Az öröm
1767.
Elnézem a partról, hogy libben elő
Bokrokbul a sokszinü szitakötő,
Gyönyörűség lesni a tarka szinét,
Hogy váltva világos és váltva sötét.
Kékből pirosba játszik,
Pirosra zöldnek látszik,
Mint a Chaméleon.
Bár jönne közelébb,
Akkor látnám, mi szép.
De repked, csapkod, nem pihen...
No most! megszáll a fűzeken.
Megvan - meg! Kezemben itt.
Nézem közel... Oh ég!
Bús, szürke, tompa kék. ─
*
Igy jár, a ki szétszedi örömeit!