Lunához
1768.
Napsugár testvére te,
Bús szerelem hasonmása,
Kinek képét köd varázsa
Ezüst fénnyel vonja be!
Halk lépted a merre jár,
Nyílnak nap nem látta telkek,
Ébrednek az elhalt lelkek
S én - s az éjjeli madár.
S mint bűvös szemed kutat,
Messze távol lesz közellé.
Oh, emelj föl magad mellé,
Valósítsd meg álmomat!
S kéjlehellő kedvesét
Lássa a kóbor levente,
Mint felűlről éjjelente
Te is gyakran megleséd.
Tiszta látás gyönyöre
Ír lesz a válás sebére.
Sugaraid' egybe téve,
Szemem már élesb leve.
S látom ah, a vánkoson
Leplezetlen' nyugvó szépet -
S mint Endymjon hajdan téged,
Hullámzó keblére von.