Az életmentő
1774.
Elpártolt tőlem kedvesem,
Nem bírtam élni elhagyottan.
Egy folyóvíz mellé futottam,
Folyt, folyt a víz nagy sebesen.
Ott álltam mintegy részegen,
Kétségbeesve, hánykolódva.
Majd beleestem a folyóba,
Az egész föld forgott velem.
Egyszerre hang szólt, bájoló -
Háttal fordúltam arra épen;
Így szóla égi szózatképen:
Vigyázz, mert mély ám a folyó.
E hangra elfutott a hő,
Mert nézem s rám szép lány kacsinta.
Mi a neved? Nevem Katinka.
Katinka! Jó vagy, szép, dicső!
A sír szélétől visszarántsz.
De ez az élet nékem semmi,
Ha nem akarsz te magad lenni
A léthez fűző rózsaláncz.
Meggyóntam néki s szép Kató
Pirúlt és részt vett keservemben.
Megcsókolám őt, ő is engem,
S halálról nincs azóta szó.