Emberiség határai
szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Kazinczy Ferenc

   Ha régi-korú
Hatalmas atyánk
Szelid kezével
Tolongó fellegekből
Áldó villámait
Szórja a földre alá:
Öltözetje legalsó
Prémet tisztelettel
Csókolom én,
S szívem ő iránta
Háládattal eltelik.

   Mert istenekkel
Össze ne mérje
Ember magát.
Ha felkapaszkodik
S homlokával elér
A csillagokig:
Ingó talpa néki
Meg nem áll sehol,
S kedvökre játszanak
Szél s felleg vele.

   Ha velős bokája
Az ingni nem tudó
Földön mégáll:
A tölgynek lombos
Bérczéig fel nem ér,
Sem a hová
Felnyúl a bor ága.

   Miben különböz
Isten és halandó?
Abban, hogy amannak
Számtalan hullám
Tolong előtte;
Egy örök folyam!
De minket a hullám
Fellök, s a hullámban
Elsűlyedünk.

   Éltünket picziny
Gyűrű keríti be,
S számos nyomok
Fűződnek állandóan
Léteknek örök
Lánczaira.