A szövetség dala

A szövetség dala
szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Dóczy Lajos

A hányszor sorsunk jót ád,
Szerelmet s telt pohárt,
Zengjük együtt e nótát:
A szövetség dalát.
Mert egygyé innen-onnan
Egy isten vezetett,
Éleszszük mind ujonnan
E mennyei tüzet.

Lobogjon hát a jókedv,
Melytől szív szívhez forr,
És szítsa lángunk' ó nedv,
E nemes, ősi bor.
S kit csókunk mint vendéget
Körünkbe befogad,
Lásson ó szövetséget,
Mely mindig új marad.

E körbe vaj' ki léphet,
Kit öröm nem hevit?
Éljünk, mint hű testvérek,
Szabad világot itt.
Itt szív a szíven csünghet,
Hűség az egy szabály,
S nem bántja víg frigyünket
Kicsinykedő viszály.

Adott nekünk egy isten
Hályogtól ment szemet,
Mely bármily szél legyintsen,
Nyílt és vidám lehet.
Bogarat nem kergetve.
Kedvünk tisztán lobog.
Finnyás szokást megvetve
Keblünk fennen dobog.

Így a szük élet-ösvény
Naponként tágasabb,
Kedvünket gát nem kötvén,
Mind magasabbra csap.
Mi semmitől sem félünk,
Bármint forg a világ,
Örökké együtt élünk.
Mint szíves czimborák!