Ázsiai titkok, ázsiai emberek/III
[ 30 ]
Harmadik fejezet.
Az elsülyedt város.
Hak ügyessége az úszásban nagyon érdekes fölfedezést tett lehetővé a tó déli részén. Egyik napon egy értékes termométer, amellyel a különböző mélységek hőfokát mértük, eloldódzott a zsinórjáról és lesülyedt a mélybe. Hak azonnal levetkőződött és beugrott a vízbe. Többszörös mély alámerülés után sápadtan és ijedten jött vissza a csónakhoz. Ez nagyon meglepett bennünket, mert azt hittük, hogy Hak nem ijed meg a világon semmitől. Miután végre bemászott a csónakba, megnyugodott és hozzákezdett kalandja elbeszéléséhez:
— Amikor az imént alámerültem, egyszerre különös sötétség vett körül. Éreztem, hogy közel vagyok a fenékhez, de semmit sem tudtam megkülönböztetni. Kern tudtam megmagyarázni, hogy ez mit jelent. De szemem csakhamar [ 31 ]megszokta a félhomályt és láttam, hogy mintha két magas szikla közt lettem volna. Amikor közelebb mentem, teljesen szögletes lyukat vettem észre. Egyszerre csak azt láttam, hogy ajtó volt ez vagy ablak és hogy ezek a kövek falnak voltak a részei. Az ablakon át fölismerhettem a szemben levő falakat és egy várnak részeit… és azután…
Iszonyodás fogta el, arca még halványabb lett.
— De hát mit láttál? — nógattuk.
— Emberi csontvázat láttam. Közel állott a falhoz és ide-oda himbálta magát, mintha egyik lábáról a másikra ugrált volna…
— Bizonyos vagy benne, hogy igazán láttad ezt?
— Olyan világosan láttam, mint ahogyan önt látom, — mondta levegő után kapkodva. — Megesküszöm a lelkem üdvösségére.
Egy ideig naponta lementünk erre a helyre és megkíséreltük, hogy szemünkkel behatoljunk a Szira komor, titokzatos mélyébe, de a tó sűrű vizében nem tudtunk semmit sem fölfedezni.
Később azonban egy tatár kereskedőtől megtudtuk, hogy az a legenda járja a Szira-tóról, hogy egy nap alatt keletkezett. Ez a kereskedő egy öreg vak és csaknem süket tatár asszonyt kerített elő a számunkra, aki egy ezüstrubelért ezt beszélte el nekünk:
— Azon a helyen, amelyet most a Keserü-tó[1] borít, valamikor az ouigur-tatárok egyik városa volt, akik Közép-Ázsia nagy részén uralkodtak. A városban volt egy templom, amelyben nehéz, szent jelekkel borított kő alatt amaz uralkodók utolsójának a holtteste pihent. A nagy Dzsingisz-khán valamennyi férfit megölte, hogy kipusztítsa az ouigurokat a földről. Ekkor darabokra tört a kő az ouigurok utolsó khánjának sírján és megjelent a khán szelleme és így szólt:
— Ouigurok anyái, asszonyai és leányai! Sírjátok a gyűlölet és az átok könnyűit, mert eljött népetek utolsó napja!
[ 32 ]Az ouigur asszonyok engedelmeskedtek e parancsnak és Dzsingisz harcosai, akik vidámságot, éneket és táncot várva ezektől az asszonyoktól, akik karcsúak és hajlékonyak voltak, mint a nád, feleségül vették őket, csak könnyben úszva látták őket és csak átkozódást hallottak tőlük; erre vad haragjukban minden asszonyt meggyilkoltak. De ezeknek a holttestei is tovább sírtak és könnyeik akkora áradattá dagadtak, hogy a völgy, amelyben a város épült, megtelt keserű vízzel és eltűnt benne a város. Most eltemetik Szira-Kul hullámai, a Szira-Kulé, amelynek fölszínét néha vihar korbácsolja, ha lenn a mélyében az egykor hatalmas és bátor ouigurok utolsó ura gyűlölettől megmérgezve, dühöngeni kezd.
Ez a monda jellegzetes ázsiai legenda, de kétségtelenül fiatalabb, mint ama város romjai, amelyeket a derék Hak a Szira fenekén látott.
Martianoff kiváló orosz utazó jelentései megemlítik, hogy a Szira fenekén tatárok házak és falak romjait látták. Mint már említettem, a Szira-völgy tektonikus átváltozó processzusok behatása alatt áll és a tó feneke hirtelen emelkedéseknek és sülyedéseknek van alávetve. Egyáltalán nem lehetetlen tehát, hogy ilyen emelkedés után nehány tatár ház és a part egy része eltűnt a vízben. A tatárok az elsülyedt házak maradványait láthatták a vízben és azután mesemondóik közt lassanként képződött ez a legenda, mert az ázsiaiak szeretik a romantikus, titokzatos mesét és a szürke mindennapi élet gondjai után szükségük van rá a pihenés óráiban.
— És az emberi csontváz, amely ide-odahimbálódzott a vízben? — kérdeztük egymást.
Erre a kérdésre közvetetten választ kaptunk, amikor visszaemlékeztünk a csinos tatár nő szomorú elbeszélésére azokról a szerencsétlen rabszolga asszonyokról, akik idejönnek a Szira partjára és mélyében szabadulást keresnek az étet elviselhetetlen bilincseitől. Talán e szerencsétlenek egyikének holttestét sodorták a Szira hullámai az elsülyedt város romjai közé, ahol lábánál fogva e helyzetben fogva tartva, mint csontváz ott van már sok, sok év óta, a haldokló tó [ 33 ]mélyében, ahol a baggiatoák az utolsó életformákkal küzdenek és nem tudják, hogy már ők is halálra vannak ítélve.
Nekünk európaiaknak mindez olyan érthetőnek, olyan egyszerűnek, olyan lehetségesnek látszik. De Ázsia tágas vadonjában, amelyet ennek a világrésznek gyermekes elfogulatlansága és babonasága vesz körül, romantikusan, titokzatosan és megrendítően hat.
- Megjegyzés
- ↑ Tatárul: Szira-Kul. A tóban levő nagytömegű glauber- és magnéziumsó keserűvé teszi a vízét.