A cserfa-király

A cserfa-király
szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Dóczy Lajos

Ki vágtat az éjen, a viharon át?
Lován viszi atyja kicsinyke fiát.
Karjába szorítja, ne törje nyereg,
Köpenyébe borítja, ne érje hideg.

Mért bújsz, fiam? Ijjeszt az éji homály? ─
Nem látod, atyám? Az a cserfa-király!
Koronás feje, hosszu palástja van. ─
Csak ködfoszlány az, én fiam! ─

«Te édes gyermek, jöszte velem!
«Sok tarka virág van ligetimen.
«Tudok csudaszép játékokat ám!
«Aranyos köntösbe öltöztet anyám.» ─

S nem hallod, atyám, nem hallod, atyám,
Mit súg a fülembe a cserfa-király? ─
Ne félj, fiam! Fiam, ne félj!
A száraz avarban zizzen a szél. ─

«Te drága fiúcska, hadd vigyelek el!
«Leányaim várnak estére, jövel!
«Leányim az éjeli tánczvezetők,
«Dédelve, danolva ringatnak el ők.» ─

Atyám, oh atyám ─ s nem látod emitt
A cserfa-király leányait? ─
Látom, jól látom ─ fiam, csak aludj!
A ködben a fűzek szürkéllenek úgy.

«Szeretlek, akarlak szép termetedér'
«S ha nem jösz akarva, erőszakom ér.» ─
Atyám, hozzám ért! Atyám, megállj!
Rám tette kezét a cserfa-király! ─

Megborzad az apa, sarkalja lovát,
Nyöszörögve karolja kis gyermeke át.
Hogy elérik az udvart, kitetszik a hold ─
Ölében a gyermek halva volt.