Hatem
Tolvajt csinál az alkalom?
Dehogy! A tolvaj ő maga.
Ellopta, a mi nyugalom
S szerelem bennem még vala.
És néked, néked adta mind,
Mit őrzék éltem kincseként
S koldus szivem most rád tekint
S csak tőled várhat lét-reményt.
De már karbunkulus szemed
Fényéből int az irgalom
S biztat, hogy csókod' közepett'
A megujúlást várhatom.