Bácsmegyeinek öszveszedett levelei/Bácsmegyei Marosihoz 10
Az onkelem parancsolja, hogy hozzá menjek ki. Fölakadt e kifejezésemen: „úgy is elég szerencsétlen vagyok,” s azt kívánja, hogy tudassam vele bajomat, s ő segíteni fog. — Mely határtalanul szeret engem ez a tiszteletet érdemlő ember! mint érzi, mintha egyenesen magát bántaná valami engem ér! — Mely derék portéka az emberi szív, ha az idétlen egyengetések által el nem rontatott! De ha erőltetni akarod, úgy jársz vele mint az érlelt gyümölcscsel. A természet nagy alkotója mind belé nyomta azt az anyagba, melybe ülteted a fát, a mi a gyümölcs megérlelésére szükséges s termése annál ízletesb lesz, minél kevesebbé mesterkélsz körülte. Ám nézd a leányt, ki távol a városi sokaságtól, magának hagyva nevekedik falun, egy bölcs és gondos anya szemei előtt; mely ártatlanság, a mely szent fedtelenség s szinetlen rény mosolyg neki szemeiből, mely természeti kellem vagyon mozdulatain, minden cselekedetén. — Szívünknek piperés formálása egy bizonyos és józan értelemben, gyakorta rontó féreggé vál, mely a legkecsegtetőbb virulmányt is elemészti, mely magát a legteljesb gyümölcsbe is berágja.