Útravaló (Goethe)
A fényes szemtől elszokjam tehátlan,
Melyből szemeim boldogságot szívnak?
Hajthatlan az, mit földi sorsnak hívnak!
Tudtam és megdöbbenve félre álltam.
De már gyönyört most másban sem találtam,
S bucsút mondottam régi vágyaimnak;
Alig maradt szükségeimből írmag:
Szükségét csak az ő szemének láttam.
Hát félre bor, tivornya, ivás-evés,
Álom és kényelem! Magány se rettent -
Kerűlöm mind, a miben kedvem tellett.
Így nyugton járhatok. Mi kell, a kevés,
Az mindütt van; s a nélkülözhetetlent
Mindig magammal hordom: a szerelmet.