Nemezis (Johann Wolfgang von Goethe)
Ha széltiben dühöng a gyilkos járvány,
Bölcs ember nem megy háza udvarán túl.
Így ment maradtam sok influenzátúl,
Társalkodásból magamat kizárván.
Ámort magát, bár sohse hagyott árván,
Hálátlanúl kerűltem és galádúl ─
S így óvakodtam sok kadencziátúl,
Mely nyög a négyes rímsor szörnyü jármán.
De már a bosszu reám feni kését.
S a nemesis földön, vizen keresztűl
Követi a kicsinylőt, öklét rázva ─
Hallom a fúriák gúnynevetését,
Hogy már egészen kivett az eszembűl
A szerelem és a sonettek láza.