Alapigék orphikus értelemben

Alapigék orphikus értelemben szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Dóczy Lajos

ΑΙΜΩΝ, Jellem.

A mint a perczben, mikor létre jöttél
A bolygó-kör köszönté a napot,
Úgy s az irányban nőttél és fejlődtél,
Mint lételed első lökést kapott.
Ez vagy, ez léssz! Magadtól hjába szöknél,
Jós ige ez, meg nem másíthatod,
S nincs kor s erő, a melyek szétszakítnák
Az élve fejlő, ős veretü mintát.

ΤΥΧΗ, az Esetleg.

De majd kijátsza a szigoru gátat
Egy bennünk s vélünk játszó változás.
Társúltan élsz, van példa, mely reád hat,
És úgy cselekszel, mint akárki más.
Az élet koczka, s ha forogni láttad
S játéknak űzöd, nem vagy tán hibás.
De közben érik az idők gyümölcse,
S a lámpa szikrát vár, mely lángra költse.

ΕΡΩΣ, Szerelem.

És jön a láng. Az égből jön, a melybe
Fölmenekült a sívárság elűl.
Jön lenge szárnyon, üdítést lehelve,
S tavaszt teremt halántékid körűl;
Jön, megy, száll föl s le mint a tavasz pelyhe,
S a szív majd elszorúl, majd üdvözűl.
Van olyan, mely határtalanba széled,
De a java mindíg csak egynek élhet.

ΑΝΑΓΚΗ, Kényszerűség.

De mégis csak a csillag vezérelhet ─
Hiába szándék, föltét, akarat.
Látjuk, csak azt akartuk, a mit kellett,
És kényszer vitt a kény szine alatt,
Tilos, mit a szív legjobban kedvellett,
A vágy s szeszély nem dönt meg érczfalat.
S míg azt hiszed, szabaddá lettél szinte,
Szükebb rabságban élsz, mint eleinte.

ΕΔΠΙΣ, Remény.

De van, mitől, bár érczfalad nem mozdúl,
Lehúll a gyűlöletes börtön zára.
Egy tündér ─ őt nem ejti senki foglyúl ─
Feléd lebeg: röptének nincs határa ─
Ködfellegen, fagyasztó viharon túl
Visz szárnya ─ szenvedőt nem hágy magára.
Isméred! Ott van mindig körülötted.
Egy szárnycsapás, s évezredek mögötted!