101. szonett
Szólj, renyhe múzsa, méltán sujt-e vádja:
Szépről s igazról hallgat éneked?
Igaz s szép, kedvesemnek mind sajátja,
S az vagy te is, mi legfőbb dísz neked.
Felelj, vagy ekkép megfelelni hisz’sz tán:
»Igaznak saját színe ád becset;
Legjobb a legjobb önmagába’ tisztán,
S nem kell a szépnek szépítő ecset.«
S te néma lennél, mert nem kell dicsérni?
Ne mentsd így hallgatásod’; rajtad áll,
Hogy őt segítsd arany sirját tulélni
És nyerni hírt mely századokra száll.
Tedd, múzsa, tiszted’; én foglak tanítni,
Hogy a jövő olyannak lássa mint mi.