal Ámen”. Ugyanezt sokkal világosabban bizonyítják azon szavak, melyeket az első konstantinápolyi zsinatban az atyák Maczedonius istentelen eszeveszettségének megczáfolására adtak e helyhez: „És a Szentiélekben, az Úrban és elevenitőben, ki az Atyától és Fiútól származik; ki az Atyával és Fiúval együtt imádtatik és dicsőittetik; ki szólott a próféták által”. Mivel tehát a Szentlelket Urnak vallják, az által kifejezik, mennyire fölülmúlja az angyalokat, kik, ámbár legnemesebb lelkek, mégis Istentől vannak teremtve. Mert az apostol bizonyítja, hogy azok mind^[21] „szolgáló lelkek, szolgálatra küldetve azokért, kik az üdvösség örökségét elnyerik”. Megelevenítenek pedig azért nevezik, mivel a lélek inkább él az Istennel való egyesülés által, mint a hogyan táplálja és fönntartja a lélekkel való összeköttetés a testet. Mivel pedig a sz. írás a léleknek ezen Istennel való egyesülését a Szentléleknek tulajdonítja, világos, hogy a leghelyesebben neveztetik a Szentlélek megelevenítenek.

VI. A Szentléleknek az Atyától és Fiútól, mint egy létoktól való származása fejeztetik ki.

A mi pedig következik: „Ki az Atyától és Fiútól származik”, erre nézve oktatni kell a híveket, hogy a Szentlélek az Atyától és Fiútól, mint egy lótoktól, örök származás által származik. Ezt ugyanis az egyházi hitszabály, melytől a kereszténynek eltérni nem szabad, adja elénk, hogy higyjük és a szentirás és zsinatok tekintélye megerősíti. Mert Krisztus Urunk, midőn a Szentlélekről szólott, mondá:^[22] „Ő engem megdicsőit, mert enyémből vesz”. Ugyanez kitűnik abból, hogy a sz. írásban a Szentlélek néha Krisztus lelkének, máskor az Atya lelkének neveztetik: majd az mondatik, hogy az Atyától, majd a Fiútól küldetik, hogy világosan jelentessék, hogy az Atyától és Fiútól egykép származik. „A kiben Krisztus lelke nincsen, az nem övé, mondja sz. Pál;^[23] és ugyanő Krisztus lelkének nevezi, midőn a Galatákhoz igy szól:^[24] „Kiküldötte Isten az ő Fiának lelkét szivetekbe, ki azt kiáltja: Abba! Atya!” Sz. Máténál az Atya lelkének neveztetik:^[25] „Nem ti vagytok, kik szólótok, hanem Atyátok lelke”; az utolsó vacsorán pedig igy szólt az Ur:^[26] „A Vigasztaló, kit én küldök nektek, az igazság lelkét, ki az Atyától származik, ő bizonyságot tesz felőlem”. Ismét másutt azt állítja, hogy ugyanazon Szentjeiket az Atya fogja elküldeni e szavakkal:^[27] „A kit az Atya az én nevemben küld”. Mivel pedig ezen szavakból a Szentlélek származását ismerjük meg, világos, hogy az mindkettőtől származik. Ezek azok, miket a Szentlélek személyéről elő kell adni.

VII. Miután a Sz. Háromság müvei osztatlanok, miért tulajdonittatnak némely működések és ajándékok különösen a Szentléleknek.

Ezenkívül szükséges előadni, hogy vannak a Szentléleknek bizonyos csodálatos müvei és bő ajándékai, melyekről az mondatik, hogy tőle, mint a jóság forrásától erednek és kiáradnak. Mert jóllehet a Sz. Háromság müvei, melyek külsőleg létesülnek, a három személyivel közösek: azok közöl sok mégis a Szentlélek sajátos munkájának tulajdonittatik, hogy megértsük, hogy azokat Isten végtelen szeretető árasztja reánk; mert miután a Szentlélek a szeretetre gyulladt isteni akarattól származik: érthető, hogy azon müvek, melyek különösen a Szentléleknek tulajdonittatnak, Istennek hozzánk való végtelen szeretetéből erednek. Ebből következik tehát, hogy a Szentlélek ajándéknak neveztetik; mert az ajándék szóval azt fejezzük ki, a mi jótevőleg és ingyen, a nélkül, hogy annak visszafizetését várnék, adatik. És azért amely javakat és jótéteményeket Istentől nyertünk, („mink van pedig, a mit, mint az apostol mondja,^[28] „Istentől nem vettünk”) jámbor és hálás szívvel kell elismernünk, hogy azokat a Szentlélek adománya és ajándékából nyertük.

VIII. Melyek, milyenek és mily nagyok a Szentlélek művei?

Az ő művei pedig többfélék; mert, hogy a világ teremtését és a teremtett lények szaporítását és kormányzását mellőzzük, melyekről az első ágazatban emlékeztünk, kevéssel előbb kimutattuk, hogy a megelevenités sajátkép a Szentléleknek tulajdonittatik, s Ezekiel is bizonyítja: „Lelket adok nektek”, úgymond,^[29] „és élni fogtok”. Mégis a Szentléleknek tó és kiválóan saját műveit a próféta számlálja elő:^[30] „A bölcseség és értelem lelkét, a tanács és erősség lelkét, a tudomány és ájtatosság lelkét, és az Ur félelmének lelkét”; a melyek Szentlélek ajándékainak neveztetnek, néha pedig a Szentlélek név tulajdonittatik nekik. Azért bölcsen int sz. Ágoston,^[31] hogy vigyázni kell, hogy midőn a sz. írásban ezen szóról Szentlélek van említés, megítélhessük, valljon a Sz. Háromság harmadik személyét, vagy annak ajándékait és működéseit jelenti-e; mert e kettőt épen úgy meg kell egymástól különböztetni, mint a teremtőt a teremtett dolgoktól megkülönböztetjük. Es ezeket annál szorgalmasabban ki kell fejtenünk, mivel a Szentlélek ezen ajándékaiból merítjük a keresztény élet szabályait, és azokból ismerhetjük meg, ha bennünk van-e a Szentlélek. De egyéb bőséges ajándékai fölött ama kegyelmet kell magasztalnunk, „Mely minket igazakká tesz és megjelel^[32] az Ígéret Szentlelkével, ki a mi örökségünk záloga”. Mert ez fűzi Istenhez a mi lelkünket a szeretet legszorosabb kötelékétel, a miből következik, hogy a jámborság forró vágyától égve uj életet kezdjünk, és, „az isteni természet részeseivé levén,^[33]” Isten^[34] fiainak neveztessünk és valóban azok legyünk.

1. Ap. Cs. 19, 2. s. k.
2. Zs. 50, 13.
3. Bölcs. 9, 19.
4. Sirák. 1, 9.
5. Mát. 28 29.
6. Úgy. 1, 18-20.
7. Ján. 1, 33.
8. Ap. Cs. 5, 3. 4.
9. I. Kor. 12, 6—11.
10. Iz. 6, 8—10.
11. Ap. Cs. 28, 25.
12. I. Kor. 1, 13.
13. I. Ján. 5, 7.
14. I. Kor. 6, 19.
15. I. Pét. 1, 2.
16. Ján. 6, 64.
17. I. Kor. 2, 10.
18. II. Pét. 1, 21.
19. Zsolt. 138, 7.
20. II. Kor. 13, 13.
21. Zsid. 1, 14.
22. Ján. 16, 14.
23. Rom. 8, 9.
24. Gal. 4, 6.
25. Mát. 10, 20.
26. Ján. 15, 26.
27. Ján. 4, 16.
28. I. Kor. 4, 7.
29. Ezek. 37, 6.
30. Isai. 11, 2. 3.
31. A Szenthár. 15, 18, 19. f.
32. Efez. 1. 13. 14.
33. II. Pét. 1, 4.
34. I. Ján. 3, 1.