Wikiforrás:Blokkolási irányelvek

A blokk egyike azoknak a technikai eszközöknek, amikkel a kitiltásoknak érvényt lehet szerezni. A blokkokat használjuk a vandalizmus, a botok és a helytelen felhasználónevek elleni védekezésül is.

A blokkoknak három dologra vonatkozhat:

Az adminisztrátorok képesek ezek bármelyikét bármennyi időre blokkolni, de követniük kell ezt az irányelvet.

Mikor kell blokkolni szerkesztés

A blokkokat a leggyakrabban a vandalizmus elleni védekezésre használjuk, és arra, hogy a kitiltásoknak érvényt szerezzünk. Vannak más, ritkább szituációk is, alább ezeket is felsoroljuk. Hacsak nincs másképp megjelölve, a blokknak (kezdetben) 24 óráig kell tartania.

Vandalizmus szerkesztés

Az adminisztrátorok, ha úgy ítélik jónak, blokkolhatják azon IP címeket, amiket a Wikiforrás elleni vandalizmusra használnak. Statikus IP esetén az ilyen blokk kezdetben 24 óráig tart, ismételt próbálkozások esetén növelhető legfeljebb egy hónapig. Számos ökölszabály van, ami segíthet az adminoknak a blokk időtartamának eldöntésében; ezek egyike sem hivatalos irányelv. Az alkalmi vandálokat általában egyszer figyelmeztetni kell a blokk előtt, de ez kihagyható, ha a vandalizmus a Wikiforrás lejáratását vagy valamilyen propaganda hirdetését szolgálja. A részleteket a Mi a teendő vandalizmus esetén cikkben olvashatod.

Azok a bejelentkezett felhasználók is blokkolhatóak hasonló időtartamra, akik a vandálkodáson kívül semmi mást nem csinálnak. Azokra a felhasználókra azonban, akik vegyesen követnek el vandalizmust és rendes szerkesztéseket, nem vonatkozik ez az eljárás.

A blokkolás csak az ismétlődő vandalizmus esetén alkalmazandó, egyedi esetekre nem.

Visszaállítások szerkesztés

Az adminok blokkolják azt, aki megsérti a három visszaállítás szabályát, azaz háromnál többször állítja vissza ugyanazt az oldalt 24 órán belül. Ha egyszerre többen sértik meg a szabályt, az adminoknak minden résztvevővel szemben egyformán kell eljárniuk. Célszerű a blokkolt felhasználót a vitalapján értesíteni a blokkról, mellékelve a difflinkeket, amik bizonyítják a szabálysértést. Az e szabály alapján blokkolt adminnak, tilos feloldania önmaga blokkolását.

Kitiltások szerkesztés

Azokat a felhasználókat, akiket kitiltottak, rendszerint blokkolják is. Ha bebizonyosodik, hogy egy azonosító egy korábban kitiltott felhasználó „reinkarnációja”, az azonosítót blokkolni kell. A részletes magyarázatért lásd a Zoknibáb szócikket. Az ilyen blokkok majdnem mindig vitát keltenek.

Anonim és nyílt proxyk szerkesztés

Az adminisztrátorok belátásuk szerint blokkolhatják az anonim proxykhoz tartozó IP-ket (és rendszerint meg is teszik, lásd [1]).

Bomlasztás szerkesztés

Az adminok, ha úgy látják jónak, blokkolhatják azokat az IP címeket, amikről bomlasztják, megzavarják a Wikiforrás rendes működését. A megfelelő irányelvekben egyértelműen meg kell határozni, hogy mi számít bomlasztásnak – ilyen lehet például más felhasználók aláírt szövegének megváltoztatása, vagy szándékosan félrevezető szerkesztések írása. A felhasználókat figyelmeztetni kell, hogy megsértik az irányelvet, mielőtt a blokkolásra sor kerülne. Dinamikus IP-k esetén az ilyen blokkolás 24 óráig tart; statikus IP esetén kezdetben 24 óráig, de ismételt szabálysértések esetén kiterjeszthető legfeljebb egy hónapra.

Az adminok azokat az újonnan bejegyzett azonosítókat is blokkolhatják, belátásuk szerint tetszőlegesen hosszú időre (akár végleg is), amikről sok bomlasztó szerkesztést követnek el. A Wikiforrás irányelvek kijátszására létrehozott zoknibábokat permanensen blokkolni kell. Ezek a szabályok csak ismétlődő bomlasztás esetén használhatóak, egyetlen szerkesztés alapján nem szabad blokkolni. Nem blokkolhatóak e szabály alapján azok a felhasználók sem, akiknek vegyesen végeznek bomlasztó és hasznos szerkesztéseket. A bomlasztásért blokkolt felhasználók reinkarnációit is blokkolni kell, ha továbbra is bomlasztó viselkedést tanúsítanak, vagy a szerkesztéseikből feltételezhető, hogy azt fognak tanúsítani. (Például azt írják, hogy „NEM TILTHATSZ KI!!!!!!!”, vagy hogy „KÜZDJÜNK A CENZÚRA ELLEN!!!!”.) Az ilyen blokkok általában sok vitát eredményeznek.

Felhasználónevek szerkesztés

A Wikforrás azonosítókra vonatkozó irányelve szerint a provokatív, sértő, szándékosan megtévesztő vagy más módon helytelen felhasználónevek nem megengedettek, és szükség esetén az adminok blokkolhatják a hozzájuk tartozó azonosítókat, hogy kikényszerítsék a névváltoztatást. A blokk szövegben szerepelnie kell a blokk okának, és egy linknek arra az oldalra, ahol a felhasználónév elfogadhatóságát megvitatták. Ha az azonosítóhoz már tartozik felhasználói lap, azon is fel kell tüntetni a blokk tényét és magyarázatát. Ha még nem létezik az oldal, nem érdemes emiatt létrehozni. Ebben az esetben figyelni kell arra, hogy a felhasználó IP címe ne maradjon blokkolva. Amikor a felhasználó legközelebb szerkeszteni próbál, az IP-je automatikusan blokkolódik (és a blokklistán egy ilyen üzenet jelenik meg: Az általad használt IP-cím autoblokkolva van, mivel korábban a kitiltott "ProvokatívFelhasználóNév" használta..). Ilyenkor a felhasználó IP-jéről el kell távolítani a blokkot, hogy tudjon belépni és szerkeszteni az új nevével.

Ha egy azonosítót vandalizmusért és nem megfelelő usernévért blokkoltak, az automatikus blokkot nem szükséges eltávolítani.

Utánzás szerkesztés

Azokat a felhasználóneveket, amiknek a segítségével a tulajdonosuk egy másik felhasználónak próbálja kiadni magát, azonnal és végleg blokkolni kell. Ilyen esetekben sem kell eltávolítani az IP autoblokkot. Ha valaki csak az aláírásában használja megtévesztő módon egy másik felhasználó nevét, azt előbb figyelmeztetni kell, és ha nem reagál, blokkolni.

A blokkolás előtt meg kell győződni róla, hogy az utánzó valóban rosszindulatú, és nem csak véletlen hasonlóságról van szó. Ehhez többnyire elég a józan ész használata. Ha a vélt utánzó vandálkodik, megtámad más felhasználókat, vagy egyéb rosszindulatú viselkedést mutat, akkor minden további nélkül blokkolható. Ha értékes szerkesztéseket végez, akkor fel kell hívni a figyelmét a névhasonlóságra, és megkérni, hogy változtasson nevet.

„Nyilvános azonosítók” szerkesztés

Nyilvános azonosítókat (olyan azonosítókat, amiket több ember, vagy akár bárki használhat) nem használunk a Wikiforrásben. Az azonosító lényege, hogy a reputációt összekapcsolja a személlyel. A nyilvános azonosító használatával az egyik felhasználó a másik által szerzett reputációt „magára véve” cselekedhet. Ezt elkerülendő, és mivel az anonim szerkesztés lehetősége és az új azonosítók létrehozásának egyszerűsége miatt semmi szükség nincs rájuk, a nyilvános azonosítók nem megengedettek. (Régebben az angol Wikipediában használtak nyilvános azonosítókat bizonyos „hivatalos” szerepek elvégzésére, de ezt a módszert később elvetették.)

Ha kiderül, hogy egy azonosító nyilvános (például közzétették valahol a jelszavát), az véglegesen blokkolható, egy figyelmeztető üzenettel, hogy a nyilvános azonosítók használata nem megengedett.

Alternatív megoldásként (amihez még admin se kell) egyszerűen meg is lehet változtatni a jelszót.

Botok szerkesztés

Mint az a Wikiforrás:Bot szócikkben le van írva, a botok futtatásához előzetesen engedélyt kell kérni a Wikiforrás vita:Bot oldalon, és a botnak be kell tartania bizonyos alapvető elveket. Az adminok kitilthatják azokat a botokat, amik nincsenek engedélyezve, vagy nem megfelelően viselkednek. Az ilyen blokk (kezdetben) 24 óráig tart – ez elég idő ahhoz, hogy a bot üzemeltetője válaszolni tudjon.

Szerkesztőket veszélyeztető személyes támadások szerkesztés

Az adminok blokkolhatják azt, aki szavaival vagy tetteivel veszélyeztet más szerkesztőket, például politikai, vallási vagy más üldözésnek teszi ki őket a kormány, a munkaadójuk vagy bárki más felől. Az ilyen blokkot alkalmazó adminnak (nem feltétlenül nyilvánosan) értesítenie kell az Arbitration Committee-t és Jimbo Wales-t, hogy mit tett, és miért. Lásd: Kerüld a személyes támadásokat. Ilyen intézkedésre ritkán kerül sor.

Nem irányelveken alapuló blokkolások szerkesztés

A fenti lista nagyjából kimerítő felsorolása az olyan szituációknak, amikor az irányelvek alapján a egy adminisztrátor blokkolhat.

Bár ritkán fordul elő, mégis lehetnek olyan szituációk, mikor egy felhasználó már olyan mértékben élt vissza a szerkesztői közösség türelmével, hogy egy adminisztrátor úgy blokkolja, hogy erre a meglévő irányelvek szigorúan véve nem adnak lehetőséget. Azok az adminisztrátorok, akik nem az irányelvekben leírtak szerint blokkolnak, biztosak kell, hogy legyenek abban, hogy a közösség széleskörűen támogatja az adott blokkolást.

Mikor nem használható a blokkolás szerkesztés

A fenti lista általános vélekedés szerint a kimerítő listája azon helyzeteknek, amik blokkolást igényelnek. Semmilyen más helyzetben nem szabad blokkolni, hacsak nem támogatja a közösség az eljárást. Különösen tilos blokkolás segítségével előnyt szerezni egy lexikoncikk vitájában, vagy önblokkolással kikényszeríteni egy wikivakációt (bár az utóbbi egy időben bevett szokás volt). Hasonló okból az admin nem blokkolhat olyasvalakit, akivel éppen vitában áll. (ez az adminok alacsony száma miatt egyelőre nem alkalmazható) Az adminoknak – hacsak nem biztosak abban, hogy tudják, mit csinálnak – nem szabad saját magukat blokkolniuk (például egy "vakációt" kikényszerítendő), mert az ebből eredő autoblokkok más felhasználókat is érinthetnek (lásd a következő fejezetet).

A blokkolás hatásai szerkesztés

A blokkolt felhasználók továbbra is látják a Wikiforrás minden oldalát, de a „szerkeszt” linkre kattintva egy üzenet jelenik meg, ami jelzi, hogy a felhasználó blokkolva lett, és elmagyarázza, mi a blokkolás oka, és hogyan lehet a blokk feloldását kérni. Ez az oldal tartalmazza a blokkot aktiváló adminisztrátor indoklását is.

A blokk lejáratának időpontját a blokk aktiválásakor megadott lejárati idő határozza meg, ami lehet „infinite” vagy „indefinite”, azaz végtelen is (ilyenkor a blokk addig érvényes, amíg kézzel le nem veszik).

Amikor egy blokkolt felhasználó szerkeszteni próbál, akkor az az IP amiről próbálkozik „autoblokkolódik” hogy ne szerkeszthessen névtelenül vagy egy másik név alatt. Az autoblokkolás belső lejárata 24 óra, ami azt jelenti, hogy még ha a felhasználó állandóan ki is van tiltva, az autoblokkolás csak a hozzáférési próbálkozása utáni 24 órára vonatkozik.

Vedd figyelembe, hogy a blokkolás a szerkesztésen túl semmi más lehetőségedet nem gátolja: továbbra is tudsz cikkeket olvasni, módosítani a figyelőlistádat és használni a beállításaidat. A adminisztrátorok és bürokraták továbbra is tudják használni saját lehetőségeiket: Blokkolhatnak vagy feloldhatják azokat, visszaállíthatják a vandalizmust, adminná tehetnek másokat, stb. Ha egy adminisztrátort vagy bürokratát tartalmi okok miatt blokkoltak, (például a három visszaállítás megsértése miatt), akkor nagyon kell arra vigyáznia, hogy ezen lehetőségeket ne használja a kérdéses cikk(ek)ben, mert ez akár a speciális jogkörének ideiglenes felfüggesztését is maga után vonhatja azért, hogy biztosítsuk, hogy ez nem történik meg ismét.

Véletlen blokkolások szerkesztés

Ha dinamikus IP címed van, előfordulhat, hogy nem tudsz szerkeszteni, mert az aktuális IP címedet korábban egy vandál vagy egy kitiltott felhasználó használta, és ezért blokkolták. Ilyenkor a legegyszerűbb megoldás, ha IP-t váltasz. Ha ez nem lehetséges, kérd meg az egyik adminisztrátort, hogy vegye le a blokkot.

Akkor is előfordulhat, hogy tévedésből blokkolnak, ha egy kitiltott felhasználót vagy egy közismert vandált utánzol, vagy úgy csinálsz, mintha vandálkodnál. Ha el akarod kerülni, ne csinálj ilyet.

Hogyan kell blokkolni szerkesztés

Az adminoknak egy blokk létrehozásához az eszközmenün át elérhető Speciális lapok közül a „Block a user/IP address”-t kell kiválasztania. Ez a Speciális:Blockip lapra viszi őket, ami tartalmazza a további utasításokat. A Speciális:Blockip lap a friss változtatásoknál a be nem jelentkezett felhasználók neve mellett megjelenő [block] linken át is elérhető.

Az indoklás, amit az adminisztrátor beír, meg fog jelenni a blokkolt felhasználónak, amikor az szerkeszteni próbál, és a blokkolási naplóban és a blokkok listájában is megejelenik. Az indoklásban is ugyanúgy működnek a linkek és a sablonok, mint bárhol máshol.

A büntetések időtartamát GNU standard formátumban kell megadni, ami a tar kézikönyvben megtalálható. Az ott leírtak mellett az időtartam lehet „infinite” vagy „indefinite” is, ilyenkor a blokk végleges, csak akkor szűnik meg, ha egy admin kézzel feloldja.

Ha nem adsz meg lejárati időt, hibaüzenetet fogsz kapni.

Tartományok blokkolása szerkesztés

Néha előfordul egy vandál vagy egy „problémás” szerkesztő, akinek már számos IP-jét blokkolták, mindig újabb és újabb IP-ken tér vissza. Erre megoldás lehet az általa használt teljes IP tartomány blokkolása, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy az ilyen blokkok valószínűleg más szerkesztőket is érintenek. Ezért tartományokat csak akkor szabad blokkolni, ha a zavaró viselkedés elég súlyos és gyakori ahhoz, hogy a megállítása megérje a rendes szerkesztők átmeneti kizárását is. Ennek megítélése az adminisztrátorra van bízva, aki az érintett felhasználók várható számát figyelembevéve dönt.

A tartományra vonatkozó blokknak, ha sor kerül rá, a lehető legrövidebbnek kell lennie. A tartomány-blokkolást nehéz helyesen használni, mert érteni kell hozzá a bináris aritmetikát. Az implementációból adódóan be kell tartani bizonyos megkötéseket, például a blokkolt tartomány méretének kettő-hatványnak kell lennie, a tartomány első és utolsó címének pedig a méret többszörösének. A részleteket lásd a Range blocks szócikkben.

Blokk feloldása szerkesztés

A Special:Ipblocklist oldal tartalmazza az összes pillanatnyilag blokkolt IP-t és felhasználónevet. Az adminoknak mindegyik mellett megjelenik egy [unblock] link. Miután rákattintottál, írd be a blokk feloldásának indoklását, majd kattints az Unblock this address gombra.

A rendszer nem akadályozza meg, hogy az adminok feloldják saját magukról a blokkot, de ezt tenni szigorúan tilos. Ha egy admin úgy érzi, hogy alaptalanul blokkolták, kérje a feloldást a blokkoló admintól, valamelyik másik admintól, vagy a levelezőlistán.

Az adminok feloldhatnak egy felhasználót a blokk alól, ha:

  • Ennek az irányelvnek a megsértéséért lettek blokkolva.
  • A blokk okafogyottá vált.
  • A blokk tovább tart a kelleténél.
  • Ha a blokkolt személy e-mailban felkér egy szerkesztőt, kérésének megindoklásával, és a felkért szerkesztő javaslatot tesz a feloldásra. Ilyenkor a többségi szavazat alapján a kérelmező blokkolása rövidíthető, feloldható.

A blokkok feloldására nincsenek egyszerű és pontos irányelvek, ezért a „más esetekben” pont. Az adminoknak a józan eszükre és az ítélőképességükre kell támaszkodniuk. Részletekért és további útmutatásért lásd a Wikiforrás:Vitatott blokkok oldalt.

Lásd még szerkesztés

  • Irányelvek A Wikiforrás irányelvei és útmutatói...
  • Segítség Felhasználók munkáját segítő lapok...
  • Wikiforrás Mi is a Wikiforrás, hogyan működik, egyéb lehetőségek és szabályok...