55. szonett
Márvány s aranyozott fejedelmi emlék
Nem éli túl hatalmas énekem’;
Azokra az időktől szenny gyülemlék,
Mit itt neved mindegyre szebb leszen.
A vészt hozó harcz szobrokat ledönt,
Falat leront a lázadás tövig;
De Mars vasát, s a harczi láng-özönt
A te hired s neved nem félhetik.
Irigy mindent felejtés, zord halál,
Mind, mind hijába szállnak szembe véled:
Hired a legkésőbb korig fenáll,
Mig a világra jő a vég itélet.
Igy élsz – mig új életre kelsz jövőben –
E dalban és szerelmesek szemében.