Nagy gyónás
| Nagy gyónás szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Dóczy Lajos |
Komoly szóra hívlak ma,
Ti nemes barátok;
Ritka ez a hangulat,
Nosza, használjátok!
Jó szándékkal voltunk tele,
Csakhogy füstbe ment a fele.
Hadd pirítsak rátok!
Könnyít bűnös lelkeken
Az őszinte bánat.
Gyónjuk meg fővétkeink'
S lesz talán bocsánat.
Tévedésink tengerébűl
Fölmerűlve lelkünk épűl
S tisztább létre támad.
Hát kivalljuk: Néha bíz'
Ébren álmadoztunk,
Sokszor habzott ott a bor,
S mi inni haboztunk.
Elszalajtva pásztor-órát
Édes szép ajk röpke csókját,
Szóban áradoztunk.
Hallgattunk, ha czívisek
Hülyén kerepeltek,
Mennyei költészeten
Kritikát miveltek,
Percznyi boldog mámor ellen,
Melytől üdűl szív és szellem,
Nagyképűn kikeltek.
Kérünk absolutiót
S igérjük tehátlan,
Már csak arra törni, mi
Dús, erős, hibátlan.
Gyáva fél-erényt megvetni,
Épet, szépet, jót szeretni
S néki élni bátran.
Pugrist, ha még úgy papol,
Filiszternek hívni,
Bor-csatát nem gyűszüvel,
De kupával vívni,
Szerelmet nem esdni szemmel,
Hanem tüzes érzelemmel
Duzzadt ajkról szívni.