„Dosztojevszkij: Roszkornyifog” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Alfa-ketosav átnevezte a(z) Dosztojevszkij:Roszkornyifog lapot a következő névre: Dosztojevszkij: Roszkornyifog: A régi cím azt sugallja, mintha Dosztojevszkij névtér volna, de nem. Dosztojevszkijnek nem szántunk külön névteret. |
korrektúra |
||
2. sor:
| szerző =Karinthy Frigyes
| fordító =
| cím =Dosztojevszkij: Roszkornyifog
| szakasz =
| előző =
8. sor:
| megjegyzés ={{kiadás}} {{szövegminőség|50%}}
}}
<poem>Mottó: ''
''Muszáj kicsit szenvedni,''
''Muszáj szenvedni,''
''Muszáj szenvedni.
=== I ===
Egy fiatal ember ment végig a Korszki-proszpekten, egy poros, forró júliusi reggelen, a
▲Egy fiatal ember ment végig a Korszki-proszpekten, egy poros, forró júliusi reggelen, a...-ni vámház irányában, lent, a folyóparton, ahol már az ötödik kormányzóság hivatalnokai kezdődnek.
▲- Jó reggelt, bátyuskám, Fjedics Nikomir! - kiáltotta jóízűen a háta mögött egy hang.
Kotyka megfordult, nevét hallva. De nem felelt rögtön. Hol is hallottam én, tűnődött magában, hogy a tüdővészesek haláluk előtt jobban érzik magukat, mosolyognak, jobbára történeteket mondanak el? Talán megbékélnek a sorsukkal?
Ezt csak egy pillanatig gondolta Kjola, aztán nevetségesnek találta az egészet. Eh, köpök rá!
A beszélő közben közelebb jött.
Kremja azonban tovább fecsegett, de nem vette le a szemét Afganisztovics Rudolfról.
- Tudom - mondta Roszkornyifog nyersen.▼
- Hát én őszintén szólva, úgy képzelem: ha vannak is végokok vagy végtelenség, mit bánom én: kérem, a párhuzamos vonalak csak találkoznak egyszer, nem igaz? de bizony találkoznak, még köszönnek is egymásnak, kezet fognak: akkor hát minek az egész, kérdem én öntől, Rocsmirkiktovloffonovics Mátya, kedves galambocskám? De most igazán sietek. Au revoir!▼
▲
Roszkornyifog utánanézett. - Először a nyakát - mondta fájdalmasan. - Aztán kicsit megforgatom, kicsit jobbra, a hegyével, a gyomra felé, és nyugodtan, nem sietve, felmetélem. De miért nem esik jól nekem ez a gondolat, hogy jobbra, a hegyével? Miért tartom ezt szokatlannak, legalábbis? Úgy látszik, kicsit ideges vagyok.▼
▲Roszkornyifog utánanézett.
=== II ===
E beszélgetés után két nappal Roszkornyifog felkelt, hogy meglátogassa Libidinovnát. Lent, a kapu alatt palánkokat raktak egymásra, egy kancsal munkásféle ember, bőrzubbonyban, aki, úgy látszik, kicsit be volt rúgva, és valami dalt dúdolt. Még meg is állt, hogy végigvárja. A szomszédból veszekedés hallatszott.
Valami repült a levegőben, közel csapott le. Egy fél papucs. Siránkozó gyerekhang vegyült a lármába.
Hirtelen elhallgatott a lárma, mintha elvágták volna, mintha valaki betette volna az ajtót.
Roszkornyifog ferdén elmosolyodott, halványan, betegesen. Mi az
A test előregurult. Roszkornyifog gyanakodva nézte. Forró, gyermekies hála öntötte el. Érezte, hogy valami soha el nem múló változás veszi hatalmába. Hát ilyen
=== III ===
Ugyanakkor a következő álmot látta Roszkornyifog. Úgy volt, mintha ők ketten, Kjebalklajovval, együtt volnának gyerekek, és egy nagy, sárga ház ötödik emeletén volnának, az ablakokban, melynek üvegén zöld penész volt és légypettyek. És akkor Mátya egyszerre csak elkezdte nyomni kifelé Kjebalklajovot. És csak nyomta kifelé az ablakon, és Kjebalklajov csak kiabált, hogy nem bírja
Hideg veríték ütötte ki a homlokát. Halkan zokogni kezdett, tudta, hogy innen kezdve valami új, valami más dolog kezdődik, ami eddig még nem volt. De ennek a más, annak az ''új'' dolognak a leírása már nem tartozott az ő eddigi életéhez
▲Ugyanakkor a következő álmot látta Roszkornyifog. Úgy volt, mintha ők ketten, Kjebalklajovval, együtt volnának gyerekek, és egy nagy, sárga ház ötödik emeletén volnának, az ablakokban, melynek üvegén zöld penész volt és légypettyek. És akkor Mátya egyszerre csak elkezdte nyomni kifelé Kjebalklajovot. És csak nyomta kifelé az ablakon, és Kjebalklajov csak kiabált, hogy nem bírja - és Mátya nyomta tovább, és Kotyka alulról húzta a Kjebalklajovnak a fejét -, és már olyan hosszúra kihúzták őt, hogy leért a második emeletre, de még élt és siránkozott, öt méter hosszúra kihúzott szemekkel, nyögve, hogy csak Szemjonovnát ne bántsák. És Roszkornyifog érezte, hogy ezt nem lehet, nem szabad, de mégis húznia kellett, és ekkor Kjebalklajov egyszerre elszakadt, derékban, egy nyers, süket hangot adva.
▲Hideg veríték ütötte ki a homlokát. Halkan zokogni kezdett, tudta, hogy innen kezdve valami új, valami más dolog kezdődik, ami eddig még nem volt. De ennek a más, annak az ''új'' dolognak a leírása már nem tartozott az ő eddigi életéhez - az ő eddigi élete ezzel végérvényesen és örökre lezáródott.
[[Kategória:Parafrázisok]]
|