139. szonett
Ne várd hogy én mentsem ki a hibát
Mit szívem ellen szíved elkövet;
Ne a szemed sebezzen, ámde szád,
Nyíltan s ne csellel győzz le engemet.
Ám mondd ki, más az kiért szíved ég,
Csak – hogyha látlak – félre ne kacsints;
Sebezni már hatalmad is elég,
Szükség tehát a csalfa cselre nincs.
De védlek: ah, jól tudja azt szerelmem,
Szép fürtei minő veszélyesek,
S azért fordítja rólam mások ellen
Hogy ellenek gyanánt ott sértsenek.
De oh ne tedd! a kínt egyszerre vedd el,
S már félhalottat ölj meg szép szemeddel.