Romeo és Júlia/Második felvonás

← Első felvonásRomeo és Júlia
szerző: William Shakespeare
Második felvonás
Harmadik felvonás →
Fordította: Kosztolányi Dezső

1. SZÍN szerkesztés

Verona. Szabad tér Capuleték gyümölcsöskertje mellett.
Romeo jön.
ROMEO
Hogy menjek innen, hogyha itt a szívem?
Fordulj, sötét föld, és keresd a napfényt.
Átmászik a falon, s beugrik a kertbe. Jön Benvolio és Mercutio.
BENVOLIO
Romeo, öcskös, Romeo!
MERCUTIO
Okos volt,
Ez elszökött, biz’ isten, ágyba bújt már.
BENVOLIO
De itt szalad, a kertfalon ugort át:
Hívd, jó Mercutio.
MERCUTIO
Nem, majd idézem.
Hé, Romeo! Betyár! Szerelmes! Őrült!
Jelenj meg itten egy sóhaj mezében,
Csak egy rímet mondj és nekem elég,
Csak nyögj egy „oh”-t, rímelj: „negédes - édes”,
Bókolj kicsit Vénusz-keresztmamámnak,
Gúnyold Cupidót, az ő vak fiát, mert
Cophetua királyt úgy eltrafálta,
Hogy megveszett az egy koldusleányért!
Nem hallja, nem mozog, ide se bajszol.
Meghótt szegény majom. Megint idézem:
Idézlek Róza tündöklő szemére,
Nagy homlokára, skarlát ajakára,
Piciny lábára, rengő csípejére,
És arra, ami közelébe fekszik,
Hogy földi másodban jelenj meg itten!
BENVOLIO
Ha hallaná, roppant dühöngene.
MERCUTIO
Ugyan miért? Akkor dühöngene,
Ha egy makacs kis szellemet bűvölnék
A kedvese ölébe és az állna,
Míg nem puhítja meg csínján a lány.
Az volna sértés: ám ez az idézés
Tisztes-baráti. Kedvese nevében
Idézem őt, hogy végre erre álljon.
BENVOLIO
Gyerünk, a fák között rejtőzködött el.
A nyirkos éjszakával társalog.
Szerelme vak, kedves neki az éj hát.
MERCUTIO
De hogyha vak, meg nem találja célját.
Egy naspolyafánál most azt kívánja,
Bár lenne a babája oly gyümölcs,
Mit „naspolyá”-nak hívnak víg cselédek.
Ó, Romeo, bár lenne a babád
Egy szétnyílott izé s te téli-körte!
Jó éjt, Romeo: - dunyhás ágyba térek,
E tábori ágy most hideg nekem.
No jössz?
BENVOLIO
Megyek. Ki elbúvik előlünk,
S bujdósdozik, ördög keresse meg. (El)

2. SZÍN szerkesztés

Capuleték gyümölcsöskertje.
ROMEO
Csak a sebetlen gúnyol így sebet.
De csitt, mi fény nyilall az ablakon?
Ez itt Kelet és Júlia a Napja! -
Kelj, szép Nap, és az irigy holdat öld meg,
Mely már beteg és bútól sápadoz,
Mivel te, a szolgálólánya szebb vagy.
Ne légy cselédje hát, irigykedik rád.
Az ő avítt-zöld, Vesta-szűz-ruháját
Viselje a bolond, de nem te; vesd le.
Ez itt a hölgyem! Itt az én szerelmem!
Ó, bár tudná, hogy az! -
Beszél, de nem hallom szavát: sebaj.
Szeme beszél, majd felelek neki.
Jaj, vakmerő én: nem hozzám beszél:
Az ég két legtündöklőbb csillagának
Tán dolga volt s megkérték, hogy szemével
Csillogjon addig, míg ők visszatérnek.
És hogyha fönn ragyogna a szeme -
A csillag elsápadna fényes arcán,
Mint mécs a napban, és szeme az égen
Úgy égne, hogy minden madárka dallal
Köszöntené, azt vélve, itt a hajnal.
Ni, most lehajtja arcát a kezére!
Ó, bár lehetnék kesztyű a kezén,
Hogy az arcához érjek!
JÚLIA
Jaj nekem.
ROMEO
Szól: -
Szólj újra, fényes angyal, mert az éjben
Fejem fölött nekem oly glóriás vagy,
Akár a mennyek szárnyas hírnöke,
A visszatorpanó, döbbent halandók
Fehéren-égre-ámuló szemének,
Míg nézik őt, hogy száll a lusta felhőn,
A lég hullámain és elvitorláz.
JÚLIA
Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?
Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el,
S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé
És nem leszek Capulet én se többé.
ROMEO
Hallgassak-e vagy szóljak-e neki?
JÚLIA
Csak a neved ellenségem, csak az: -
Te önmagad vagy és nem Montague.
Mi az a Montague? se kéz, se láb,
Se kar, se arc, se más efféle része
Az embereknek. Ó, hát légy te más név!
Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.
Így hogyha nem hívnának Romeónak,
E cím híján se volna csorba híred.
Romeo, lökd a porba a neved,
S ezért a névért, mely nem a valód,
Fogd életem.
ROMEO
Hadd fogjalak szavadnál.
Hívj édesednek s újra megkeresztelsz.
Így nem leszek már Romeo soha.
JÚLIA
Ki vagy te, ki az éjbe burkolózva
Megloptad az én titkomat?
ROMEO
Nevem
Nem mondhatom meg a számodra, nem.
Utálom a nevem, te drága szentség,
Mert néked ellenséged a nevem.
Ha írva volna, nyomban összetépném.
JÚLIA
Nyelvedről a fülem még nem ivott
Száz szót se, mégis ösmerem a hangját:
Nem Romeo vagy, nem egy Montague vagy?
ROMEO
Egyik sem, édes, hogyha nem óhajtod.
JÚLIA
Hogy jössz be hozzánk, mondd nekem s miért?
A fal magas, megmászni is nehéz
S halál e hely - hiszen tudod, ki vagy -,
Ha rokonaim rád találnak itt.
ROMEO
Szerelmem könnyű szárnyán szálltam által:
Kőgát sosem riasztja a szerelmet,
Mit megtehet, meri is a szerelmem,
Nem szeghetik utam rokonaid.
JÚLIA
De hogyha észrevesznek itt, megölnek.
ROMEO
Ó, több veszély van a te két szemedben,
Mint húsz kardjukban: nézz reám szelíden,
S nem árt nekem ádázkodó dühük.
JÚLIA
Jaj, a világért meg ne lássanak.
ROMEO
Az éj palástja eltakar előlük,
S ha nem szeretsz, hadd leljenek meg ők.
Hadd haljak inkább a haragjuk által,
Mint hogy szerelmed nélkül haldokoljak.
JÚLIA
De mondd, e helyre kicsoda vezérelt?
ROMEO
Szerelmem. Az unszolt keresni téged.
Adott tanácsot s én neki szemet.
Én nem vagyok hajós, de bárha volnál
Oly messze, mint a tengermosta partfok,
Ily áruért bizonnyal útrakelnék.
JÚLIA
Az arcomon az éj álarca, látod,
Másképp leányos pír kendőzné arcom,
Azért, amit ma éjjel elkotyogtam.
Az illem - ó -, az illem azt kívánná,
Hogy visszaszívjam, ámde félre illem!
Szeretsz-e? Majd így szólsz - tudom -: „szeretlek” -
S bízom szavadban, ámde mégsem esküdj,
Mert a szerelmeseknek hitszegésén
Jupiter is kacag. Ó, Romeo,
Valld meg nekem nyíltan: szeretsz-e, kedves:
Ha azt hiszed, hogy könnyen kapsz meg engem,
Morcoskodom, nemet mondok kacéran,
Hogy udvarolj, másképp nem, a világért.
Szép Montague, lásd, lágy vagyok, nagyon,
S azt véled így, hogy könnyűvérű voltam,
De bízz te bennem, hűbb leszek tehozzád,
Mint kik ravaszdin kelletik maguk.
Talán magam is ezt teszem - bevallom -,
De észre sem vettem, mikor kilested
Bús vallomásom: most azért bocsáss meg,
S ne szalmalángnak tartsd beösmerésem,
Mit a sötét éj fölfedett neked.
ROMEO
Az áldott holdra esküszöm, kisasszony,
Mely a gyümölcsfákat ezüstözi -
JÚLIA
Ne arra esküdj, a hold változékony,
Havonta másul az körös futásán,
Attól szerelmed éppoly ingatag lesz.
ROMEO
Mire esküdjem?
JÚLIA
Semmire sem esküdj:
Vagy jól van, esküdj édes tenmagadra,
Bálványképemre, az én Istenemre
S hiszek tebenned.
ROMEO
Hogyha hű szerelmem -
JÚLIA
Nem, mégsem esküdj: bár tetszel nekem,
De ez az éji frigy sehogy se tetszik.
Oly hirtelen, meggondolatlan és gyors,
Akár a villám, amely elcikáz
S te azalatt még ki sem mondhatod:
„Villámlott.” Édesem, jó éjszakát.
Szerelmünk bimbaját a nyári szellő
Virággá érleli, ha látlak újra.
Jó éjt, jó éjt! Oly csöndesen aludj,
Mint amilyen szívem nyugalma - úgy.
ROMEO
Hát így bocsátasz el, ily éhesen?
JÚLIA
Hát mit kívánsz ma éjjel, édesem?
ROMEO
Esküdj hűséget, mint tenéked én.
JÚLIA
Hisz én előbb esküdtem, meg se kértél.
Jaj, bár ne is esküdtem volna meg.
ROMEO
Ó, visszavonnád esküdet s miért?
JÚLIA
Hogy tiszta szívvel újra visszaadjam.
Ám arra vágyom, ami az enyém már:
Szerelmem oly nagy, mint az óceán
S oly mély, adok neked belőle, lelkem
S több lesz nekem: mindkettő véghetetlen.
Neszt hallok ott bent, Isten áldjon, édes!
Dajka a szobából Júliát szólítja
Megyek, dadus, szép Montague, legyél hű.
Várj egy kicsit, azonnal itt leszek.
Bemegy a szobába
ROMEO
Ó áldott, áldott éj! Mivel hogy éj van,
Félek, hogy az egészet álmodom csak,
Oly bűvös-bájos, túlédes valónak.
Júlia fönn visszatér
JÚLIA
Pár szót, szívem, aztán jó éjszakát.
Ha tisztesen szeretsz és célod az,
Hogy elvegyél, izend meg azt nekem
Azzal, kit elküldök hozzád ma reggel,
Hol és mikor tartjuk meg esküvőnket?
S én életem a lábadhoz rakom,
S követlek, én uram, akárhová.
DAJKA
(belülről) Kisasszony.
JÚLIA
Tüstént megyek. De hogyha másra gondolsz,
Kérlek -
DAJKA
(belülről) Kisasszony!
JÚLIA
Jó, no jó, megyek már:
Hagyd abba ezt s hagyj engem bánatomnak:
Szóval üzend meg reggel.
ROMEO
Isten engem.
JÚLIA
És most ezerszer is jó éjszakát.
ROMEO
Rossz éjszakát, mert fényt csak arcod ád.
Júlia bemegy
Futunk a kedveshez, mint kisdiák,
Ki könyveit vidáman sutba vágja,
S úgy válunk tőle, mint a kisdiák,
Ki szontyolodva ballag iskolába.
Lassan indul. Júlia visszatér
JÚLIA
Hiló, hiló. Mint solymász suttogok,
Ki visszacsalja jámbor madarát!
Rekedt a rabság, fönnen nem beszélhet,
Másképp a Visszhang odvát is betörném
S légtorka elrekedne a szavamtól,
Úgy szólogatnám Romeóm nevét.
ROMEO
A nevemet most lelkem hívogatja:
Ezüst a kedves édes hangja éjjel,
Lágy muzsika figyelmező füleknek.
JÚLIA
Romeo!
ROMEO
Édesem!
JÚLIA
Hány órakor
Küldjek tehozzád majd reggel?
ROMEO
Kilenckor.
JÚLIA
Ott lesz bizonnyal. Húsz év múlik addig.
Mért hívtalak is vissza? Elfeledtem.
ROMEO
Hadd álljak itt, amíg eszedbe nem jut.
JÚLIA
De elfelejtem ám, ha itten állasz;
S az jut eszembe, hogy te vagy előttem.
ROMEO
Akkor csak állok, hogy mindent feledjél
S én is feledjem házam és hazám.
JÚLIA
Mindjárt virrad. Jó volna már, ha mennél,
De nem tovább, mint pajzán lányka sólyma,
Amit fölugrat egy kicsit kezéről -
Szoros bilincsén a szegény rabot -,
Aztán selyemzsinórja visszarántja,
Mert boldog és irigyli, hogy szabad.
ROMEO
A madarad lennék.
JÚLIA
Ha az lehetnél.
De úgy becéznélek, hogy belehalnál.
Jó éjt! Jó éjt! Lásd, válni is alig
Tudok s jó éjt kívánnék - hajnalig.
Bemegy
ROMEO
Pilládra álom, a szívedbe béke!
Mint álom, béke lengenék fölébe.
A szentatyához kell most elszaladnom,
Hogy gyámolítsa e boldog kalandom. (El)

3. SZÍN szerkesztés

Lőrinc barát cellája. Lőrinc barát jön kosárral
LŐRINC
Nevet az éjre a kékszemű reggel,
Bevonta a felhőt fénypikkelyekkel.
Mint részegek, dülöngenek az árnyak,
Mert tűzkerékkel jön már a titán Nap.
Amíg nem nyitja ki tüzes szemét
S bő harmatokba csordogál a rét,
Teleszedem e szilfaág-kosarkám
Mérges gyommal, virággal tömve tarkán,
A Föld mindennek anyja s síriboltja.
Ha életet szül, később ki is oltja.
S kik méhéből fakadtak, végtelen-sok
Magzatja az emlőjén egy tejet szop. -
Mindegyikének más-más célja van,
Különböző mind, egy se céltalan.
Ó, mennyi áldott és ható varázs van
A fűben, a kövekben, a virágban.
Mert nincs a Földnek oly silány szülöttje,
Amely ne hozna áldást is a Földre.
És nincs olyan jó, mert ne lenne céda,
Ha félreferdül, balra tör a célja.
Még az erény is bűn lesz, rossz erőtül,
S egy tettől a bűn is széppé dicsőül.
Lám itt e kis virágnak zsenge, síma
Kérgében méreg van és medicína.
Szagold s az illatja bűvölve száll,
Ízleld s az életed, szíved megáll.
Két ellenséges király hadakoz
Emberben, fűben - a Jó és a Rossz.
S ha a gonosz győz, a szívén találva
Halálra hervad ember és palánta.
Romeo jön
ROMEO
Atyám, jó reggelt.
LŐRINC
Benedicite!
Mily kora nyelv köszönt, hogy jössz ide?
Fiam, zavart-rendetlen főre vall,
Hogy ily korán kel, aki fiatal:
Az agg szemében a gond lesve ül,
S hol gond tanyáz, az álom elrepül,
De hol ép ifjúság, hever az ágyon,
Frissen-vígan, ott leng az aranyálom:
Tehát azért ébredtél ily hamar,
Mivel a lelked csupa zűrzavar,
Vagy - s azt hiszem: ez lesz itt a való -
Még ágyba sem voltál ma, Romeo.
ROMEO
Nem én. De mégis édesen nyugodtam.
LŐRINC
Uram bocsá, Rózánál. Csak nem ottan?
ROMEO
Rózának már varázsa nincs felettem,
Nevét atyám, s az átkom elfeledtem.
LŐRINC
Derék. De hol voltál, mondd nékem el.
ROMEO
Beszélek én, még kérdened se kell.
Ellenségemnél tartották a bált
S ott valaki a szívemen talált:
De őt is én: mindketten arra kérünk,
Adj gyámolítást, titkos írt minékünk.
Nem gyűlölet vezet, kegyed esengem,
Segítsd meg ellenségem s ezzel engem.
LŐRINC
Gyónj nyíltan és ne szólj rejtvénybe folyvást,
Mert rejtvényben adom meg a föloldást.
ROMEO
Akkor tehát kimondom kereken:
A dús Capulet lányát szeretem.
A vágy erős kötése van közöttünk,
De kösd meg azt, amit mi megkötöttünk,
A szent frigyet, s elmondom rendre, meglásd,
Hogy hol, mikor jegyeztük el mi egymást.
Hát jöjj velem, kérésem volna nagy,
Hogy véle engem még ma összeadj.
LŐRINC
Ó, szent Ferenc, micsoda változás!
Hát Róza, kit szerettél, a csodás,
Feledve van? Hiába, ifjuember
Nem a szívvel szeret, hanem a szemmel.
Ó, Jézus, Mária! Rózád miatt
Hány könny locsolta bús orcáidat,
Hogy a szerelmed fűszerezze-sózza,
S most meg se ízleled s már sutba Róza!
Még sóhajod ködöl a táj fölött,
Öreg fülemben még jajod zörög,
Itt képeden vén könnyed régi mocska,
Sápadt nyomát a víz még le se mosta.
Te voltál, te, te voltál bánatod,
Te és bánat Rózáért voltatok:
S most vége? Ha a férfi ily pogány,
Hát hogyne bukna el a gyönge lány.
ROMEO
Mindig szidtál, hogy Rózát szeretem.
LŐRINC
Mert bálványoztad, drága gyermekem.
ROMEO
Azt mondtad, hogy temessem el szerelmem.
LŐRINC
De nem, hogy a sírból egy új teremjen.
ROMEO
Ne feddj: ez a leányka nem gonosz.
Jóságot ő jósággal viszonoz,
Nem mint a másik.
LŐRINC
Mert az tudta, hogy
Amint lobogsz, hűséged egyre fogy.
No, jöjj velem, te ifjú szélkelep,
Hát üsse kő, én megteszem neked.
Családotok haragja, e viszály itt
Talán e friggyel szeretetre válik. -
ROMEO
No hát gyerünk, segíts, hamarosan.
LŐRINC
Lassan: megbotlik az, aki rohan.
Elmennek

4. SZÍN szerkesztés

Utca.
Benvolio és Mercutio jön
MERCUTIO
Hol az ördögbe az a Romeo?
Nem jött haza ma éjjel?
BENVOLIO
Az apjánál se járt, inasa mondja.
MERCUTIO
Rózácska, ez a halvány, kőszívű lány
Kínozza, még megtébolyul belé.
BENVOLIO
Tybalt - az agg Capulet öccse - apja
Házába egy levelet küldetett.
MERCUTIO
Fejem rá: ez kihívás.
BENVOLIO
Romeo majd megfelel rá.
MERCUTIO
Aki tud írni, minden levélre megfelelhet.
BENVOLIO
Csakhogy ő a levél írójának felel majd meg: már amennyiben a levél nem felel meg neki.
MERCUTIO
De hiszen szegény Romeo már halott. Összevissza szurkálta egy fehér lány fekete szeme. Fültövön lőtte egy szerelmi dal, szíve közepén trafálta el a vak, íjas fiúcska nyílvesszeje. Hát hogy felelhetne meg ő Tybaltnak?
BENVOLIO
No és kicsoda az a Tybalt?
MERCUTIO
Biztosítalak, nem afféle macskaherceg. Ő a lovagiasság bátor kapi¬tánya. Úgy ví, ahogy te kottából énekelsz. Mindig megtartja a tempót, tá¬vol¬ságot, mértéket. Egy-kettő-három - s máris ott kaparász szíved kö¬rül. Lenyisszantja selyemgombodat, mint holmi mészáros. Párbaj¬hős, veszekedett egy párbajhős. Elsőrangú úriember, ezenkívül szakér¬tője az első- és másodrangú becsületügyeknek. Gyönyörű passado! Punto reverso! Hai!
BENVOLIO
Micsoda?
MERCUTIO
Hogy az ördög vinné el ezeket a pojácákat, ezeket a selypegő, nyegle bolondokat, akik oly roppant „nyűvelten” beszélnek. „Istenemre, remek egy penge!” - „Micsoda pompás kiállású legényke! - Micsoda bájos kis női hölgyemény!” - Mondd, öregapám, hát nem cudarság, hogy így bosszantanak ezek a külföldi legyek, ezek a divatmajmok, akik folyton azt rebegik: pardonnez-moi, s úgy rákaptak az új módira, hogy már ülni se tudnak egy régi lócán? Szakadatlanul ezt hajtogatják: bon, bon!
BENVOLIO
Itt jön Romeo, itt jön Romeo.
MERCUTIO
Csak a romja ó, csak a romja ó. Akár a szárított héring: „Ó, hús, te hús, beh hallá változál!” Most ő is dalokban ömleng, mint Petrarca: Laura az ő hölgyéhez képest csak dézsahölgy, pedig különb poéta rímelte meg, Dido csak dada, Cleopatra csak cigányasszony, Heléna és Hero csak zsellérnő és szajha. Thisbének kék szeme van ugyan, de szóba sem jöhet mellette...
Romeo jön
Signor Romeo, bon jour. Francia üdvözlet francia bugyogónak. Na te ugyancsak beugrattál bennünket.
ROMEO
Jó reggelt mindkettőtöknek. Mikor ugrattalak be?
MERCUTIO
Tegnap éjjel, mikor beugrottál a kertbe.
ROMEO
De akkor én magam ugrottam be, ennélfogva nem titeket ugrattalak be. Nem értem.
MERCUTIO
Azt tudom, hogy nem - értem, hanem - valaki másért.
ROMEO
Bocsáss meg, Mercutio. Nem tehettem egyebet. Sok dolgom volt tudniillik.
MERCUTIO
Az lehet. De az illemet ilyenkor is tudni - illik.
ROMEO
Vártalak a kertben.
MERCUTIO
Ez kertelés.
ROMEO
Porban járó gyanúsításodhoz úgy illik ez a szellemeskedés, mint cipőhöz a cipő csokra.
MERCUTIO
Szóval azért mentél oda: cipő-csókra?
ROMEO
Nem szolgáltam rá ezekre a csípő szókra. Egyébként is mindig csak folytatod a kapott ötletet.
MERCUTIO
Nem kapott az, hanem kopott.
ROMEO
Az még mindig jobb, mint a lopott. Az én élcem csak az álcám, mellyel takaródzom, vagy a pálcám, mellyel megfenyítelek, vagy - ha úgy tetszik - a tálcám, melyen átnyújtom neked az igazságot. De te úgy űzöd a szójáték könnyed művészetét, mint robotot, és ezért botot érdemelsz, pajtás, botot. Nem a szellemed kaptatod, csak a nyelved koptatod, s ezzel aztán köpöd a másoktól kapott-kopott-lopott élceket.
MERCUTIO
Segítség, Benvolio, nem bírom tovább.
ROMEO
Hallom a bőgést. Kezdődjék hát a vadászat. Hallali, hallali: menjünk a vadra.
MERCUTIO
Veled, aki szüntelen bakot lősz?
ROMEO
Nem, fiam, itt majd te leszel a vad, hisz olyan vadakat mondasz. Te leszel a szarvas, hiszen már annyiszor fölszarvaztak.
MERCUTIO
Szarvas okoskodás.
ROMEO
Igazad van. Még szarvas se vagy. Csak olyanféle. Te egy jámbor, közönséges szarvasmarha vagy.
MERCUTIO
Hát nem jobb szarvasmarhának lenni, mint szerelmesnek, aki éjjel-nappal sóhajtozik? Lásd, Romeo, most megint a régi, kedves fickó vagy, az, aki voltál. Kérlek, a szerelmes szakadatlanul locsog, ábrán¬dosan felhőkre bámul, s végül megbotlik egy lyukban.
BENVOLIO
Voltaképp hova akarsz kilyukadni?
MERCUTIO
Mit szakítasz félbe, mikor egy hajszálnyira vagyok a mondanivalóm kellős közepétől? Tehát ezt a lyukat be kell tömni.
BENVOLIO
Romeónak is ez a célja. Azért nem akar - tágítani mellőle.
MERCUTIO
De hiszen ha betömi, akkor tágítja is.
ROMEO
Nini, micsoda maskara.
Dajka, Péter jön
MERCUTIO
Vitorla, vitorla.
BENVOLIO
Mégpedig kettő: egy szoknya meg egy bugyogó.
DAJKA
Péter.
PÉTER
Jelen.
DAJKA
A legyezőmet, Péter.
MERCUTIO
Rejtsd el az arcát, jó Péter, mert a legyezője az ő szebbik arca.
DAJKA
Adjon Isten jó reggelt, úrfiak.
MERCUTIO
Adjon Isten jó estét, szép hölgy.
DAJKA
Hát már este van?
MERCUTIO
Úgy bizony. Az óra mutatója a te becses pofázmányodon pont éjfélre áll.
DAJKA
Hogy a kórság esne beléd. Miféle ember vagy te?
ROMEO
Olyanféle ember, nemes hölgy, akit az Isten arra teremtett, hogy önmagát zsigerelje.
DAJKA
No ez megadta neki. „Hogy önmagát zsigerelje.” Urak, nem tudnátok megmondani, hol találom az ifjú Romeót?
ROMEO
Én meg tudom mondani. De figyelmeztetlek, az ifjú Romeo, ha megtalálod, már öregebb lesz, mint most, mikor keresed: én vagyok ezen a néven a legifjabb, más híján.
DAJKA
Helyesen beszél.
MERCUTIO
Azaz helytelenül. De éppen ezért szörnyen helyesen beszél.
DAJKA
Ha te vagy az, szeretnék veled négyszemközt beszélni.
BENVOLIO
Még majd vacsorára invitálja.
MERCUTIO
Kerítőnő, kerítőnő. Uccu, ugrasd ki a bokorból.
ROMEO
Mire vadászol megint?
MERCUTIO
Nem nyúlra, barátom. Vagyis afféle vén, szürke nyúlra, amelyikből böjti pástétomot szokás csinálni.
Nyúl a nyúl, hogyha vén is,
Meg is eszem azt én is,
Jó böjti eledel,
De hogyha összeomlik,
Possad, rohadva romlik,
Nem költöm veled el.
Nem jössz haza, Romeo? Ma nálatok ebédelünk.
ROMEO
Mindjárt megyek utánatok.
MERCUTIO
Isten önnel, tisztes matróna. Isten önnel.
(Énekel)
„Tisztes matróna.”
Mercutio és Benvolio el
DAJKA
Vigyen az ördög. Mondd, kicsoda ez a gézengúz szatócs, aki most úgy túladott az ócska portékáján?
ROMEO
Úriember ez, daduskám, csak éppen nagyon szereti hallgatni a tulaj¬don hangját. Azért egy perc alatt annyit összekotyog, amennyit egy hónap alatt se lehet kimondani.
DAJKA
No csak nekem mondjon valamit, én majd megtanítom kesztyűbe dudálni, ha olyan erős is, mint egy tucat ilyen fajankó. Ha pedig magam nem bírok vele, akad más, aki megtanítsa. Koszos lókötője. Én nem vagyok olyan, mint az ő cafkái és macái. (Péterhez) Te meg csak tátod itt a szád, s tűröd, hogy mindenki rám másszon.
PÉTER
Én még sohase láttam, hogy magára valaki is rámászott volna. Ha megpróbálná, egy-kettő kirántanám a gyíklesőmet, afelől nyugodt lehet. Vagyok én olyan legény, mint akárki, mihelyt egy kis parázs verekedés ígérkezik, s a törvény is a pártomon van.
DAJKA
Biz’ isten úgy fölmérgesített, hogy minden porcikám remeg belé. Koszos lókötője. Csak egy szóra, úrfi. Hát amint mondtam, a kis¬asszonyom megkért, jöjjek el, ide hozzád. Meg is hagyta, mit mondjak neked, de azt nem kötöm az orrodra. Csak annyit mondok, hogyha lekapnád a tíz körméről - amint mondani szokás -, az roppant rossz modorra vallana - amint mondani szokás. Olyan fiatalka még a szentem. Ennélfogva ne csavard el a fejét, mert ilyen finom úrikis¬asszonnyal így bánni hitványság és cudarság.
ROMEO
Ajánlj, dadus, kisasszonyod kegyébe. Esküszöm neked...
DAJKA
Ez már derék. Jó, majd megmondom neki. Jaj, Istenem, de boldog is lesz a lelkem.
ROMEO
Hát mit mondasz neki, dadus? Rám se figyelsz.
DAJKA
Hát azt, hogy megesküdtél. Úgy, ahogy úriember szokta.
ROMEO
Rendezze úgy - kérd meg -, hogy gyónni menjen. Ma délután.
Lőrinc barát a cellában föloldja
És összeesket. Fáradságodért, fogd.
DAJKA
Juj, dehogy, egy pennyt se.
ROMEO
Ugyan, dehogyisnem.
DAJKA
Ma délután? Jó, ott lesz a kis úrnőm.
ROMEO
No várj, dadus, az apátság mögött -
Egy óra se - s az emberem is ott lesz,
Hágcsónak ő kötelet visz neked,
Mely boldogságunk büszke árbocára
Röpít föl engem titkos éjszakán.
Ég áldjon, légy hű, megkapod a díjad.
Ég áldjon és ajánlj kisasszonyodnak.
DAJKA
Az Isten áldjon téged is. De várj csak.
ROMEO
No mit akarsz még, drága, jó daduskám?
DAJKA
S hallgat legényed? Az effajta ritka.
Két embernek csak úgy titok a titka,
Ha a másik nem tudja.
ROMEO
Oly hű az emberem, akár a kardom.
DAJKA
Akkor sebaj. Az én kisasszonyom a legédesebb leányka kerek e vilá¬gon. Jaj, Istenem, nemrég még csak pötyögött. A városban van egy nemesúrfi, valami Páris, az roppant szeretne beleharapni, csakhogy az én drágaságom inkább szíveli a békát, a varangyos békát, mint őkelmét. Néha ingerkedem vele, hogy Páris szemrevalóbb fiú, de erre fehérebb lesz, mint a fal, Isten úgy segítsen. Mondd, a rozmaring meg a Romeo egy betűvel kezdődik?
ROMEO
Eggyel hát, dadus. Mind a kettő r-rel. Miért?
DAJKA
Ne bolondozz, te. Romeo az kutyanév. A kutya tesz úgy, hogy: rrr. Az valami másmilyen betűvel kezdődik. De kisasszonyom olyan gyönyö¬rű versikéket tud rólad meg a rozmaringról. Örömöd tellenék belé, ha hallanád.
ROMEO
Ajánlj kisasszonyodnak.
DAJKA
Ezerszer is, ezerszer.
(Romeo el)
Péter.
PÉTER
Parancs.
DAJKA
Péter, fogd a legyezőmet s haladj előttem.
Mindketten el

5. SZÍN szerkesztés

Capuleték kertje. Júlia bejön
JÚLIA
Éppen kilenckor küldtem el a dajkám.
Félóra múlva - mondta - visszatér.
Tán nem találta meg: de megtalálta.
Mily sánta! Ó, a szerelem heroldja
Csak gondolat lehet, mely tízszer oly gyors,
Mint árnyakat űző napfény a dombon:
Ezért galambok vonják a szerelmet.
Ezért van szárnya röpke Cupidónak.
A Nap mai útján a legmagasabb
Oromra hágott, három hosszú óra
Múlt el kilenctől délig - s mégse jön.
Jaj, csak szeretne s forrna ifjú vére,
Fürgén röpülne dajkám, mint a labda.
Szavam hajítaná őt kedvesemhez
És vissza hozzám a szava.
Ki vén, halotti lárva van azon,
Lassú, nehéz, fakó, rest, mint az ón.
Na itt van.
Dajka és Péter jön
Ó, édes dadus, mi újság?
Hát megtaláltad? Küldd el a legényed.
DAJKA
Péter, várj a kapunál.
JÚLIA
Szólj, drága dajkám. Jaj, milyen sötét vagy.
Ha bús a hír, meséld nekem vidáman.
Ha jó, ne rontsd az édes hír zenéjét,
Hogy morcos arccal muzsikálod el.
DAJKA
Fáradt vagyok, hagyj egy kicsit pihennem:
Úgy fáj a csontom, annyit hajszolódtam.
JÚLIA
Add híredet, s odaadom a csontom.
Jöjj hát, beszélj, édes-édes daduskám.
DAJKA
Jézus, de sürgős! Nem tudsz várni kissé?
Nem látod-é, hogy nincs lélegzetem?
JÚLIA
Hát hogyne volna már lélegzeted,
Ha mondhatod, hogy „nincs lélegzetem”?
Hosszabb a mentség, hogy mért késlekedsz,
Mint az a hír, mit ezzel mentegetsz.
No jó-e, rossz-e? Erre válaszolj:
Nyugtass meg engem, jó, vagy rossz a hír?
DAJKA
Na, te ugyancsak szépen választottál. Értesz is te a férfiakhoz. Romeo: mi van azon a Romeón? Igaz, az arca csinosabb, mint akárkié, a lábszára is különb, mint bármelyik úrfié, a keze, a lába nem valami híres, de meg kell adni, senkiéhez se lehet mérni: nem éppen minta¬képe az udvariasságnak, de annyi szent, kezes, mint a bárány. Eredj, kislány, s imádkozzál a jó Istenhez. Hát ti már megebédeltetek?
JÚLIA
Nem, nem. De mindezt tudtam azelőtt is.
Mit mond az esküvőnkről, mit beszél ő?
DAJKA
Hogy lüktet a fejem... ez a bolond fej.
Úgy fáj, mint hogyha mindjárt szétrepedne.
A hátam is, emitt ni - jaj a hátam!
A lelkeden szárad, ha meghalok.
Mert egyre zargatsz, összevissza futtatsz.
JÚLIA
Nagyon, nagyon sajnállak, hogy beteg vagy.
Édes dadám, mondd, mit izent a kedves?
DAJKA
A kedvesed valódi úriember,
Nyájas, csinos, finom, erényes is.
És azt üzenteti - hol az anyád?
JÚLIA
Hol az anyám? Hát benn van a szobában.
Hol volna másutt? Mily furán felelgetsz.
„A kedvesed valódi úriember -
Hol az anyád?”
DAJKA
Jaj, jaj, én Szűzanyám!
Milyen heves vagy. Rajta-rajta, lelkem.
Ez az orvosság sajgó lábaimra?
Máskor magad fuss dolgaid után.
JÚLIA
Minek izélsz - szólj, mit mond Romeo?
DAJKA
Nahát, szabad-e elmenned ma gyónni?
JÚLIA
Szabad.
DAJKA
Akkor szaladj tüstént Lőrinc baráthoz.
Egy férfi vár ott. Asszonya leszel.
Ni, ettől a szótól kigyúlsz azonnal,
A hejehuja vér arcodba szökken.
Menj a templomba. Nékem más utam van,
Hágcsót kapok, melyen a kedvesed
Napszálltakor madárfészkébe mászik.
Mint ronda pesztra lótok szerteszéjjel,
De munkám terhét te viseled éjjel.
Most majd falok, rohanj, hogy révbe juss.
JÚLIA
Az égbe, égbe. Ég veled, dadus. (El)

6. SZÍN szerkesztés

Lőrinc barát cellája.
Lőrinc barát és Romeo bejön
LŐRINC
Az ég e szent kötésre úgy nevessen,
Hogy majd ne korholja késői bánat.
ROMEO
Ámen, ámen. De jöjjön bár a bánat,
Nem éri föl a drága örömöt,
Mit kurta perc ád, hogyha látom őt.
Kulcsold kezünket szent igével össze,
A szerelem-ölő halál hiába ágál -
Elég, ha most enyémnek vallhatom.
LŐRINC
Szilaj gyönyörnek vége is szilaj,
Lázába pusztul el, mint tűz s a lőpor,
Mely csókolódzva hal meg: lásd, a méz is
Csömörletes, mihelyt túlontúl-édes.
S ennen-ízébe zápul el az étvágy.
Lassan szeress s szeretni fogsz sokáig.
Elkésik az, ki sürgeti bokáit.
Itt jő a hölgyed. Ó, ily könnyű láb
Sosem koptatta az örök követ.
Ökörnyálon is járhat a szerelmes,
Mely buja nyári légbe lengedez,
És nem bukik le, mert ábrándja könnyű.
Júlia jön
JÚLIA
Jó estét, én szent gyóntató atyám.
LŐRINC
Kettőnk nevében Romeo köszön majd.
JÚLIA
Én köszönöm, hogy ő nekem köszön.
ROMEO
Ó, Júlia, ha boldogságod oly nagy,
Mint az enyém, s ezt nálam ügyesebb vagy
Hirdetni, édesítsd lehelleteddel
A szomszéd léget; nyelved muzsikája
Beszélje, mily roppant öröm szakadt rám,
Hogy ez áldott találkán összejöttünk.
JÚLIA
Nem szóba, tartalomba van az érzés,
Magára büszke az, nem a diszére,
Ki tudja, mennyi az ő kincse, koldus,
Igaz szerelmed óriásra nőtt
S én már felét se bírnám latba vetni.
LŐRINC
Jertek velem, egykettő végezünk.
Majd részesültök az egyházi kegybe,
Én adlak mindjárt kettőtöket egybe.
Elmennek
Függöny