Trienti Káté/MÁSODIK RÉSZ. VIII. FEJEZET.

← MÁSODIK RÉSZ. VII. FEJEZET.

Trienti Káté
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
MÁSODIK RÉSZ. VIII. FEJEZET.

HARMADIK RÉSZ. I. FEJEZET. →

VIII. FEJEZET.

A házasság szentségéről.

I. Miért kell a lelkipásztoroknak szorgalmatosan ügyelni arra, hogy a keresztény nép a házasság mivoltát és szentségét ismerje?

Minthogy a lelkipásztorok feladata a keresztény nép boldog és tökéletes életére törekedni, fölötte óhajtaniok kellene azt, a mit az apostol kívánt, így írván a Korinthusiakhoz:^[1] „Akarnám, hogy mindnyájan úgy lennétek, mint én”, t. i. hogy mindnyájan a megtartóztatás erényét kövessék; mert a hívekre nézve mi sem lehet nagyobb boldogság e földön, mint ha a lélek a világ semmiféle gondjától sem zavartatva, lecsillapítván s megfékezvén minden testi kéjt, a jámborságra való törekvésben és a mennyeiek fölötti elmélkedésben nyugszik meg. De mivel „mindenkinek, ugyanazon apostol tanúsága szerint, tulajdon ajándéka van Istentől, egynek ugyan igy, másnak pedig amúgy” és a házasság nagy s fönséges ajándékokkal van fölékesitve úgy, hogy igazán és tulajdonképen a kath. egyház többi szentségei közé számláltatik és Urunk a menyegző ünnepélyességét saját jelenlétével tisztelte meg: eléggé kitűnik, hogy a házasságról szóló tant elő kell adni, annál inkább, mivel tudjuk, hogy mind sz. Pál, mind az apostolok fejedelme nemcsak a házasság méltóságáról, hanem kötelmeiről is több helyen tüzetesen írtak. Mert a Szentlélektől ihlettetve igen jól értették, mily nagy és sok haszon származik a keresztény társadalomra, ha a hívek a házasság szentségét megismerik és sértetlenül megőrzik; ellenben ha azt nem tudják vagy elhanyagolják, igen sok és nagy nyomorúság és kár háramlik az egyházra. Mindenekelőtt tehát ki kell fejteni a házasság mivoltát és jelentőségét; mert miután a bűnök sokszor a jónak látszatát viselik, azon kell lenni, hogy a hívek a házasság álarczával megcsalattatva, lelküket undoksággal és elvetemedett bujasággal be ne mocskolják: azért hogy e dolgot jól kifejthessük, a szó jelentésén kell kezdenünk.

II. Miért fejeztetik ki ama sz. kapocs ezen szavakkal: matrimonium, conjugium, nuptiae?

„Matrimonium”-nak azért mondatik, mivel a nőnek fökép azért kell férjhez mennie, hogy anyává legyen, vagy mivel magzatot foganni, szülni, nevelni az anya tisztje. „Conjugium”-nak is neveztetik, mivel a törvényes nő a férfival úgy szólván egy jármot vesz magára. Ezenkívül „nuptiae”-nek, mert sz. Ambrus^[2] szerint a lányok szemérmetesség okáért befödték magokat: a mi egyszersmind azt jelentette, hogy férjeiknek magokat alávetni s nekik engedelmeskedni tartoznak.

III. Mi a házasság?

A hittudósok megegyező véleménye szerint így határoztatik meg: „A házasság egy férfinak és egy nőnek, mint törvényszerű személyeknek házastársi összeköttetése, fölbonthatatlan életközösségre.” Hogy ezen meghatározás részei érthetők legyenek, ki kell fejteni, hogy, ámbár a tökéletes házasságban mindez megvan: a belső beleegyezés, a külső, szavakkal kijelentett szerződés, a lekötelezés és kötelék, mely azon szerződésből származik és a hitvesek közösülése, miáltal a házasság bevégzett lesz: mindazáltal ezek közöl semmi sem tartozik tulajdonképen a házasság mivoltához és lényegéhez, mint azon lekötelezés és kapocs, mely ezen szóval „összeköttetés” fejeztetett ki. Hozzá adatik pedig „házastársi” azért, mivel a szerződések egyéb nemei, melyekkel férfiak és nők vagy pénzért vagy más jutalomért egymás kölcsönös segélyezésére magokat lekötelezik, a házasság fogalmától távol vannak. Azután mondatik: „mint törvényszerű személyeknek,” mert a kik a törvények által a házasságtól eltiltatnak, házasságra nem léphetnek és, ha lépnek, házasságuk nem érvényes. Mert például, a kik negyedik fokig vérrokonságban vannak és az ifjú a tizennegyedik, a leány a tizenkettedik év előtt, mivel ez a törvényekben megállapított kor, törvényes házasság kötésére nem alkalmasak. A mi pedig az utolsó helyen áll: „fölbonthatlan életközösségre ez a feloldhatatlan kötelék természetét fejezi ki, melylyel a férj és feleség összeköttetnek.

IV. Miben áll főkép en a házasság lényege?

Ezekből kitűnik, hogy a házasság mivolta és lényege ama kötelékben áll. Mert ha ezt más jeles férfiak meghatározásai látszatra a beleegyezésbe helyezik, mint, midőn a házasságot a férfi és nő közti megegyezésnek mondják: ezt úgy kell venni, hogy maga a beleegyezés a házasság létesitő oka, mint az atyák a florenczi zsinatban tanították.^[3] Mert a lekötelezettség és kötelék csak a beleegyezés és szerződésből származhatik.

V. Milyen beleegyezés szükséges a házasságban és hogyan kell azt kijelenteni?

Mindenekelőtt szükséges, hogy a beleegyezés a jelen időre vonatkozó szavakkal fejeztessék ki. Mert a házasság nem egyszerű átadás, hanem kölcsönös szerződés; és innen van, hogy csak egyiknek beleegyezése a házasság megkötésére elégséges nem lehet, hanem a beleegyezésnek a kettő között kölcsönösnek kell lenni. Már pedig világos, hogy a kölcsönös beleegyezés kijelentésére szavak szükségesek: mert ha csak a benső megegyezésből minden külső kijelentésre házasság jöhetne létre, akkor ebből az is következni látszanék, hogy, midőn ketten, kik egymástól távol levő s különböző helyeken vannak, a házasságba beleegyeznek, mielőtt akaratát egyik a másiknak vagy levél vagy hírnök által kijelentette volna, igazi és érvényes házasságban volnának összekötve; a mi mégis mind az észszel, mind a sz. egyház szokásával és határozataival ellenkezik.

VI. A kölcsönös megegyezés, ha a jövőre vonatkozó szavakkal fejeztetik ki, nem létesíti a házasságot.

Helyesen van pedig mondva, hogy a beleegyezésnek a jelen időre vonatkozó szavakkal kell kifejeztetnie; mert, a melyek a jövő időt jelentik, azok által a házasság nem köttetik meg, hanem csak megigértetik. Azután, a mi leendő, az még nem létezik: a mi pedig nem létezik, csekély vagy semmi szilárdsággal és állandósággal sem bír. Azért senki házassági joggal még nem bir azon asszony iránt, kinek ígéri, hogy nőül veszi; s nem is teljesítette azonnal, a mit ígért, ámbár köteles szavát tartani: s ha nem teszi, szószegőnek ítéltetik. Ellenben a kit a házassági frigy mással összeköt, ha utóbb megbánja is, mindazáltal a megtörténtet megváltoztatni, érvénytelenné és meg nem történtté nem teheti. Minthogy tehát a házassági lekötelezés nem puszta ígéret, hanem olyan átruházás, mellyel a férfi a nőnek, és viszont a nő a férfiúnak valósággal jogot ad testéhez: azért szükséges, hogy a házasság a jelen időt jelentő szavakkal köttessék, melyeknek ereje a kimondás után is megmarad, és a férjet s feleséget feloldhatatlan kötelékkel összekötve tartja.

VII. Ha szemérem vagy más akadály miatt a belegyezés szavakkal ki nem fejeztetik, intés és más jelek pótolják a szavakat.

De a szavak helyett intés és más jelek, melyek a benső megegyezést világosan jelentik, elegendők lehetnek a házasságra, sőt maga a hallgatagság is, midőn a leány szemérmetességből nem felel, hanem helyette a szülők beszélnek.

VIII. Az igazi házasságra az elhálás nem kívántatik.

Ezek szerint tehát fejtsék ki a lelki pásztorok a hívek előtt, hogy a házasság mivolta és lényege a kapocsban és lekötelezésben áll, s az említett módon kijelentett beleegyezésen kívül, hogy igazi házasság legyen, az elhálás szükségképen nem kívántatik; mert kétségtelen, hogy első szüleink is a bűn elkövetése előtt, mikor, a sz. atyák tanúsága szerint, köztük testi közösülés nem történt, igazi házasság által voltak összekötve. Azért mondották a sz. atyák, hogy a házasság nem az elhálás, hanem a beleegyez által jő létre, a mit sz. Ambrus^[4] is ismételt „a szüzekről” irt könyvében.

IX. Hányfélekép tekinthető a házasság?

Ezek kifejtése után meg kell magyarázni, hogy a házasság két szempontból tekintendő. Mert vagy mint természetes összeköttetést, (mivel a házasság nem az emberek találmánya, hanem a természet intézménye) vagy mint szentséget kell tekinteni, melynek mivolta a természetes dolgok állapotát fölülhaladja. És mivel a kegyelem a természetet tökéletesíti, („mert nem előbbi a lelki, hanem az állati, azután a lelki:”)^[5] a dolog rendje azt kívánja, hogy előbb a házasságról szóljunk, a mennyiben természeti és a természet rendéhez tartozik, azután fejtsük ki azokat, melyek reá mint szentségre vonatkoznak.

X. Ki a szerzője a házasságnak, a mennyiben a természet rendéhez tartozik?

Mindenekelőtt tehát arra kell tanítani a híveket, hogy a házasságot Isten rendelte ; mert írva van Mózes első könyvében:^[6] „Férfiúvá és asszonynyá teremtő őket és megáldá őket Isten és mondá: növekedjetek és sokasodjatok”; és:^[7] „Nem jó az embernek egyedül lennie, teremtsünk neki hozzá hasonló segítőt”: és kevéssel alább:^[8] „Ádámnak nem találtaték hozzá hasonló segítő. Bocsáta azért az Ur Isten mély álmot Ádámra és mikor elaludt vala, vön egyet az ő oldalcsontjaiból és húst tőn helyébe. És az Ur Isten az oldalcsontot, melyet Ádámból vett vala, asszonnyá alkotá és vivő őt Ádámhoz. És mondá Ádám: Ez mostan csont az én csontaimból és hús az én húsomból; ez férfiúinak hivatik, mert férfiúból vétetett. Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját és feleségéhez ragaszkodik; és lesznek ketten egy testben”. Ezek bizonyítják, amint azt az Ur maga Máténál^[9] kifejezi, hogy a házasság Istentől rendeltetett.

XI. A házasság, a mennyiben a természet rendéhez tartozik és főkép mint szentség föl nem bontható.

De Isten a házasságot nemcsak rendelte, hanem, mint a trienti sz. zsinat^[10] kijelenti, örök és felbonthatatlan kötelékkel is ellátta: mivel az Üdvözitő igy szól:^[11] „A mit Isten egybekötött, ember el ne válaszsza”. Mert, ámbár a házassággal, a mennyiben a természet rendéhez tartozik, megegyeztethető, hogy föloldhatatlan legyen: mégis főkép ilyen mint szentség: a miért egyszersmind mindenben, a mi a természet törvényénél fogva sajátja, a legfőbb tökélyre jut. Azonfelül mind a gyermek-nevelés kötelességével, mind a házasság egyéb hasznával ellenkezik, hogy köteléke, föloldható legyen.

XII. Minden ember nem köteles házasságra lépni.

A mit pedig az Ur mondott:^[12] „Növekedjetek és sokasodjatok“, arra vonatkozik, hogy kijelentse a házasság rendeltetésének czélját, nem pedig azt, hogy minden embert kötelezzen: mert most, miután az emberi nem elszaporodott, nemcsak semmi törvény sem kényszerit valakit arra, hogy megnősüljön, sőt inkább igen ajánltatik a szüzesség s mindenkinek tanácsoltatik a sz. írásban, mint a házas életnél fönségesebb, magában tökéletesebb és szentebb. Mert Urunk Üdvözítőnk igy tanított:^[13] „A ki fölfoghatja, fogja föl“: és az apostol^[14] azt mondja: „A szüzekről nincs parancsolatom az Úrtól; hanem tanácsot adok, úgymint a ki irgalmasságot nyertem, hogy hív legyek“.

XIII. Miért kell férfiúnak és nőnek összeadatni?

De ki kell fejteni, hogy mily okokból kell férfinak és nőnek összeadatni. Az első tehát maga a különböző nembelieknek természeti ösztön által kívánt társasága, a mely kölcsönös segélyezés azon regényére van alapítva, hogy egyik a másiktól segittetve az élet kellemetlenségeit könnyebben viselhesse s az öregség fogyatkozásait eltűrhesse. A másik ok a nemzési vágy, nem ugyan azért, hogy a javaknak és gazdagságnak örökösöket mint inkább, hogy az igaz hitnek és vallásnak tisztelőket neveljenek: a mi, hogy főkép czéljuk volt a sz. pátriárkáknak, midőn feleséget vettek, eléggé kitűnik a szentirásból. Azért az angyal, midőn Tóbiást megtanította, hogyan távolíthatja el a gonosz lélek hatalmát, igy szóla:^[15] „Megmutatom neked, kik azok, a kiken erőt vehet az ördög. Mert a kik úgy házasodnak, hogy az Istent maguktól és elméjükből kirekesztik és fajtalanságukat úgy követik, minta ló és öszvér, melyeknek nincs értelmük: azokon van hatalma az ördögnek”. Azután hozzá teszi: „Vedd el a szüzet az Ur félelmével, a fiak szeretetétől viseltetvén inkább, mint bujaságtól, hogy Ábrahám ivadékában áldást nyerj a fiakban”. És ez volt egyszersmind az oka, hogy miért rendelte Isten kezdettől fogva a házasságot. Azért igen nagy azok bűne, kik a házas életben orvosszerekkel vagy a fogamzást akadályozzák, vagy a magzatot elhajtják; mert ezt embergyilkosok gonosz összeesküvésének kell tartani.

XIV. Miért rendeltetett a házasság a bűn elkövetése után?

A harmadik ok, mely az első szülő bukása után a többi okokhoz járult, midőn az igazságnak, melyben az ember teremtetett, elvesztése miatt az érzékiség, a józan észszel ellenkezni kezdett; az, hogy t. i. a ki gyengeségét ismeri s a test küzdelmét viselni nem akarja, a bujaság bűnének elkerülésére a házasság gyógyszerével éljen. Erről igy ir az apostol^[16] „A paráznaság eltávoztatásáért mindenkinek tulajdon felesége és mindenkinek tulajdon férje legyen”. És kevéssel utóbb, miután tanította, hogy néha az áhitatosság kedvéért a házassági tartozást mellőzni kell, hozzá teszi: „Azután ismét keljetek össze, hogy ne kisértsen titeket a sátán, ha meg nem tartózkodhattok”. Ezek tehát azok az okok, melyek közül valamelyiket mindenkinek szem előtt kell tartania, a ki áhítattal s vallásossággal, mint a szentek fiaihoz illik, akar házasságra lépni. Ha pedig ezen okokhoz mások is járulnak, melyektől indíttatva az emberek házasságokat kötnek és a feleség választásában egyiket a másiknál inkább tekintik, milyenek: örökös utáni vágy, gazdagság, szépség, előkelő származás, a hasonló gondolkozásmód: az ily okok épen nem kárhoztatandók; mivel a házasság szentségével nem ellenkeznek. Mert Jákobot sem kárhoztatja a sz. irás azért, hogy Rakelt, szépségétől vonzatva, Liának eléje tette. Ezeket kell tudni a házasságról, a mennyiben az a természet rendjében gyökeredző egyesülés.

XV. Miért emelte Krisztus a házasságot szentségi méltóságra?

Meg kell magyarázni, hogy, a mennyiben szentség, lényege sokkal fönségesebb és egészen magasabb czélra vonatkozik. Valamint ugyanis a házasság, mint természeti kötelék, kezdettől fogva az emberi nem szaporítására rendeltetett: úgy utóbb szentség méltóságára emeltetett, hogy az igaz Isten és Üdvözítő Krisztusnak tiszteletére és imádására nemzetség származzék és neveltessék. Mert, hogy Krisztus Urunk azon legszorosabb egyesülésnek, mely közte és egyháza közt létezik és irántunk végtelen szeretetének bizonyos jelét adja: e nagy titok méltóságát főkép a férfin és nő ezen sz. összeköttetése által nyilvánitotta. S hogy ez igen helyesen történt igy, világos abból, hogy minden emberi egyesülés között egy sem kapcsolja az embereket annyira össze, mint a házasság köteléke, mely által a férj és feleség a legnagyobb szeretettel és jóakarattal vannak egymásnak lekötelezve; és innen van, hogy a sz. írás Krisztus és egyháza ezen isteni összeköttetését gyakran a házasság hasonlatával állítja szemeink elé.

XVI. Miképen igazi szentsége az uj törvénynek a házasság?

Hogy pedig a házasság szentség, az egyház, az apostol tekintélyére támaszkodva, mindig bizonyosnak és kétségtelennek tartotta: mert igy ir az Efezusiakhoz^[17] „A férfiaknak úgy kell szeretniük feleségüket, mint önnön testüket. Ki feleségét szereti, önmagát szereti; mert soha senki a maga testét nem gyűlöli, hanem táplálja és ápolja azt, mint Krisztus is az anyaszentegyházat: mert az ő testének tagjai vagyunk az ő husából és csontjaiból. Ezért az ember elhagyja atyját és anyját és féleségéhez ragaszkodik és ketten egy testté lesznek. Nagy titok ez, én pedig Krisztusra és az anyaszentegyházra mondom”. Mert, hogy ezen szavait: „Nagy titok ez”, a házasságról kell érteni, arról senki sem kételkedhetik: hogy t. i. a férfin és nőnek összeköttetése, melynek Isten a szerzője, azon legszentebb köteléknek, melylyel Krisztus Urunk egyházával összekapcsoltatik, szentsége, azaz: szent jelvénye.

XVII. Mikép bizonyitható be sz. Pál szavaiból, hogy a házasság szentség?

És hogy ez igazi és tulajdon értelme azon szavaknak, megmutatják a régi sz. atyák, kik azon helyet magyarázták: igy magyarázta a trienti sz. zsinat is.^[18] Tudjuk tehát, hogy az apostol a férjet Krisztussal, a feleséget az egyházzal hasonlítja össze; a férj^[19] feje a nőnek, mint Krisztus az egyháznak: és innen van, hogy a férj féleségét szeretni és viszont a feleség férjét szeretni és tisztelni tartozik. Mert Krisztus szerette egyházát és érette adta magát; és ismét, mint ugyanazon apostol mondja, az egyház alá van vetve Krisztusnak. Hogy pedig ezen szentség kegyelmet is jelent és ad s ebben áll leginkább a szentség mivolta, a zsinat ama szavai fejezik ki: „A kegyelmet pedig, mely ama természetes szeretetet tökéletesítse és a fölbonthatlan egyességet megerősítse s a házas feleket megszentelje, maga Krisztus, a tiszteletre méltó szentségek szerzője s tökéletesitője, saját szenvedésével érdemelte ki számunkra”. Azért kell tanítani, hogy ezen szentség kegyelme eszközli, hogy a férj és feleség a kölcsönös szeretet kapcsa által egybekötve, egymással megelégedjenek, idegen és tilos szerelmeket s elhálást ne keressenek, hanem mindenben^[20] „tiszteletes legyen a házasság és szeplőtlen a házas ágy”.

XVIII. Mennyire különbözik az uj szövetségi házasság a természetes vagy Mózes törvénye szerinti házasságtól?

Mennyire fölülhaladja a házasság szentsége azon házasságokat, melyek a törvény előtt vagy után szoktak köttetni, abból lehet megismerni, hogy ámbár a pogányok tudták, hogy a házasságban van valami isteni és azért az önkényes elhálásokat a természet törvényével ellenkezőknek, továbbá a megszeplősitést, házasságtörést és egyéb nemeit a bujaságnak büntetendőknek tartották: mindazáltal az ő házasságaik nem bírtak szentség erejével. A zsidók ugyan pontosabban szokták megtartani a házassági törvényeket és kétséget sem szenved, hogy azoknak házassága szentebb volt. Minthogy t. i. ígéretet nyertek, hogy minden nemzet Ábrahám ivadékában fog megáldatni:^[21] méltán sz. kötelességnek tekintek, fiakat nemzeni, a választott nép sarjadékát terjeszteni, melyből Krisztus Urunk Üdvözítőnk emberi természetére nézve származandó vala; de ezen házasságok is nélkülözték a szentség igazi jellegét.

XIX. A házasság sem a természeti törvény alatt a bűn elkövetése után, sem Mózes törvénye alatt nem tartotta meg isteni eredetének fönségét.

Ehhez járul még, hogy, akár a természet törvényét a bűn után, akár Mózes törvényét tekintsük, könnyen észre vesszük, hogy a házasság eredeti fenségéből s tisztességéből kiesett. Mert a természet törvényének uralma alatt sokat találunk az ős atyák közöl, kik egyszerre több feleséget vettek. Azután pedig Mózes törvényében meg volt engedve^[22] a feleség elbocsátása kellő ok és váláslevél adása mellett; az evangéliumi törvény mind a kettőt eltörölte^[23] és a házasságot régi méltóságába visszahelyezte. Mert, hogy a többnejűség a házasság természetével ellenkezik, (ámbár némely ős atyákat nem lehet vádolni, mivel Isten engedelméből vettek több feleséget) kijelentette Krisztus Urunk ama szavakkal:^[24] „Ezért elhagyja az ember atyját és anyját és feleségéhez ragaszkodik és kettőn egy testté lesznek”. És aztán hozzá adja: „Azért már nem kettő, hanem egy test”. Mely szavakkal világosan értésünkre adta, hogy a házasságot Isten úgy rendelte, hogy csak kettőnek és nem többnek összeköttetéséből álljon. A mit másutt is világosan tanított, igy szólván:^[25] „A ki elbocsátja feleségét és mást veszen, házasságtöréssel vét ellene. És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, paráználkodik”. Mert ha a férfiúnak szabad volna több feleséget vennie, épen semmi ok sem volna arra, miért kellene őt házasságtörőnek inkább tartani, ha azon feleségén kívül, ki már házában van, mást venne, mint, ha az előbbit elbocsátván, mással kelne össze. Ebből megérthetjük, miért történik, hogy, ha valamely hitetlen, nemzete szokása szerint több feleséget vett, midőn az igaz hitre tér, az egyház parancsa szerint a többit mind el kell bocsátnia és csak az elsőt tarthatja meg, mint igazi és törvényes feleségét.

XX. A házasság köteléke az elválás által föl nem oldható.

De Krisztus Urunk ugyanazon tanúságából könnyen bebizonyítható, hogy a házasság kötelékét semmiféle elválás fel nem bonthatja. Mert ha a válás-levél által a nő a férj iránt tartozó kötelezettségétől fölmentetnék, szabad volna neki minden házasságtörés bűne nélkül más férjhez mennie. Ámde az Úr világosan kimondja:^[26] „A ki elbocsátja feleségét és mást veszen, paráználkodik; és a ki férjétől elbocsátottat vészén, paráználkodik”. Tehát világos, hogy a házasság kötelékét semmi más, csak a halál szakíthatja szét: ugyanezt megerősíti az apostol is, igy szólván:^[27] „Az asszony kötve van a törvényhez, a meddig férje él; hogyha férje meghal, fölszabadul: menjen férjhez, a kihez akar, csakhogy az Urban”. És ismét:^[28] „Azoknak pedig, kik házasságban vannak, nem én parancsolom, hanem az Ur, hogy a feleség el ne váljék férjétől. Hogyha elválik, házasság nélkül maradjon vagy béküljön meg férjével”. Ezen választást pedig Pál apostol azon nőnek engedte meg, ki törvényes ok miatt hagyta el férjét, hogy vagy férj nélkül maradjon, vagy béküljön ki férjével. Mert az anyaszentegyház épen nem engedi meg a férjnek és feleségnek, hogy fontosabb ok nélkül egymástól elváljanak.

XXI. Miért hasznos a házasság teljes fölbonthatatlansága?

Hogy pedig valaki tulszigorunak ne tartsa a házassági törvényt, mivel t. i. soha semmi okból föl nem bontható, ki kell fejteni a vele összekötött hasznokat is. Mindenekelőtt tudják meg az emberek, hogy a házasságkötésekben inkább az erényességet és lelki összhangzást kell tekintetbe venni, mint a gazdagságot és szépséget és hogy ezáltal a társadalomról legjobban van gondoskodva, kételkedni nem lehet. Azonfelül, ha az elválás a házasságot fölbontaná, az egyenetlenség okai, melyeket a békesség és szemérem régi ellensége naponkint szolgáltatna az embereknek, sohasem hiányoznának. Most pedig, ha meggondolják a hívek, hogy, noha a házassági együttélést és társalgást nem nélkülözik is, mindazáltal a házassági kapocs által lekötve vannak és minden reménytől meg vannak fosztva, hogy más feleséget vehetnek, ez pedig azt eszközli, hogy a haragban és egyenetlenkedésben mérsékeljék magokat. Ha néha elválnak is, nejük nélkül sokáig el lenni nem tudnak s barátaik által könnyen kibékittetnek s az együttlakásra visszatérnek.

XXII. Az elváló-levél által egymástól elkülönitettek ismét összemehetnek.

De e helyen nem kell elhallgatniok a lelkipásztoroknak sz. Ágoston üdvös intését. Ő t. i. megmutatandó a híveknek, hogy feleségeikkel, kiket házasságtörés miatt elbocsátottak, ha azok bűnöket megbánták, ki kell békülniök, igy szól:^[29] „Miért ne fogadja vissza a hivő férj feleségét, kit az egyház visszafogadott? vagy miért ne bocsásson meg a feleség a házasságtörő, de töredelmes férjnek, kinek Krisztus is megbocsátott”. Mert, midőn a sz. írás ^[30] „bolondnak” nevezi azt. ki „a házasságtörő feleséget megtartja”, ezt azon nőről érti, a ki, miután vétkezett, bűnét megbánni és a megkezdett undokságot elhagyni nem akarta. Ezekből tehát kitűnik, hogy a hívők házassága tökéletességre és fenségre mind a pogányok, mind a zsidók házasságait igen felülmúlja.

XXIII. Miféle hasznok származnak e szentségből a házasokra?

Azonkívül elő kell adni a híveknek, hogy három java van a házasságnak; a magzat, a hűség és a szentség; ezek ama kellemetlenségeket pótolják és enyhítik, melyeket az apostol ezen szavakkal jelez:^[31] „Az ilyeneknek testi gyötrelmük leszen,” és azt eszközük, hogy a testi közösülés, mely a házasságon kivid méltán kárhoztatandó, tisztességgel van összekötve. Az első jó tehát a „magzat,” vagyis a gyermekek, kik igazi és törvényes feleségtől származnak; mert azt annyira becsülte az apostol, hogy igy szólt:^[32] „Üdvözülni fog” a nő „a fiak szülése által.” S ezt nem egyedül a nemzésről, hanem a gyermekek istenfélő neveléséről s a jámborságra való vezetéséről is kell érteni. Amint az apostol azonnal hozzá teszi: „ha megmarad a hitben.” Azért int a szentirás:^[33] „Vannak fiaid? oktasd őket és hajtsd meg őket gyermekségüktől.” Ugyanazt tanítja az apostol is, s ezen oktatás legszebb példáit adják a szentirásban Tobias, Job és más sz. ős atyák. Mik pedig a szülők és gyermekek kötelmei, a negyedik parancsban bővebben ki lesz fejtve.

XXIV. Mit jelent a házassági hűség s hogyan kell azt megtartani?

Következik a „hűség,” mely második java a házasságnak; nem azon hit ez, melylyel felruháztatunk, midőn a keresztséget felveszszük; hanem bizonyos hűség, mellyel a férj felesége és a feleség férje iránt magát kölcsönösen lekötelezi úgy, hogy egyik a másiknak hatalmat ád teste fölött, és ígéri, hogy a házasság szent szövetségét soha meg nem sérti. Ez könnyen kivehető azon szavakból, melyeket ős atyánk mondott,^[34] mikor Évát feleségül nyeré, melyeket aztán Krisztus Urunk az evangéliumban helyben hagyott:^[35] „Ezért elhagyja az ember atyját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy testté lesznek;” és az apostol ama helyéből:^[36] „Az asszonynak nincs saját testén hatalma, hanem a férfiúnak; hasonlóképen pedig a férfiúnak sincs tulajdon testén hatalma, hanem az asszonynak.” Azért méltán szabott az Ur legszigorúbb büntetéseket az ó törvényben a házasságtörőkre ezen házassági hűség megszegése, miatt. Továbbá a házassági hűség megkívánja, hogy a férj és feleség különös, szent és tiszta szeretettel legyenek egymáshoz fűzve, és ne úgy szeressék egymást, mint a házasságtörők, hanem mint Krisztus szerette egyházát; mert ezen szabályt írja elénk az apostol, midőn mondja:^[37] „Férfiak! szeressétek feleségteket, mint Krisztus is szerette az anyaszentegyházat,” ki azt bizonyosan nem a maga előnye miatt, hanem csak jegyesének hasznát tekintve, karolta át ama végtelen szeretettel.

XXV. Mit jelent a szentség, midőn a házasság javai közé számittatik?

A házasság harmadik java „szentségnek” mondatik. t. i. a házasság köteléke, mely soha sem bontható föl; mert, mint az apostol mondja:^[38] „Az Ur parancsolta, hogy a feleség el ne váljék férjétől. Hogyha elválik, házasság nélkül maradjon vagy béküljön meg férjével. És a férj el ne bocsássa feleségét.” Mert ha a házasság, mint szentség, Krisztusnak egyházával való egyesülését jelenti: szükséges, hogy valamint Krisztus az egyháztól soha el nem szakad, úgy a feleség férjétől, a házasság kötelékét illetőleg el ne választathassák. Hogy pedig e szent szövetség békésen s könnyebben megőriztessék, szólni kell a férj és feleség kötelmeiről, melyekét sz. Pál és Péter, az apostolok fejedelme leírtak.

XXVI. Melyek a férjnek fő kötelmei?

A férj kötelessége tehát feleségével barátságosan és tisztességesen bánni; mire nézve meg kell emlékeznie, hogy Ádám Évát társának nevezte mondván:^[39] „Az asszony, kit társul adtál nekem;” azért történt, mint némelyek a sz. atyák közöl tanitották, hogy az nem a férfi lábaiból, hanem oldalából alkottatott: valamint fejéből sem képeztetett, hogy tudja, hogy a férjnek nem úrnője, hanem inkább neki alá van vetve. Továbbá az van rendén, hogy a férj mindig tisztességes munkával foglalkozzék, részint, hogy megszerezze mindazt, a mik a család föntartására szükségesek, részint, hogy a henyélést elkerülje, melyből majdnem minden bűn származik; végre köteles családját helyesen igazgatni, a családtagok erkölcseit javítani, az egyeseket kötelmeik betöltésére szorítani.

XXVII. miben áll a feleségnek kötelessége?

Viszont a feleség kötelességei a következők, melyeket az apostolok fejedelme elszámlál, mondván:^[40] „Az asszonyok férjüknek engedelmeskedjenek, hogy, a kik nem hisznek is az igének, az asszonyok magaviselete által ige nélkül megnyeressenek, látván istenfélő tiszta élteteket. Kiknek ne külső hajdiszben, vagy aranyviseletben vagy öltözékben legyen ékességük, hanem az elrejtett, belső ember, a csendes és szerény léleknek romlatlansága az, mi igen becses az Isten színe előtt. Mert igy ékesiték magokat régenten a szent és Istenben bízó asszonyok is, engedelmeseit lévén tulajdon férjöknek. Mint Sára engedelmes volt Ábrahámnak, urának hiván őt.” Fő gondjok legyen továbbá gyermekeiket vallásosan nevelni, és a házi dolgokról szorgalmatosán gondoskodni. Otthon örömest tartózkodjanak, hacsak szükség nem kényszeríti őket kimenni, és ezt soha se tegyék a férj engedelme nélkül. Azután, a miben főképp a házassági szövetség áll, mindig emlékezetükben tartsák, hogy Isten után senkit sem kell inkább szeretniük s többre becsülniük férjüknél, kinek mindenben, a mi a keresztény jámborsággal nem ellenkezik, kedvére járni és a legnagyobb készséggel engedelmeskedni is tartoznak.

XXVIII. Mit kell tartani a házasság szertartásairól?

Ezek kifejtése után helyén lesz, hogy a lelkészek megmagyarázzák azon szertartásokat is, melyeket a házasságkötésnél meg kell tartani: melyekről itt tüzetesen értekezni fölösleges volna, mivel a trienti sz. zsinat^[41] úgyis bőven és pontosan meghatározta azokat, a mik ez ügyben főkép megtartandók, s ezen határozat a lelkipásztorok előtt nem is lehet ismeretlen. Elég legyen tehát inteni őket, hogy az ezen tárgyra vonatkozókat törekedjenek a sz. zsinat tanításából megtanulni, s azokat szorgalmatosan magyarázzák meg a híveknek.

XXIX. A titkos házasságok érvénytelenek.

Főleg pedig, nehogy az ifjak és leányok, kiknek ítélő tehetsége fölötte gyönge szokott lenni, a házasulásoknak álneve által félrevezetve, vigyázatlanul rut szerelmi szövetségekre lépjenek: igen gyakran meg kell magyarázni, hogy azok sem igazi, sem érvényes házasságoknak nem tartandók, melyek nem a plébános, vagy más, maga a plébánostól vagy rendes pásztortól erre felhatalmazott pap jelenlétében és bizonyos számú tanuk előtt köttetnek.

XXX. A házassági akadályokról is tanácsos szólni.

De a házassági akadályokat is meg kell magyarázni; mely tárgyról több tekintélyes és nagy tudományú férfiú, kik a bűnökről és erényekről Írtak, oly szorgalmatosan értekezett, hogy könnyű lesz kinek-kinek azokat, a miket irataikban hátrahagytak, itt felhozni, annál inkább, minthogy a lelkészeknek úgy szólván soha sem szabad azon könyveket kezökből letenniük. Olvassák tehát figyelmesen mind ezen oktatásokat, mind pedig a sz. zsinat határozatait^[42] a házassági akadályokról, melyek vagy a lelki atyafiságból, vagy a köztisztesség törvényéből, vagy a paráználkodásból származnak és gondjuk legyen ezekre a híveket is oktatni.

XXXI. Miként kell elökészülniök azoknak, a kik házasságra lépnek?

Ezekből kitetszik, hogyan kell a híveknek elkészülve lenniük, midőn házasságot kötnek. Meg kell gondolniok. hogy nem emberi, hanem isteni dologhoz fognak, melyhez a szívnek különös feddhetlensége s jámborsága szükséges, mint az ó törvénybeli atyák példái eléggé mutatják, kik, jóllehet az ő házasságaik szentség méltóságával nem bírtak, mindazonáltal azok iránt mindenkor legnagyobb vallásossággal és szent tisztelettel viseltettek.

XXXII. A szülök beleegyezését a házasságkötésbe ki kell kérni.

A többi közt pedig főkép inteni kell a gyermekeket, hogy szüleik vagy azok iránt, a kiknek felügyelete s hatalma alatt vannak, oly tisztelettel legyenek, hogy azok tudtán kívül, vagy épen ellenükre s beleegyezésük nélkül házasságra ne lépjenek. Mert az ó szövetségben látjuk, hogy a fiak házasságát mindig az atyák intézték; kiknek akaratáról, melyet ez ügyben tekintetbe kell venni, úgy látszik, az apostol is szól e szavakkal:^[43] „A ki házasságra adja szűz leányát, jól cselekszik ; de a ki nem adja, jobban cselekszik.”

XXXIII. Mit kell előadni a házasság tényére nézve?

Hátra van azon része, mely a házassággal való élést illeti: a miről úgy szóljanak a lelkipásztorok, hogy egyetlen szót se ejtsenek ki, mely a hívek füleit sértené, a jámbor lelkeket megbotránkoztathatná, vagy őket nevetésre indíthatná. Mert valamint az Ur beszédei tiszták:^[44] úgy igen illendő, hogy a keresztény nép tanítója is oly szólásmóddal éljen, a mely különös komolyságot s fedd hűtlenséget mutasson. Azért kettőre kell különösen oktatni a híveket, hogy t. i. nem a testi gyönyör és kéj miatt kell a házassági kötelességet teljesíteni, hanem azon határok között kell azzal élni, melyeket, mint fönnebb megmuttattuk, az Ur elénk szabott. Mert illő megemlékezni az apostol intéséről:^[45] „A. kiknek feleségök vagyon, úgy legyenek, mintha nem volna;” valamint sz. Jeromos szavairól:^[46] „A bölcs férfiúnak értelemmel kell szeretni nejét, nem szenvedéllyel: fékezze kéjrohamait, nehogy vaktában vezettessék a közösülésre. Semmi sem utálatosabb, mint feleségét házasságtörő asszony gyanánt szeretni.”

XXXIV. A házasfeleknek néha meg kell magokat tartóztatniok a házassági, kötelességtől.

Mivel pedig minden jót buzgó imával kell Istentől kérni, másodszor arra is szükség tanítani a híveket, hogy néha, midőn Istenhez imádkoznak és könyörögnek, a házassági tartozást nélkülözzék; s ezt főkép tartsák meg legalább három nap az oltáriszentség vétele előtt, a negyvennapi szent böjt alatt pedig gyakrabban, mint elődeink helyesen és szentül parancsolták. Mert igy tapasztalni fogják, hogy a házasság javai Isten kegyelméből napról napra növekedni fognak és jámborságra törekedvén nemcsak földi életük békés és csöndes lesz, hanem az Isten jóságából elnyerendő örök élet igaz és állandó reményét is, „mely meg nem szégyenit,”^[47] táplálják.

1. I. Kor. 7, 7.
2. Sz. Ambr. 1. könyv. Ábrabámr. 9. f.
3. IV. Jenő, a flor. zsin.
4. Sz. Ambr. a szüzekr. könyv. 6. f.
5. I. Kor. 15, 46.
6. Móz. I. K. 1, 27, 28.
7. Ugyanott. 2, 18.
8. Móz. I. K. 2, 20. s. k.
9. Mát. 19, 4. s. k.
10. Trient. zsin. 24. ül. bevez.
11. Mát. 19, 6.
12. Móz. I. K. 1, 28.
13. Mát. 19, 12.
14. I. Kor. 7, 25.
15. Tob. 6, 16. 17, 22.
16. I. Kor. 7, 2.
17. Ef. 5, 28—32.
18. Trient. zsin. 24. ül. a házass. a bevez. és 1. szab.
19. Efez, 5. 23. 24. 25.
20. Zsid. 13, 4.
21. Móz. I. K. 22, 18.
22. Móz. V. K. 24, 1.
23. Mát. 19, 9.
24. Mát. 19. 5. 6.
25. Márk. 10, 11. 12.
26. Luk. 16, 18.
27. I. Kor. 7, 39.
28. Ugyanott 10. 11. v.
29. Sz. Ágost. 2. könyv, a házasságtör. 6. és 9. f.
30. Példab. 18, 22.
31. I. Kor. 7, 28.
32. I. Tim. 2, 15.
33. Sirák Fia K. 7, 25.
34. Móz. I. K. 2, 24.
35. Mát. 19, 5.
36. I. Kor. 7, 4.
37. Ef. 5, 25.
38. I. Kor. 7, 10. 11.
39. Móz. I. K. 3, 10.
40. I. Pét, 3, 1, és köv.
41. Trient. zsin. 24. ül. házass, reform. határ.
42. Ugyanott 2-4, f.
43. I. Kor. 7, 38.
44. Zsol. 11, 7.
45. I. Kor. 7, 29.
46. Sz. Jer. Jovini. ell. 1, 49.
47. Rom. 5, 5.