hazába befogadtatván, isteni, még pedig örök megtiszteltetésekkel illettetni. Végre inteni kell a híveket, hogy jámbor eletet éljenek, az irgalmasság cselekedeteit gyakorolják, hogy minél nagyobb lelki nyugalommal várhassák az Ur ama nagy napjának közeledését, sőt, mint a fiakhoz illik, a legnagyobb vágyódással óhajthassák.
IX. FEJEZET.
A nyolczadik ágazatról.
Hiszek Szentlélekben.
I. Mily nagy a Szemlétekben való hit szükségessége és haszna.
Eddig az, a mi a Sz. Háromság első és második személyét illeti, tárgyaltatott, a mennyire a kitűzött tárgy természete megkívánta; következik most, hogy megmagyaráztassék az is, a mi a hitvallásban a harmadik személyről, vagyis a Szentlélekről mondatik. Ennek megmagyarázására a lelkipásztorok nagy gondot és szorgalmat fordítsanak, miután a keresztény embernek e részben ép oly kevéssé szabad tudatlannak lennie, vagy helytelenül vélekednie, mint más fönebbi ágazatokról. Azért nem tűrte az apostol, hogy némely efezusiak a Szentlélek személye iránt tudatlanságban legyenek, kiktől midőn kérdezte:[1] „valjon vették-e a Szentlelket”, s miután azok azt felelték, hogy „nem is tudják, ha van-e Szentlélek”, tüstént kérdő: „kiben vagytok hát megkeresztelve?” Ezen szavakkal kijelentette, hogy ezen ágazatnak szabatos ismerete a híveknek felette szükséges; a miből főkép azon hasznuk van, hogy, midőn figyelmesen fontolóra veszik, hogy mindazt, a mivel bírnak, a Szentlélek ajándékából es jótéteményéből nyerték, önmagokról szerényebben és alázatosabban kezdenek vélekedni és minden reményüket Isten oltalmába helyezni; a mi a keresztény emberre nézve első lépés a legtöbb bölcseségre és boldogságra.
- ↑ Ap. Cs. 19, 2. s. k.
