A hűtelen fiú
Egy vakmerő galád fiú
Frankhonból hazatérve
Kis árvalánynyal összebú,
Oda is űl ölébe.
Szeretgeti, ölelgeti,
Tréfál, hogy így-úgy, elveszi,
S végül kereket oldott.
Megtudva ezt a barna lány
Átkozta a szerencsét,
Sírt, kaczagott egymás után
És így kiadta lelkét.
A hűtlen haja égnek áll,
E percztől nyugtot nem talál
Nyeregbe kap s csak vágtat.
Lovát vaktában sarkalá,
Próbálja venni utját
Éjszakra, délre, föl, alá,
De el nem éri nyugtát.
Hét nap, hét éjjel kóborog -
Az ég dörög, villám lobog,
A víz nyeli a partot.
Egyszerre, mint villám czikáz,
Rálel egy csonka várra,
Lovát megköti és bemász',
Hogy az esőt kivárja,
S a mint motoszkál s tapogat,
Rendűl a föld lába alatt
S zuhan száz ölnyi mélybe.
S hogy fölocsúdt, előtte ott
Három kis mécses lengett.
Utána tört, botlott, futott,
De az távolba engedt.
Így végig pinczén, gádoron,
Lépcsőn, nyirkos sikátoron
Viszi a három mécses.
Egyszerre nagy terem ragyog,
Sorjában ezer vendég,
Ezer koponya vigyorog:
Kezdődik az ünnepség!
S ott áll fehérben a leány,
Megfordúl, arcza halovány
S reá néz - - -