Allegória

Allegória szerző: Charles Baudelaire, fordító: Tóth Árpád

Odatartozik a gyönyörű nők sorába,
Gazdag nyaka körül haja lecsügg borába,
Szerelmek karmai, lebujok mérgei
Gránitbőrét simák s tompák megsérteni...
A Halálon nevet, a Mámor néki gyarló,
E két szörny keze, mely csupa köröm és sarló,
Rontó játékain megkíméli e test
Fenséges vonalát, a büszkén egyenest.
Jár istennő gyanánt, pihen, mint női szultán,
A gyönyörökben ő igazhitű muzulmán,
S tárt karja óblibe, mely közt keble dagad,
Szemével csalja a halandó ifjakat.
Hiszi és tudja jól, noha szűz méhe meddő,
(Meddőn is a világ örök szüksége lett ő),
Hogy a test szépsége fenséges adomány,
S minden vad bűnre csak bocsánat kél nyomán.
Nem tudja, hogy mi a Pokol s a Tisztitótűz,
S ha majd az óra jő, mely a vak éj felé űz,
A Halál arcába mint egy ma született
Gyermek néz, kiben nincs bűnbánat s gyűlölet.