Tusakodás (Kazinczy Ferenc)

Tusakodás szerző: Kazinczy Ferenc

Reményem eltűnt – mint mikor a torony
Lámpája az éjnek vad zivatarja közt
    Ellobban és a csüggedőket
        A habok újra veszélyes örvény

S egekbe nyúló förgeteges sziklák
Közzé ragadják. – Oh ti hatalmasok!
    S te, te nagy és jó Jupiter, ki
        Teljesedésre hozod tilalmat-

Nem szenvedő végzéseiket! tehát
Hiába bízánk bennetek? hasztalan
    Nyujtánk fel újabban könyörgő
        Összeredőlt kezeket felétek?

Méltatlanoknak még soha nem leve
Az égiektől támogató segéd.
    Tűrd a mit illik tűrnöd; itt lesz
        A gonoszokra kemény fenyítő.

Bizonynyal itt lesz! néha sietve jön,
Sántítva többszer, s hozza kezében az
    Élesre fent pallost, s az ingó
        Csésze sülyed, s bukik a hitetlen.

Villogj te nékünk, mennyei Jó-Tanács,
S vezérlj az éjnek kétes homályi közt.
    Ím lobban a láng, a homály fut!
        Lelkem, örülj, közelít az óra.