Philine
Ne sirassa méla ének
A szép éjjeli magányt,
Inkább örülj, lány, az éjnek,
Melyet az ég kedvre szánt.
Mint a nő a férfié lett
S nem egész, csak ő vele,
Ugy az éj a fele élet,
Még pedig a szebb fele.
A zajos nap bármit hozhat,
Csak gyönyör-megszakitó.
Legfeljebb ha szórakoztat,
Másra ugyan nem való.
De ha éji órák csendjén
Édes mécsvilág dereng,
És ajk ajkhoz közeledvén
Szerelem és tréfa leng;
Ha, ki máskor csak úgy vágtat,
Ámor, a szilaj hamis,
Örvend, hogy késkedve játszhat'
Csekély ajándékkal is;
Ha a boldog szeretőknek
Szépet szól a csalogány,
Mi raboknak, epedőknek
Jajként hat fülébe tán, ─
Hogy csüggsz órád mutatóján,
Míg a kettő összeér,
S lassan tizenkettőt szólván
Biztos éjt s gyönyört igér!
Hát ha hosszú nap leverne
Jó szivem, nyugodj bele:
Minden napnak megvan terhe,
S minden éjnek öröme.