Bácsmegyeinek öszveszedett levelei/Bácsmegyei Marosihoz 6
| ← Bácsmegyei Marosihoz | Bácsmegyeinek öszveszedett levelei szerző: Kazinczy Ferenc Bácsmegyei Marosihoz | Bácsmegyei Marosihoz → |
Köszönöm barátságodat, hogy elmétlen lépésemet mentegeted, s miatta egyedül a magával tehetetlen szerelem hevét vádlod. Bár mások is ugyanezt tennék; úgy sok szeretetlen itéletek maradnának el, s a tettek a magok való színekben jelennének meg, holott mostan kiki a maga szíve s érzése szerint itél, s tulajdon hidegsége szerint mérsékli az idegen tántorodás grádicsait.
Az én széplelkü onkelem nékem többet külde mint kértem, s egy levelet teve ajándéka mellé, egy levelet, barátom, a milyetént az atyám testvérétől, a milyetént az én második atyámtól lehetett várnom. Olvasd tulajdon szavait: „Te nékem, kedves Nevőm, oly kérést tevél, melyen talán minden fel fogott volna akadni, de nem én. Nekem az fölötte kedves, mert meggyőzött a felől a mit mindenkor vártam, óhajtottam, hogy szeretsz, s hogy bennem határtalan bizodalmad vagyon. Imhol a mit kértél, s túl azon még annyi, egyéb szükségeidre. Az én kedves emlékezetű bátyám fia, kinek minden cselekedetein nemesség tündöklött, nem élhet azzal nem szép czélra; s ez okból nem kivánom tudni mire fordítatott.”
E levél engem annyira megaláza, s cselekedetemnek alacsonyságát velem annyira érezteté, hogy tisztemnek érzém megvallani neki válaszomban, hogy mind kegyére, mind jó ítéletére érdemetlen vagyok, mert kevésbe mult, hogy az ifjúság tüze azt velem fölötte nemtelen módon nem vesztegetteté el. Kértem őtet, a legszívesb esdekléssel kértem, ne vonja meg tőlem szeretetét, mivel úgy is eléggé szerencsétlen vagyok. — Mostan ismét várom levelét, s kibeszélhetetlen a nyugtalanság, melyben élek.
Körültem szomorú minden. Ha elfonnyadott ábrázt látok, azt hiszem, hogy azt szerencsétlen szerelem fonnyasztja, s magányomban gyakorta kesergem az emberek inségeit. Puszta előttem a világ, mióta nincs nekem ő, a szeretett! Befutok minden kertet, minden társaságot, hogy bajomat elszórhassam, de szívem bár mely nyilva volt is, mig egyedül valék, ismét bezáródik, mihelyt emberre akadok. Hasztalan keresek itt barátot, kinek keblében kínjaimat kiönthessem. Egy-két jó embert itt is találtam ugyan, de ők nem ínyem szerint valók; sugorgó gonddal élnek egy napról más napra, s a mi idegeiket meg nem rándítja, a mi őket meg nem rázza, azt nem érzik. Nincs érzékek a szerencsétlen szerelem kínjai iránt. Ti, egyedűl ti vagytok, kedveseim, a kik nekem mind azt, a mit elvesztettem, kipótolhatjátok, — az egész világot! Nincsit! — Írj kérlek, ne hagyj sokáig várnom leveled után. Úgy vagyok mint a ki térdig érő homokpusztán sippadoz, s szomjúzom a vigasztalást, mint az elalélt bujdosó a forrás vizét. Írj minél elébb, barátom! Tudod mely bér várja azt, a ki epedő barátjának egy ital vizet nyújt.