Hatás a távolba

Hatás a távolba
szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Dóczy Lajos

A királyi teremben sok gyertya lobog,
S a királyné szól: Hamar, apród!
A kártya keverve, a koczka forog,
S nincs pénzem. Hozd el a zacskót;
Ott lesz valahon
Kis asztalomon!
Fut az ifjú, meg sem is állván,
Csak a palota távoli szárnyán.

Szép hölgy ugyanakkor sörbétet evett
A királynő oldala mellett.
S oh isten, a findsa két rétre repedt,
Oh, hogy ezt megérnie kellett!
Gyalázat! Oda
A drága ruha!
S fut a dáma, meg sem is állván,
Csak a palota távoli szárnyán.

S jövet íme az apród ott látja magát
A hölgygyel hirtelen szemben.
Még senki se' tudta, de éveken át
Voltak sóvár szerelemben.
S oh üdv! Oh rég'
Várt gyönyörüség!
Egymás kebelére borúltak,
A csókba majd belefúltak.

De végre eléglik. Szobái felé
Fut a hölgy. A tömegen által
Furódik az ifju úrnője elé
Sörbét festette kabáttal.
Az észrevevé,
Mily gyanus a lé,
Mindenről tudva, mi' fán nő,
Mint a sábai ősi királynő.

S hopmesternőjét hívja elő.
S szól: Kedves fejdelem-asszony,
Több ízbe' vitatta, nincs szellemerő,
Mely helyből messzire hasson?
S mi itt van, amott
Sose hagyna nyomot,
S hogy messzire hatni a csillag
Büvölő súgári se bírnak?

S im a mézes ital, melylyel mi imint
Itt megtöltöttük a tálkát,
E fiúnak, ki messze szaladt odakint
Pocsékká tette kabátját!
Végy új kaputot!
S mert módot adott,
Példát hogy idézzek ügyemnek,
Az árát én fizetem meg.