144. szonett
Van két szerelmem, egy jó s egy gonosz,
Mely két szellem gyanánt körüllebeg;
A jobbik angyal férfi, szép; s a rosz
Egy asszony, ennek arcza oly rideg.
S hogy ez megnyerjen a pokolnak engem,
Jobb angyalom’ tőlem csábítva hivja;
Elrontaná – ördöggé téve – szentem’
És tisztaságát hévvel egyre vivja.
S már tartsam ezt is éltem ellenének?
Nem mondhatom még, csak gyanítom annak.
Elhagytak, egymással szövetkezének,
S úgy látom egymásnak poklába’ vannak.
E kétségnek csak az fog vetni véget
Ha majd a jobbik a rosztól elégett.