Olvasókönyv

Olvasókönyv szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Dóczy Lajos

Legfurcsább sok furcsa könyv közt
A szerelem könyve.
Végigolvastam figyelve:
Pár lap öröm ─ mily kevés!
Füzetszámra szenvedés.
Nagy szakasz a válás.
Viszontlátás kis fejezet,
Töredék csak. Kötet a bú,
Hosszú magyarázatokkal
Végtelenbe nyujtva.
Igazad van, óh Nisámi!
Ki old meg megoldhatatlant?
Szeretők, ha végre
Ujra találkoznak!

                  *

Igen! Ez volt a szem, a mely rámtekintett,
Igen! Ez az ajk, mely csókkal telehintett.
Ez a vékony derék, ez az öblös lágyék,
Melyért édenből is az ember kivágynék!
Álom-e, hogy itt volt? Lehet-e, hogy eltünt?
Igen, itt volt s egygyé forrott testünk, lelkünk.
Nekem adta magát, s leköté, még szökve
Egész életemet magának örökre.

                  *

Kedves, ah, most szoros féken,
Mint rab börtön falain,
Ugy tapadnak szabad légben
Néked dalolt dalaim.
De az idő-áradatban
El nem tünnek én velem,
Minden soruk halhatatlan,
Örök, mint a szerelem.

                  *

Mi gond az, mi szivembe csap?
A lét rövid s hosszú a nap.
Vágyik a szív ─ ki mondaná,
Hogy égbe-e, vagy máshová?
Békét e szív sohase hágy,
Magától elszakadni vágy,
S ha eljut a lány kebleig,
Az égbe ért és aluszik.
De már viszi az élet-ár,
Onnan meg lelke hazajár,
Nyer, veszt, bont avagy összetűz,
Magával mind bolondot űz.