Trienti Káté/XIII. Kelemen pápa levele
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
XIII. Kelemen pápa levele
XIII. Kelemen pápa levele tisztelendő testvéreihez a patriárkák-, prímások-, érsekek és püspökökhöz.
Tisztelendő testvérek! Üdvözletet és apostoli áldást.
Az Ur telkének művelésében, mire Istennek intéző gondviselése rendelt, semmi sem igényel oly éber gondot és folytonos szorgalmat, mint, az elhintett jó magnak, t. i. a Krisztus Jézustól és az apostoloktól vett és reánk szállott kath. tannak megőrzése: hogy, ha tunya henyélés és lomha tétlenségből elhanyagoltatnék, az emberi nem ellensége, mig a munkások alusznak, föléje konkolyt ne hintsen; mert ez állal megtörténnék, hogy az aratás idején több lenne a tűzre vetendő, mint a csűrökbe gyűjtendő. A szenteknek egyszer adatott [1] hit megőrzésére ugyanis hathatósan buzdít szent Pál, intvén Timoteust, hogy a letett jó kincset őrizze;[2] mert veszedelmes idők[3] következnek, minthogy az Isten házában vannak gonosz emberek[4] és hitegetők is, kiknek segítségével az alattomos kisértő a vigyázatlanokat oly tévelyekkel törekszik megvesztegelni, melyek az evangeliomi igazsággal ellenkeznek. Ha pedig az Isten egyházában, a mi többször megtörténik, bizonyos gonosz vélemények támadnak; ezek jóllehet egymással egyenesen [ 4 ]ellenkeznek, abban mindazáltal megegyeznek, hogy a katholikus hit tisztaságát némikép megszeplősitik; két ily ellenség között a legnagyob óvatosság mellet is felette nehéz a mi tanításunkat úgy felállítani, hogy egyik előtt se látszassunk hátrálni, hanem Krisztus mindkét ellenségét egyképen kerülni és kárhoztatni. És néha a dolog olyan, hogy az ördögi hamisság az igaznak némi színével, álczázott hazugságokkal könynyen leplezi magát, midőn az állítások értelmét csekély hozzáadással vagy változtatással megrontja és a vallás tételét, mely üdvöt eszközlende, néha finom átmenet által halált hozóvá teszi.
Azért ezen sikamlós és szűk ösvényektől, melyeken bukás nélkül alig lehet megállni vagy haladni, óvni kell a híveket, különösen a tudatlanokat és együgyüeket: de nem járatlan utakon kell a juhokat a legelőre terelgetni, még a katholikus hittudósok némely véleményét sem kell eléjük terjeszteni: hanem a katholikus igazságnak legbiztosabb jelét, a tan egyetemességét, régiségét és összhangzását kell kiemelni. Továbbá, minthogy a nép nem mehet[5] fel a hegyre, melyre leszállt az Isten dicsősége, és ha a látás határát átlépi, elvesz, a tanítók kötelessége mindenfelől kijelölni a határokat a népnek, hogy azokon kívül, a mik az üdvösségre szükségesek vagy felette hasznosak, egyébről szó se legyen, és a hívek az apostol szavának hódoljanak: „Ne bölcselkedjetek azon túl, mint kell bölcselkedni, hanem bölcselkedjetek józanul.”[6]
Ezeket belátván a római pápák, a mi elődeink, minden gondjukat arra fordították, hogy nemcsak a sarjadzó tévtanoknak minden csiráit az egyházi átok [ 5 ]éles fegyverével kiirtsák, hanem némely lábrakapott véleményeket is elfojtsanak, melyek vagy megakadályozzák elterjedésükkel a keresztény népben a hitnek dúsabb gyümölcsét vagy a tévtanhoz való közelségök által a hívek ártalmára lehetnének. Miután tehát, a trienti szent zsinat azon eretnekségeket, melyek akkor az egyház világát elhomályositani megkísértették, kárhoztatta, és a katholikus igazságot, a tévelyek ködét mintegy szétoszlatva, tisztább fénybe helyezte, és a midőn ugyanazon elődeink belátták, mikép az egyetemes egyháznak ama szent gyülekezete oly bölcs belátással és páratlan mérsékeltséggel élt, hogy azon vélemények kárhoztatásától, melyeket az egyházi tudósok tekintélye támogatott, tartózkodott: ugyanazon szent gyülekezet szándéka szerint egy más munkát akarlak készíttetni, mely az egész tant magában foglalja, melyre a híveket oktatni szükséges, és a mely minden tévelytől tökéletesen ment legyen. E könyvet római Káté neve alatt nyomtatásban közrebocsátották, a miért kettős dicséretre méltók. Mert abban mind az egyháznak közös és minden tévelytől ment tanát összefoglalták, mind arra a népet nyilván oktatni világosan parancsolták, ekkép Krisztus Urunk parancsának hódolván, ki meghagyá az apostoloknak:[7] „A mit nektek sötétben mondok, mondjátok el fényes nappal, és a mit fülbesugva hallotok, hirdessétek a tetőkről;” egyszersmind jegyese, az egyház ama szavainak engedelmeskedvén: „Jelentsd meg nekem, kit az én lelkem szeret, hol nyugszol délben;”[8] mert a hol nincsen dél és hiányzik ama fénylő világosság, melyben az igazság tisztán felismerhető, ott a hamisság az igazsághoz való hasonlatossága miatt könnyen [ 6 ]hitelre talál, a homályban az igazságtól nehezen levén megkülönböztethető. Tudták ugyanis, hogy azelőtt is voltak és ezután is lesznek, kik a juhokat csábítgatják és a bölcsesség és tudomány dúsabb legelőivel kecsegtetik, a kikhez számosán seregeinek, mivel a lopott vizek édesebbek s a titkon adott kenyér kedvesebb.[9] Nehogy tehát az egyház elcsábbittatva olyanok nyomdokin bolyongjon, kik maguk is tévelyegnek, az igazságban megállapodásra nem jöhetvén, mindig tanulván[10] és az igazság ismeretére soha el nem jutván: azért a r. Kátéban csak azokat akarták világosan és érthetően kifejtve a keresztény nép elé adni, melyek az üdvösségre szükségesek és igen hasznosak.
De ezen, nem kis fáradsággal és szorgalommal összeállított, közmegegyezéssel helybenhagyott, és legnagyobb dicsérettel fogadóit könyvet a lelkipásztorok kezeiből majd egészen kivette az újdonság szeretete, más és más kátét hozván létre, melyek a rómaival össze sem hasonlíthatók, a miből két rossz származott; az első az, hogy majdnem megszűnt a tanítás egyformaságának összhangja, és a tudatlanokra nézve a botránynak egy neme idéztetett elő, úgy hogy azok már többé nem látszottak önmagok előtt egy nyelvüeknek, egyféle beszédüeknek;[11] a másik pedig, hogy a katholikus igazság előadásának több és különféle egyenetlen módjaiból versengések, ezekből pedig, minthogy az egyik Apolló, másik Péter, ismét más Pál követőjének mondogatta magát, a kedélyek meghasonlása és nagy egyenetlenségek származtak, mely szomorú villongásoknál Isten dicsőségének kisebbítésére semmi veszélyesb, a gyümölcsök megsemmisitésére, [ 7 ]melyeknek a keresztény oktatásból a hívekre kell háramlaniok, semmi károsabb nem lehet. Hogy tehát az egyháztól e kettős bajt valahára elhárítsuk, szükségesnek ítéltük visszatérni oda, honnét némelyek oktalanul, mások büszkeségből is, hogy az egyházban bölcsebbeknek látszassanak, a hivő népet már régen elvonták, és jónak láttuk a lelkipásztoroknak ismét ugyanazon római kátét nyújtani: hogy a mely módon hajdan a katholikus hit megerősödött, és a hívek az egyháznak — mely az igazság oszlopa[12] — tanában megszilárdultak, ugyanazon módon vonattassanak el most az uj véleményektől is, melyek sem egyetértésen, sem régiségen nem alapulnak. És hogy e könyv könnyebben megszerezhető, és a hibáktól, melyek a kiadók tévedéséből becsúsztak, tisztább legyen, azt annak nyomán, melyet a mi elődünk V. sz. Pius a trienti zsinat határozatából közrebocsátott, minden kitelhető szorgalommal fővárosunkban ismét kinyomatni elrendeltük, mely ugyanazon szent Pius parancsából a nép nyelvére fordittatva, és nem sokára kiadatva, hasonlag a mi meghagyásunkból nyomtatásban újólag világot látand.
Hogy tehát ezen, a keresztény társadalomnak legterhesebb szakában az istentelen vélemények tőreinek elhárítására, és az igaz és józan tudománynak terjesztésére és megszilárdítására a mi gondoskodásunkból és szorgalmunkból nyújtott legalkalmatosabb segédszert a hívek elfogadják, ezt eszközölni Tisztelendő Testvérek, a ti kötelességtek. És azért ezen könyvet, melyet mint a katholikus hit és keresztény fegyelem zsinórmértékét, hogy a hittudomány előadásának módjában is meg legyen az egyetértés, akartak [ 8 ]a római pápák a lelkipásztoroknak nyújtani, nektek Tisztelendő Testvérek! most különösen ajánljuk, és titeket az Urban egyszersmind buzgón intünk, hogy azt a népeknek a katholikus igazságra való oktatásában minden lelkipásztorral alkalmazásba vetessétek, hogy mind az oktatásban az egység, mind a szeretet és lelki egyetértés megőriztessék. Mert a ti kötelességtek híveitek nyugalmáról gondoskodni; mert a püspöknek kötelme: őrködni, nehogy valaki dicsvágyból és kevélységből, az egység kötelékeit széttépve, szakadásokat idézzen elő.
Azonban semmi, vagy bizonyára igen csekély hasznot fog hozni e könyv, ha azok, a kiknek azt a hallgatókkal megismertetni és azok előtt fejtegetni tisztjükben áll, a tanításra magok is kevésbé alkalmasok. Azért felelte szükséges, hogy a katholikus hittudománynak tanítására oly egyéneket válaszszatok, kik nemcsak a szent dolgok ismeretével bírnak, hanem még inkább, kik alázatossággal, és a lelkek megszentelésében való buzgalommal és szeretettel lángolnak.
Mert az egész keresztény fegyelem nem a szavak bőségében, nem a vitatkozás cselfogásaiban, nem is a dicséret és a dicsőség hajhászásában, hanem az igazi és akaratszerinti alázatosságban áll. Mert vannak, kiket nagyobb tudomány tüntet ki, de a többiek társaságától elkülönöz, és minél többet tudnak, az egyetértés erényétől annál inkább elpártolnak, kiket maga a Bölcsesség, az isteni Ige int: „Legyen só bennetek[13] és békeség legyen közöttetek: mert úgy kell a bölcseség savát bírni, hogy azzal a felebarát szeretete megőriztessék, és gyengeségei orvosoltassanak. Ha a bölcseség szeretetétől és felebarátjok felől való [ 9 ]gondoskodástól viszálykodásra térnek, a sót béke nélkül bírnák, nem ajándokul az erényre, hanem okul a kárhoztatásra; minél bölcsebbek, annál gonoszabbul vétenek; az ilyeneket kárhoztatja sz. Jakab apostol mondása ezen szavakkal: „Ha keserű irigység van bennetek, és visszavonás sziveitekben: ne dicsekedjetek, és ne hazudjatok az igazság ellen.[14] Mert nem onnan felülről származó bölcseség ez, hanem földi, állati, ördögi. Mert a hol az irigység és visszavonás, ott az állhatatlanság és minden gonosz cselekedet. Az onnan felülről való bölcseség pedig először tiszta, azután békeszerető, szerény, engedékeny, a jókkal egyező, teljes irgalommal és jó gyümölcsökkel, nem ítélő tettetés nélkül való.”
Midőn tehát Istent alázatos szívvel és töredelmes lélekkel kérjük, hogy szorgalmunk és fáradozásunk törekvéseire kegyességének és irgalmának hőségét áraszsza, nehogy az egyenetlenség a hivő népet megzavarja, és hogy a béke köteléke és a lélek szeretete által mindnyájan egyek legyünk, dicsérjük és magasztaljuk az egy ISTENT és a mi Urunkat JÉZUS KRISZTUST, üdvözlünk titeket Tisztelendő Testvérek szent csókban, és mindnyájatokra, nem különben egyházaitok minden híveire apostoli áldásunkat szeretetteljesen adjuk.
Kelt Castelgandolfoban Junius hó XVI-ik napján MUCCLXI. pápaságunk III-ik évében.