Római elégia

Római elégia szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Babits Mihály

Ó, mily lelkesüléssel tölt el e klasszikus ország!
       Mily jól értem a Mult és a Jelen szavait!
Itt a tanácsot megfogadom, s naphosszat a régi
       írók könyveiben keresek új örömöt.
Éjjel azonban más tudománnyal foglal el Ámor:
       fél-tanulás mellett kétszeres így a gyönyör.
S nem tanulás-e az is, míg kémlem a drága kebelnek
       formáit, s kezem a karcsu csipőn lesuhan?
Így értem meg a márványt, szellemem összehasonlít,
       lát a tapintó kéz, látva tapintgat a szem!
Így ha nehány órát ellopna napombul a kedves,
       éjjeli órákkal kártalanít pazarul.
S nem mindég ölelünk, olykor csevegünk is okossan,
       s míg ő szúnnyad, ezer gondolatot szövök én.
Sok versem született így édes oldala mellett
       és a hexameter ütemeit remegő
ujjam az ő hátán olvasta ki. Lágyan aludt ő,
       s halk lélekzete, míg szívemig ért, zene lett.
Ámor eközben a mécsre vigyázott, s római költők
       éjeit álmodván vissza, magában örült.