48. szonett
Mily gonddal óvtam, hogyha útra keltem,
Hű zár alatt minden csekélyemet,
Hogy megmaradjon nékem illetetlen,
S a csalfaság ne vessen rá kezet.
De te, kihez mind semmiség e kincsem,
Oly édes vígasz, mint búnak mi nagy,
Kinél szivemnek drágább gondja nincsen:
Minden silány tolvaj zsákmánya vagy.
Szekrény csupán téged nem zára el
Hol óva légy; de szemem úgy tekint
Mint azt, kinek hű zára e kebel
Hol ki- s bejársz kényed-kedved szerint.
De féltlek, el lészsz itt rabolva mégis:
Tolvaj lesz ilyen árért a hűség is.